Sport

GALÉRIA: Döntetlenezett a DAC a nagymihályiak ellen

A DAC hazai pályán 1:1-es döntetlent játszott a nagymihályiakkal a labdarúgó Fortuna Liga 5. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén. A sárga-kékek két vereség után szereztek újra pontot a bajnokságban, de az egy pontot a szurkolótábor és a csapat is kevesellte.
Bőd Titanilla

2019. augusztus 18. 19:52

dac
- Somogyi Tibor felvétele

A DAC-ból sérülés miatt hosszabb időre kidőlt Kalmár és Ronan is, így Peter Hyballa vezetőedzőnek ismét improvizálnia a kellett: a védelem tengelyében Kružliak mellett Beszkorovajnij kapott helyet, előttük Oravec védekező középpályást játszott.

A mérkőzés úgy kezdődött, mint az elmúlt időszakban a DAC-meccsek általában: a sárga-kékek voltak aktívabbak, de az ellenfél az első támadásából gólt szerzett: a 8. percben Sidibe kicselezte Beszkorovajnijt, és a rövid sarokba lőtt – 0:1. Vida Kristopher egyenlíthetett volna, de nem jól pattant elé a labda, Divkovic lövését pedig a kapus védte.

A 16. percben Vida Kristopher kanyarított a kapu elé egy szabadrúgást a jobb oldalról, szinte az alapvonalról, Kružliak pedig bevetődve a kapu fölé fejelt! A 20. percben Vida Kristopher remekül emelt át egy védőt, Ramirez elvitte a kapus mellett, a venezuelai csatár az üres kapura lőhetett, de a gyorsan visszazáró védőt találta el. Négy perccel később Koštrna játszott össze jól Divkoviccsal, de ebből sem született gól.

Galéria
DAC-1
DAC-2
DAC-3
DAC-4
+10

A közönség eddig türelmes volt, és biztatta a csapatot, de fél óra játék után felhangzott a lelátókról az „Ébresztő! Ébresztő!”, néhány perccel később pedig a füttyszó is.

Vida Kristopher próbálkozott a 16-oson kívülről, de nem tudta eléggé leszorítani a lövést. A 36. percben egy szöglet után Oravec lőtt, a kapus reflexszerűen belekapott a labdába, majd távolról Vida Máté tűzte kapura a labdát, a kapus csak nézte, de végül a lövés elzúgott a kapufa mellett.

A 42. percben Beszkorovajnij majdnem megint összehozott egy nagymihályi gólt, Sidibe hagyta faképnél, de centikkel Jedlička kapuja mellé gurított. A közönség fütyült, Jedlička idegesen kiabált az ukrán hátvédre, a frusztráció tapinthatóvá vált a stadionban.

DAC–Michalovce 1:1 (0:1)

Góllövők: Taiwo (75.), ill. Sidibe (8.)

Sárga lap: Rota.

Játékvezető: Ochotnický, 7467 néző.

DAC: Jedlička–Blackman, Kružliak, Beszkorovajnij (72. Davis), Koštrna–Vida M., Oravec–Taiwo (90. Veselovský), Vida K., Divkovic–Ramirez.

MICHALOVCE: Kira–Rota, Carillo, Cservak, Vojtko–Szavvidisz–Popovic, Turik (89. Grič), Žofčák (80. Danko), Kolesár (69. Kunturiotisz)–Sidibe.

Közvetlenül a szünet előtt még Taiwo vitte fel jól a labdát a jobb oldalon, Blackman adott középre, de Vida Máté lövésének ezúttal is hiányzott néhány centi.

A második félidőre változatlan összeállításban futottak ki a csapatok. Az 51. percben Koštrna cselezte be magát a 16-osba, de lövését magabiztosan védte Jedlička. A DAC első cseréje a 61. percben jött: Divkovic helyére Fábry állt be. Ha a labdabirtoklásért adnák a pontokat, egyértelmű lett volna a DAC fölénye, de ezt nem tudták gólra váltani: a 62. percben Blackman jó betörése után ismét Ramirez lövését fogta meg a kapus. Hat perccel később Ramirez nem túl jól helyezett fejesét a kapus paskolta szögletre.

dac

A 72. percben Beszkorovajnij helyett Davist küldte pályára Hyballa, első labdaérintése mindjárt egy lövés volt, de nem volt benne annyi erő, hogy gondot okozzon Kira kapusnak. A 75. percben viszont végre megtört az átok, Koštrna beadására Taiwo érkezett, és fejjel egyenlített – 1:1!

Megélénkült a DAC játéka, Blackman és Taiwo összjátéka után a kapus tisztázott, és Ramirez fejesét is csak üggyel-bajjal ütötte ki Kira.

A sárga-kékek próbálkoztak, de igazi meccslabdájuk nem volt, az utolsó percekben már a nagymihályiak is húzták az időt, így a DAC-nak végül be kellett érnie az egy ponttal.

A Zemplín először szerzett pontot a MOL Arénában.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
országos tesztelés

Kérdések és válaszok az országos tesztelésről, az új szabályokról

hegymászó

Történelmi siker a K2-n

Komárom

Kihívások és megoldások a gyermekek fejlesztésében

Mecenzéf templom

Mecenzéfi mánták érdekes temploma

fülek városháza

Füleken négy mintavételi pont létrehozását tervezik a hétvégén

Nem kapnak teljes táppénzt az egészségügyi dolgozók

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.