Gabri idei harmadik maratonja

Gabrimaraton

Gabri Lóránt idei harmadik maratonján is célba ért. A Kassa–Miskolc Ultramaraton, valamint a Kassai Nemzetközi Békemaraton után a Nagykaposi Futóklub tagja a 21. Miskolci Barátság Maraton Futófesztivál elnevezésű versenyen is teljesítette a távot, s ezzel újfent igazolta klasszisát.

A rendezvénynek a Miskolci Egyetem adott otthont, az 5,27 kilométeres körpálya jelentős része az Egyetemváros területén haladt. A borsodi megyeszékhelyen először rajthoz álló Gabri 3:46:32-es idővel a 16. helyezést érte el a 65 induló közül. A verseny hazai sikerekkel zárult, az első három helyezett (Jedlinszki Gábor, 2:52:32, Zákány Panna, 3:03:27 és Csuja Gábor, 3:07:10) a miskolci színeket képviselte.

Így, hogy három héttel ezelőtt a kassai békemaratont is teljesítettem, a verseny előtt nem láttam esélyt arra, hogy legjobb időmet (3:32:42) túlszárnyaljam vagy esetleg megközelítsem. Bár néha esélyt láttam rá, figyelve a körönként elért időeredményemet, de a 25. kilométer után lassulni kezdtem és a 30. után pedig az fordult meg a fejemben, hogy legalább négy órán belül mindenképpen célba érjek, amit hála Istennek sikerült is teljesítenem. Közben igyekeztem minden pillanatot kiélvezni, hiszen nem minden nap fut maratoni távot az ember, illetve a környezet, a szurkolás és a fogadtatás is olyan emlékeket hagyott bennem, ami arra ösztönöz, hogy egy év múlva újra eljöjjek.”

Gabri az év hátralévő két-három rövidebb távú versenyén is rajthoz áll még, mint mondta, ezeken a megmérettetéseken is szeretné hozni az általa elvárt időeredményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?