Futballimitáció égszínkékben

Ján Šlahor (középen) lőtte a Slovan első gólját az FC Košice elleni I. ligás labdarúgó-mérkőzésenTASR-felvételPozsony. Ahogy már megszoktuk, kínlódott, küszködött a Slovan a tökutolsó kassaiakkal, akik szombaton végleg padlót fogtak: már matematikai esélyük sincs a bentmaradásra, kiestek az I. ligából. Paradox módon azonban játékosságban jobb benyomást keltettek a bajnokaspiránsnál. De manapság ilyen tekintetben ki nem múlja felül az égszínkékeket? Aki nem játszik ellenük...

Bizony, nagy futballnyomor leledzik mostanság a Téglamezőn. A csapat képtelen játszani a labdarúgást, nincs stílusa, fazonja, futballistái össze-vissza kergetik a labdát, néha nagyokat rúgnak bele, hadd szálljon előre, majd csak történik vele valami. Minek gondolkodni, minek játszani a gömbbel. Nem mintha nem akarnának. Nem. Egyszerűen nem tudnak. Mondjuk ki nyíltan: képzetlenek, nincs technikájuk, nincs bennük fantázia, nincs érzékük az összjátékhoz. Ahogy néztük a szombati produkciójukat, Vitteken és Šlahoron (legalább eszeveszetten gyors) kívül nem akadt (nincs) kreatív ember közöttük, többnyire destruktív beállítottságúak, csak arra jók, hogy nyersen küzdjék a futballt. Ez a csapat ilyen összetételben halálra van ítélve a nemzetközi porondon, csak imitálja a labdarúgást és szégyenletes módon rendre megalázza. Három-négy játékosa nem üti meg az I. liga színvonalát, ezeket el kellene küldeni a II. ligába, s helyettük olyanokat igazolni, akik nemcsak fizikailag erősek, belemenősek, hajtósak, hanem futballozni is tudnak.

Szombaton az égszínkékek mindent csináltak, csak nem futballoztak. Ilyen tekintetben a kassaiak magasan verték őket, a mezőnyben egyszerűen túljátszották a kékmezeseket, nem egy akciójukat csak nézték a pozsonyiak. Egyénileg is mertek kezdeményezni, mert érezték, képzettebbek, technikásabbak, gyorsabbak riválisuknál. Persze ezt rossz néven vették a hazaiak, be-betartottak nekik. Vomáčka például a labdát ritkán találta el, az ellenfél lábát annál gyakrabban, kétszer sem mondjuk, hogy nem szándékosan. Vagy itt van Dzúrik. A láthatatlan embert játszotta a középpályán, légüres térben mozgott, alig lehetett észrevenni, de hogy mégis hallasson magáról, kiosztott néhány tüskét. Említhetnénk a többieket is, azokat, akiknek baltával faragták a technikájukat (Polgár, Homoláč), akik csupán arra jók, hogy rontsák a játékot, hozzátenni semmit sem tudnak. A vendéglátók küzdöttek (ez a legnagyobb fegyverük), a maguk módján elszántan harcoltak (ezt nagyon tudják), de a legnagyobb csatát a labdával kellett megvívniuk. Bizony nem egyszer előfordult, hogy csak hatodik-hetedik érintés után került végre saját játékoshoz a gömb, amelyet a védők akkor is a lelátóra rúgtak, ha közelükben nem állt vetélytárs. És a nagyérdemű bosszankodni kezdett, olyasmiket kiabált a játékosok felé, hogy szégyen, amit művelnek. A meccset azonban megnyerték és kiengesztelték fanatikus szurkolóikat. A nézőket nem. A gólok története: Šlahor az elé pattant labdát „spiccel” pattintotta a a hálóba (13.); Toporčák nagyszerűen ugratta ki Kuligot, aki a védők mögé kerülve nem hibázott (14.); Vittek senkitől sem zavartatva fejjel értékesítette (28.) Pecko beadását (Baránek úgy jött ki kapujából, mint a barátom szokott kimenni az anyósa elé az állomásra: nagyon-nagyon habozva).