FTC, Slovan: megtörni a gólcsendet

Fradi20220711

A Ferencváros hazai pályán, közel 20 ezer néző előtt, a Slovan Bratislava pedig idegenben, a georgiai Batumiban igyekszik kivívni a továbbjutást a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában az első, gól nélküli meccsek után.

A magyar bajnok a kazah Tobol otthonában egy héttel ezelőtt játszott 0:0-s döntetlent. Az ottani lendületük saját közönségük előtt, a Groupama Arénában, egészen biztosan megtöbbszöröződik majd, hiszen a keddi hírek arról szóltak, hogy már közel 19 ezer jegy talált gazdára a ma 20 órakor kezdődő mérkőzésre, melynek játékvezetője a lengyel Krzysztof Jakubik lesz.

Előnyben Budapesten

„A hazai pályánk mindig nagy előnyt jelent, főleg, ha olyan szép számban látogatnak ki a szurkolók, ahogy az a hírek szerint szerdán megvalósul. Hétfőn már itt voltunk a stadionban, bejártuk a pályát is. Új gyep lett letéve, ezt is meg kell szokni. Szerintem már mindenkinek hiányzott ez a légkör, az új játékosokon azt láttam, hogy tetszett nekik, ami itt fogadta őket. Bizakodva várjuk a Tobol elleni mérkőzést, és reméljük, hogy egy szép estét szerzünk majd magunknak és a szurkolóknak is” – mondta el a keddi sajtótájékoztatón az FTC csapatkapitánya, Dibusz Dénes. A zöld-fehérek kapusától megkérdezték, elégedett lenne-e, ha büntetőpárbaj után jutnának tovább. „Nem lennénk boldogok, ha tizenegyespárbajba torkollna ez a párharc. Nyilván nem lehet tudni, milyen forgatókönyve lesz a mérkőzésnek, de nem úgy készülünk, hogy túlórázni kéne. Ha négy olyan párharcot nyerünk meg, amelyek mind büntetőkkel dőlnek el, akkor legyen így és jussunk be a Bajnokok Ligája csoportkörébe, de szerdán a rendes játékidőben akarunk olyan teljesítményt nyújtani, amivel egyértelműsítjük, hogy miénk a jobb csapat” – válaszolta Dibusz.

A Ferencváros edzője, Sztanyiszlav Csercseszov az ellenfelet is méltatta a mérkőzést megelőző sajtóeseményen. „A szezon kezdete sosem könnyű. A felkészülés alatt mindent megtettünk és sikeres edzőtáborokat zártunk, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a kazah bajnokkal játszottunk. Előnyt jelenthet számukra, hogy ott zajlik a bajnokság és már belelendültek a játékba. Mi sem játszottunk rosszul, és az a 0:0 még csak az első felvonás volt. Megvan a megfelelő tervünk a második mérkőzésre” – nyilatkozta a vezetőedző.

Telt ház és meleg

Jóval nehezebb dolga lesz a szlovák bajnoknak. A Slovan hazai pályán nem túl biztató játékkal játszott gól nélküli döntetlent a Dinamo Batumival. A meccs után a nézőtéren kisebb dulakodás alakult ki az elégedetlenkedők között, valamint a drukkerek többek között a csapat játékmesterét, ifjabb Vladimír Weisst is megtalálták a gyenge produkció miatt. Múlt héten debütált a csapat új középpályása, a georgiai Giorgi Csakvetadze is, akinek különösen pikáns lehet a mai mérkőzés.

Slovan2022július

„Az első meccs nem volt könnyű a számomra, hiszen még csak két napja készültem együtt a csapattal. Még nem voltam százszázalékos állapotban. Az újabb edzések után most már jobban fog menni a játék, fizikálisan is jobban érzem magam” – nyilatkozta a klub honlapján Csakvetadze, aki a hazai mérkőzésen bő félórát töltött a pályán.

A hazaiaknak pluszerőt adhat a közönség, hiszen minden jel arra utal, hogy megtelik majd a 20 ezer férőhelyes batumi stadion. E mellett pedig még az időjárással is meg kell majd küzdeniük a pozsonyiaknak, a meteorológusok közel 90 százalékos páratartalmat jósolnak a tengerparti városba, így a 20–23 Celsius-fokos meleg is megterhelőbb lesz a számukra. „Én személy szerint ezt normálisnak veszem. A mérkőzésre kell koncentrálnunk és nem az időjárással kell foglalkozni. Nem szabad hagyni, hogy bármi más elvonja a figyelmünket. Tudjuk, hogy telt ház fogad majd minket, de a jó hangulatból mi is profitálhatunk” – tette hozzá a belga Gentből érkező 22 éves középpályás.

A Dinamo Batumi–Slovan mérkőzés, amelyen a portugál António Nobre fújja a sípot, 19 órakor kezdődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?