FTC: 12 szurkolót állítottak elő

Budapest |

<p>Tizenkét személyt állított elő a rendőrség a csütörtök esti Ferencváros-Haladás mérkőzés előtt és után, miután a hazai szurkolók a vendégekre, majd a rendőrökre támadtak - közölte a BRFK másnap hajnalban.</p>

A Magyar Kupa mérkőzést a ferencvárosi Albert Stadion pályáján a Szombathelyi Haladás nyerte 2-1-re. A meccs előtt ferencvárosi szurkolók vendégszurkolókra támadtak a Nagyvárad téri aluljáróban, a verekedésnek a rendőrök vetettek véget. Innen öt személyt állítottak elő garázdaság miatt a VIII. kerületi rendőrkapitányságra.

A mérkőzés után a stadiont elhagyó szurkolók a Könyves Kálmán körútnál a biztosításban részt vevő rendőrökre támadtak, üvegeket, valamint a villamos sínek közül kiszedett köveket dobáltak feléjük, továbbá megrongáltak két szolgálati gépjárművet is. A rendőrök a tömeget a Népliget irányába szorították ki, illetve oszlatták fel. Az intézkedés során hét személyt állítottak elő a IX. kerületi rendőrkapitányságra. Közülük hármat hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt, a további négyet pedig azért, mert nem volt náluk személyazonosító okmány. Az intézkedések során három rendőr, és egy szurkoló sérült meg; őket a mentőszolgálat munkatársai látták el a helyszínen. Az MTI tudósítói azt jelentették, hogy a ferencvárosi szurkolók a meccs közben többször is rasszista rigmusokkal provokálták a szombathelyieket, de a játékvezető nem állította meg emiatt a játékot.

A lefújás után a ferencvárosi drukkerek egy csoportja az Üllői útról megpróbált betörni a vendégszektorba, a bezárt kaput rángatták, illetve petárdákat dobtak be a lezárt ajtón. A megfékezésükre érkezeő rendőröket is elkezdték dobálni, rövid közelharc után a rendfenntartók kiszorították a rendbontókat a kapu elől az utcára. A drukkerek a metróaluljáróban több lámpát szétvertek, ezenkívül összetört sörösüvegek jelezték a dühös és csalódott ferencvárosi szurkolók útvonalát. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?