Francois Gabart távolsági rekordja

<p>Új távolsági rekordot állított fel hétfőn a Vendée Globe földkerülő vitorlásverseny keretében Francois Gabart: a francia sportember 24 óra leforgása alatt 532,7 tengeri mérföldet (986,5 kilométert) haladt hajójával.</p>

 

Az eddigi szóló egynapos csúcsot honfitársa, Jean-Pierre Dick tartotta december elseje óta, 502,5 tengeri mérfölddel (930,6 kilométer).    A legnehezebbnek tartott vitorlás megmérettetésen a versenyzőknek egyedül, külső segítség és kikötés nélkül kell körbehajózniuk a bolygót. A Vendée Globe útvonala több mint 24 ezer tengeri mérföld (43 ezer kilométer), megkerüli délről Afrikát és Ausztráliát, majd Dél-Amerikát is elhagyva vezet vissza Európába. A mezőny november 10-én indult a franciaországi Les Sables d,Olonne kikötőjéből, a leggyorsabb hajót február elejére várják az ugyanott kijelölt célba.    A csúcstartó a 2000-2001-ben is győztes francia Michel Desjoyeaux, aki a legutóbbi versenyen 83 nap 3 óra 9 perc és 8 másodperc alatt ért körbe. A Vendée Globe eddigi egyetlen magyar indulója, Fa Nándor az 1992-93-as kiírásban 128 nap alatt - legjobb nem franciaként - ötödikként ért célba.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?