Forma–1: száz büntetést osztottak ki a spielbergi verseny után

Pérez.Ausztria

A Forma–1-es Osztrák Nagydíj leintése után az Aston Martin istálló óvást nyújtott be, melyben elsősorban azt nehezményezték, hogy néhány versenyzőt nem büntettek meg azért, mert nem tartotta be a pályahatárokat.

A versenybírók helyt adtak a panasznak. Kiderült, hogy a 71 körös futam alatt 100 kör miatt osztottak ki figyelmeztetéseket, de összesen több mint 1200 esetet kellett volna megvizsgálniuk, ami fizikailag is lehetetlen. Végül öt órával a kockás zászló meglengetése után alakult ki a végeredmény, amelyben három pontszerző hely is megváltozott.

A dobogósok nem érintettek, Verstappen, Leclerc és Pérez mögött viszont Lando Norris és Fernando Alonso következett a végső sorrendben. Az eredetileg negyedik Carlos Sainz ugyanis plusz 10 másodpercet kapott utólag, mivel a futam alatt már egyszer kapott egy 5 másodperces büntetést. Hasonlóan járt Lewis Hamilton és Pierre Gasly is. A hétszeres világbajnok a hetedik helyet adta így át George Russellnek, míg Gasly a kilencediket bukta el Lance Stroll-lal szemben.

A legtöbbször Esteban Ocon hagyta el mind a négy kerekével a fehér vonalak szegélyezte részt, így a legnagyobb büntetés az ő neve mellé került. Négy esetért összesen 30 másodpercnyi pluszidőt kapott, így két helyet rontott és a 14. helyen zárt. Szintén szankcionálták Alexander Albont, Nyck de Vriest és Cunoda Jukit, de ezek a pontszerző helyeket szintén nem befolyásolták.

Az események után szinte mindenki kritikusan nyilatkozott. Hamilton többek között elmondta, hogy amikor nem kellett az ellenfelek pályaelhagyását figyelniük és jelenteniük, akkor sokkal élvezetesebb volt a vezetés. A brit egyébként a futam alatt több alkalommal is jelezte a rádión, hogy az előtte haladók közül ki követhetett el szabálytalanságot. Így tett Norris is, aki éppen Hamilton szabálytalanságait adta tovább a csapatnak. Elmondása szerint körönként többször is elhagyta a pályát a Mercedes pilótája, így akár nagyobb büntetés is járt volna neki. „Ha Alonso az utolsó öt vagy tíz körben mögöttem lett volna, biztosan én is legalább egyszer átléptem volna a pályahatárokat és engem is megbüntetnek. Ez csupán attól függ, hogy nyomás alatt van-e a versenyző vagy nem” – védte meg kollégáit a McLaren versenyzője.

A versenyzők és a versenybírók mellett a pályát is sok kritika érte, így könnyen lehet, hogy a jövő évi futamon több helyen kavicságy váltja fel a rázóköveket, hogy elkerüljék a hasonló helyzeteket és kevesebb legyen a pilóták részéről a pályaelhagyás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?