FORDULÓMOZAIK

A Honvéd FC új címere
Budapest. A Honvéd–Paks mérkőzés előtt George F.

A Honvéd FC új címere

Budapest. A Honvéd–Paks mérkőzés előtt George F. Hemingway klubtulajdonos és Gaj?da Péter, Kispest polgármestere felavatta a Budapest Honvéd FC új címerét, melyben megjelenik a Kispest felirat, egyben a klub nevezetes dátumait jelző évszámok is egyszerűsödtek: csak az alapítási év, az 1909 maradt a címerben. A címer felett ezentúl rendszeresen megjelenik az arany? csillag, amelyet tíz bajnoki címenként viselhet büszkén a klub – ezt a határt már 1988-ban átlépte a Honvéd. (ns)

Égert gólja sem vigasztalja

Paks. Hamar vezetést szerzett a Paks ellen a Honvéd, ám a zöld-fehér gárda rutinos védője, Éger László a 23. percben egyenlíteni tudott. Amiatt azonban nem lehet boldog a korábbi válogatott labdarúgó, hogy Genito távoli lövésébe rosszul ért bele, így a labda a saját kapujába került, kialakítva ezzel a 2:1-s kispesti sikert hozó végeredményt. „Úgy gondolom, hogy ezt a mérkőzést mi is megnyerhettük volna – mondta Éger. – Sajnos, amikor egy lövést blokkolni akartam, rosszul értem bele a labdába, és végül ezzel a góllal kaptunk ki. Igaz, előtte egy lecsorgó labdát sikerült az ellenfél kapujába juttatnom, de a mérkőzés végén ez már nem vigasztalt.” (nb1.hu)

Pest, a csalódott jubiláns

Kaposvár. Pest Krisztián 175. első osztályú meccsén más eredményt várt, csapata ugyanis simán (0:3) kikapott az Újpesttől. A labdarúgó több élvonalbeli csapatban is megfordult, de Cipruson is eltöltött egy rövidebb időszakot. Az Újpest ellen 175. első osztályú meccsén lépett pályára. „Nem ilyen jubileumra számítottam – mondta Pest. – Úgy éreztem, hogy az első félidő játéka alapján lehet keresnivalónk a folytatásban, de az első bekapott találat után már csak reménykedtem abban, hogy gólra váltjuk majd a kialakított helyzeteket. A végén mindig rossz megoldásokat választottunk, arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy? ilyen nagyarányú, háromgólos vereséget szenvedünk. Egy nagy lehetőséget is elszalasztottunk, mert ha legalább döntetlenre hoztuk volna a mérkőzést, úgy megtarthattuk volna a pozí?ciónkat. (nb1.hu)

Nagy Lajos és pont nélkül

Győr. Nem könnyű a Siófok sorsolása: az első négy tavaszi bajnokijából háromszor idegenben kellett bizonyítania Aldo Dolcetti csapatának. Újpesten, Debrecenben és szombaton Győrben is vereséggel zárult a fellépésük. Pedig azzal a szándékkal utaztak Győrbe, hogy végre pontot szerezzenek. Egy ászukat, a karmestert, Nagy Lajost nélkülözniük kellett, mert három sárga lapja volt a meccs előtt. Végül pont nélkül távoztak idei harmadik idegenbeli bajnokijukról is. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?