Remekül futballozott az őszi szezonban a vágsellyei együttes, tizenhárom győztes mérkőzés mellett mindössze két döntetlen „rontja” kiváló mérlegüket (gólarányuk 41:9). Nem csoda, hogy alaposan elhúztak a riválisoktól, kilenc ponttal vezetnek a nagyszombati tartalékcsapat és tizenkettővel a bacsfai együttes előtt.
Folytatni az őszi menetelést
Január 7-én hazai környezetben kezdték meg a felkészülést, majd tíznapos soporňai edzőtáborozás volt műsoron. Új arcnak csupán Vencel számít, a fiatal csatár a pozsonyi Intertől vendégjátékosként érkezett. Rajta kívül egy orosz futballistát is próbáltak, ám lemondtak róla. A nyáron lábtörést szenvedett a rutinos Čoknay (korábban a DAC-ban és a Ferencvárosban is szerepelt), hosszú kényszerpihenő után már a többiekkel gyakorol. Blaško és Kollárik távozott, mindketten Balonyban folytatják pályafutásukat.
„Jó kollektívát alkotnak a labdarúgók, ezért nem is kerestünk új szerzeményeket. A csapat már bizonyított, biztosra veszem, hogy tavasszal ott folytatjuk, ahol ősszel abbahagytuk. Lelkes szurkolóink megérdemlik, hogy ismét második vonalbeli meccsekre járjanak, ott a helyünk a II. ligában” – szögezte le Jaros László menedzser.
A Duslo 3-5-2-es taktikai felállást alkalmaz, a csapat legjobb góllövőjének Dékány Lajos számít, nyolc alkalommal talált a hálóba. „Akkor lennék elégedett, ha legalább 16 góllal zárnám a küzdelemsorozatot, persze, az a legfontosabb, hogy megnyerjük a pontvadászatot.” – jelentette ki a csatár. Érdekesség, hogy Valenský kapus négyszer iratkozott fel a góllistára, biztosan értékesítette a tizenegyeseket. A trénertől megtudtuk, a hálóőr remek rúgótechnikával rendelkezik, s az edzéseken mesterien lövi a szabadrúgásokat. Ezért társai a híres paraguayi kollégájához hasonlítják, s a sellyei Chilavertnek becézik.
A keret: Valenský, Papanek– Prúčny, Klusa, Molnár, Kolečkár, Mikla, Gašparík, Lalák, Udvaros, Lancz, Lőrincz, Čirik, Andódi, Dékány, Gyulay, Oláh, Čoknay, Vencel.
A klub főszponzora a Duslo vállalat, az önkormányzat is támogatja a kék-fehéreket, s emellett több szponzor is besegít.
„Nem ülünk tétlenül a babérjainkon, keményen dolgozunk. A felkészülés eddigi menetével elégedett vagyok, amit elterveztünk, azt teljesítettük. Szerintem már az első öt forduló után eldől az elsőség sorsa.. Legnagyobb ellenlábasunknak a neves futballistákkal rendelkező bacsfaiakat tartjuk Ekkora előny birtokában megbocsáthatatlan bűn lenne kiengedni kezünkből a feljutást” – fejezte be Takács András.
Az előkészületi találkozókon biztatóan futballozik a gárda, 4:0-ra legyőzte a Slovan II. ligás tartalékcsapatát, majd 2:0-ra nyert az élvonalban játszó trencséniek ellen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.