Foci-vb: halálcsoportban az argentinok

Moszkva |

<div>A házigazda Oroszország június 14-én a moszkvai Luzsnyiki Stadionban Szaúd-Arábiával találkozik a 2018-as labdarúgó-vb nyitómérkőzésén.</div>

Nemrég ért véget a Kremlben tartott csoportsorsolás, az oroszokon és a szaúdiakon kívül Egyiptom és Uruguay került még az A csoportba. A címvédő német válogatott Mexikó, Svédország és a Koreai Köztársaság csapatával mérkőzik meg a csoportküzdelmek során. A legerősebbnek a D jelű négyes tűnik, amelyben a legutóbb ezüstérmes Argentína mellé a tavaly Eb-negyeddöntős Izlandot, az Eb-nyolcaddöntős Horvátországot, valamint Nigériát húzták ki. Szintén izgalmasan alakulhat az öt világbajnoki címével rekorder brazilok csoportja, amelyben a dél-amerikai csapatnak Svájccal, Szerbiával és Costa Ricával kell megküzdenie. A csoportkör legnagyobb rangadóját az Európa-bajnok Portugália a 2008 és 2012 között két Eb- és egy vb-címet begyűjtő Spanyolországgal vívja. Ugyanakkor a papírforma szerint a két gárda kéz a kézben továbbjut a csoportból, mivel Marokkó és Irán lesz az ellenfelük. Izland mellett a vb-mezőny másik újonca, Panama nyolcaddöntőbe jutására kevés esély van, mivel Belgiummal, Angliával és Tunéziával szerepel azonos kvartettben. A nyolc csoportból az első két-két helyezett jut tovább, majd a nyolcaddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódik a torna, amelynek döntőjét július 15-én rendezik, szintén a Luzsnyiki Stadionban. MECCSRŐL MECCSRE: A VB TELJES MENETRENDJE
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?