Figyelnek a fiatalokra Abaújszinán

régiósport
Abaújszina |

Az Abaújszinai Atlétikai Klub vezetése kitartásra biztatja versenyzőit a járványhelyzetben is.

Az Abaújszinai Atlétikai Klub elnöke, Hudák József és Ficzere Bertalan vezetőségi tag – a hagyományos évértékelő helyett – telefonon nyilatkozott lapunknak.

„Elsősorban a futóink teljesítményét emelném ki, hiszen minden korosztályban volt képviselőnk, s mindig a népes mezőny első felében jegyezték őket. Nem beszélve Ficzere barátomról, aki a 70 év feletti kategóriában nem talált legyőzőre. Nagyon sajnálom viszont a görkorcsolyázókat, akik most csak egymás között versenyezhettek. Ami az utánpótlást illeti, ezúton is biztatom a fiatalokat, hogy ugyanolyan lelkesedéssel, elszántsággal végezzék feladataikat, mint eddig is tették. Ne vegye el kedvüket a bezártság. Éljen bennük továbbra is a bizonyítási vágy” – mondta Hudák.

A klub mindent elkövet annak érdekében, hogy teret biztosítson a sportolni és mozogni vágyóknak. Erre kiváló alkalmat nyújtanak a helyi alapiskola sportpályáján elhelyezett sporteszközök, melyeket pályázaton nyertek. „Ezek az erőnlét, az állóképesség fejlesztésére nyújtanak kiváló lehetőséget. Visszajelzések alapján elmondhatom, már sokan alig várják, hogy igénybe vehessék őket. Szeretnénk, ha minél több gyerek és fiatal lenne köztük, akik egyszer majd büszkén mondják el, hogy sikeres sportpályafutásuk innen indult” – jegyezte meg Ficzere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?