FIFA-botrány: letartóztatások újabb sorozata kezdődött Svájcban

Zürich |

<div>Letartóztatások újabb sorozata kezdődött csütörtök hajnalban Zürichben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) érintő kiterjedt korrupciós botránnyal összefüggésben - írta internetes felületén a The New York Times (NYT) című amerikai lap.</div><div>&nbsp;</div>

Az újság svájci illetékesekre hivatkozva azt közölte, hogy várhatóan egy tucatnál több ember ellen emelnek vádat, vagyis az érintettek számát illetően majdnem kétszeresére dagad a FIFA-t megrengető botrány.    A The New York Times értesülései szerint néhány embert már le is tartóztattak ugyanabban a zürichi luxusszállodában, ahol májusban több FIFA-illetékest vettek őrizetbe. A rendőrök reggel hat órakor érkeztek a Baur au Lac hotelbe a mellékbejáraton át. A szálloda egyik vezetője felszólította az előtérben tartózkodókat, hogy a "rendkívüli helyzetre" való tekintettel hagyják el az épületet.     A FIFA végrehajtó bizottsága éppen Zürichben ülésezik, a testületnek áldást kell adnia a szövetség reformintézkedéseire.    A svájci hatóságok szerint hivatalban lévő és volt FIFA-elöljárók kerültek a rendőrség célkeresztjébe zsarolás, pénzmosás és csalás miatt. Az újabb vádak várhatóan a dél- és közép-amerikai sportági vezetőket fogják sújtani leginkább - írja a NYT.    A futballszövetség megerősítette, hogy az amerikai hatóságok kérésére kényszerintézkedést hajtanak végre a svájci hatóságok. A FIFA fogadkozott, hogy mindenben együtt fog működni a svájci és amerikai nyomozókkal.     Egyelőre nem tudni, hogy kik ellen emelnek vádat, de a bűnüldöző szervek illetékesei azt mondják, hogy a listán ezúttal sincs rajta Sepp Blatter, a FIFA korábbi elnöke, aki hosszú időn át vezette a szövetséget.    A The New York Times az amerikai bűnüldöző szervek névtelenül nyilatkozó illetékeseire hivatkozva azt írja, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium várhatóan ottani idő szerint csütörtök reggel hozza nyilvánosságra az újabb vádemeléseket.    Blattert és az európai szövetség (UEFA) elnökét, Michel Platini FIFA-alelnököt október 8-án tiltotta el a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől a FIFA etikai bizottsága, mert korrupció gyanújával nyomozást folytat ellenük a svájci államügyészség. A vizsgálat azzal összefüggésben indult, hogy Platini kétmillió svájci frankot  kapott a FIFA elnökétől 2011 februárjában.    A FIFA történetének legnagyobb botránya idén májusban robbant ki, miután Zürichben, két nappal a FIFA-elnök megválasztása előtt a svájci rendőrség az amerikai ügyészség kérésére a szervezet hét magas beosztású illetékesét vette őrizetbe korrupció vádjával. Összességében 12 ország 18 jelenlegi és egykori futballvezetője ellen emeltek vádat. Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint ők az elmúlt 24 évben 150 millió dollár kenőpénzt fogadtak el.    A történtek ellenére Blattert két napra rá újraválasztották a FIFA élére, de négy nappal később maga mondott le a nemzetközi szövetség tekintélyét megtépázó korrupciós botrány miatt.    
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?