Fialková harmadik lett, és vezeti a szakági Vk-t

paulina fialková
Ruhpolding |

Paulína Fialková a harmadik helyen végzett a ruhpoldingi biatlon-Világkupa tömegrajtos versenyében, és a szakági Vk-ban átvette a vezetést. A sprintben győztes Anastasia Kuzmina 14. lett.

Fialková pályafutása során hatodszor állhatott Vk-dobogóra, sikerét azzal alapozta meg, hogy csak egyetlen lövést rontott a húszból. Az utolsó lövészet után az ötödik helyen állt, de jó hajrával felküzdötte magát a dobogóra. Ez azt is jelenti, hogy a szakági Vk-ban ő vezet 102 ponttal, a tegnap győztes német Franziska Preuss 96 ponttal második.

„Legközelebb piros rajtszámom lesz! – örvendezett a célban Fialková, utalva arra, hogy az összetett éllovas sárga, a szakági Vk-ban vezető versenyző pedig piros rajtszámot viselhet. – Boldog vagyok, hogy ismét dobogóra állhattam, mert kicsit kezdtem aggódni, hogy teljesen elment a formám. Most viszont ismét jó eredményt értem el, úgyhogy nem panaszkodhatom. Verseny közben igyekeztem nem az eredményen agyalni, de amikor az utolsó lövészetnél láttam, hogy két társamat kellene megelőznöm a harmadik helyhez, már elkezdte birizgálni a fantáziámat a lehetőség. A lőtéren tökéletesen koncentráltam, a hajrában pedig bíztam magamban” – nyilatkozta Fialková.

Anastasia Kuzminának összesen négy lőhibája volt, így végül a 14. helyen ért célba.

Az összetett Vk-ban továbbra is az olasz Dorothea Wierer vezet 498 ponttal, Fialková 449-cel harmadik, Kuzmina 414-gyel negyedik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?