Ferguson a játékvezetőket okolja

Kedden négy visszavágót rendeztek a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, s több meglepetés is született, hiszen két korábbi győztes, a Manchester United és a Juventus is búcsúzni kényszerült. Az egyenes kieséses rendszer első körének egyik legnagyobb vesztese az angol gárda, amelynek mestere, Sir Alex Ferguson a játékvezetői hármast okolja a továbbjutás elmaradásáért.

Ez a Scholes-gól még a manchesteriek továbbjutását jelentette. A 90. percben azonban a Porto is betalált. Reuters-felvétel „Sajnos a játékvezető és a partjelzők ténykedése döntően befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét” – mondta Sir Alex Ferguson, a manchesteriek csalódott szakvezetője. „Egyszerűen fantasztikus, hogy ilyen jó játékkal sikerült hoznunk ezt a nagyszerű eredményt” – összegzett Jose Mourinho, a portugálok mestere.

Az elmúlt szezonban egészen a döntőig menetelő olasz Juventus kiesése már nem volt akkora meglepetés, hiszen a spanyol Deportivo La Coruna elleni visszavágóra egygólos hátránnyal és rengeteg sérülttel készültek a zebrák, akik így kettős verességgel búcsúztak el a sorozattól. „Rendkívül magabiztosan és jól játszott a Deportivo, így teljesen megérdemelten jutott tovább” – nyilatkozta felettébb sportszerűen Marcello Lippi. „A korai gólunk nagyon megnyugtatta a csapatot, így játszhattuk a saját játékunkat. Jó úton haladunk ahhoz, hogy döntőbe jussunk” – mondta a vendégek egyik legjobbja, Juan Carlos Valeron.

Nem sikerült a bravúr Szabics Imre csapatának, a VfB Stuttgartnak, miután a németeknek csak 0:0-ás döntetlenre futotta a Chelsea otthonában. „Nagyon nehéz úgy kiesni, hogy 180 perc játék mellett egy buta öngól dönti el a továbbjutást. Azt hiszem, ebben a párharcban a Chelsea-nek valamivel több szerencséje volt” – nyilatkozott Felix Magath, a VfB trénere. Claudio Ranieri, a londoniak szakvezetője a továbbjutással mindenképpen elégedett volt: „Mindkét találkozón jobbak voltunk a Stuttgartnál, így megérdemelten mentünk tovább. Tudom, hogy nem lesz túl egyszerű, de szeretnénk a következő körből is továbblépni.”

Kiélezett csatát hozott a francia Olympique Lyon és a spanyol Real Sociedad küzdelme is, amely végül a hazaiak javára dőlt el. A Lyon így kettős győzelemmel jutott be a negyeddöntőbe. „Örülök a továbbjutásnak, de csak akkor leszek igazán elégedett, ha a negyeddöntőben is győzni tudunk. Minden sorozatnak úgy kezdünk neki, hogy megnyerjük, és ez a BL-ben sincs másképp” – mondta magabiztosan Paul Le Guen, a Lyon mestere.

„Sajnos nekünk rengeteg problémánk van. Hiába birtokoltuk többet a labdát, mert még helyzetekig is alig-alig jutottunk el” – értékelt Raynald Denoueix, a Sociedad edzője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?