Ferencváros: zsebben a 33. elsőség

Csercseszov0425

A labdarúgó NB I 29. fordulójában a Ferencváros hazai pályán 2:1-re legyőzte az Újpestet és ezzel bebiztosította története 33. bajnoki címét.

A rangadó első gólját az újpestiek lőtték. Esiti buktatta a tizenhatoson belül Beridzét, a megítélt tizenegyest pedig Zivzivadze értékesítette. Nem tartott azonban sokáig a lila-fehérek öröme, Boli beadása után a teljesen üresen hagyott Tokmac egyenlített bő tíz perccel később. A Fradi még a szünet előtt előnybe került, amikor Pászka okos visszagurítását Vécsei Bálint lőtte pontosan a kapufa tövéhez.  A második félidőben mindkét kapusnak akadt védenivalója, de hiba nélkül oldották meg a feladatukat. Egészen a 95. percig, amikor Dibusz számolta el egy beadás ívét, amit Croizet használt ki és a hálóba lőtt.  A VAR-vizsgálat azonban megmutatta, hogy a francia támadó kezére paskolta a labdát a zöld-fehérek kapusa, így a gólt érvénytelenítette a játékvezető. Ez pedig azt jelentette, hogy sorozatban negyedik bajnoki címét gyűjtötte be a Ferencváros.

„Most játszottam a legtöbbet és úgy érzem, hogy hasznos tagja lettem a csapatnak. Ezért dolgoztam. Köszönöm a családomnak és a barátaimnak, akik a rossz időkben is tartották bennem a lelket. Attól függetlenül, hogy bajnokok vagyunk, van hiányérzetünk. Az őszi szezonban és most tavasszal is úgy éreztük, hogy több van a csapatban. Új edző is érkezett, ami szintén nehezítette, hogy összeálljunk. Nyáron több is kell majd, hogy sikeresek tudjunk lenni az európai porondon” – nyilatkozta a győztes gól szerzője, Vécsei Bálint. Nem csak a középpályás volt azonban, aki már most előre tekintett és a következő lépésekről beszélt.

„Nagyon boldog vagyok, hogy bajnokok lettünk. Főleg azért, mert ma egy csapatként tudtunk győzni. Nagyon nehéz meccset vártunk, és azt is kaptuk. Egy telt házas rangadón lettünk bajnokok, ennél többre nem is vágyhattunk. Minden csapatnak vannak nehézségei, az érkezésem után a legfontosabb az volt, hogy egy igazi csapatot kovácsoljunk ebből a társaságból, és ez sikerült. A következő lépéseket is együtt, csapatként kell megtennünk. A munka mellett az új játékosok érkezése is hozzájárult ahhoz, hogy ezt az eredményt elértük” – mondta a győztes rangadót követően Sztanyiszlav Csercseszov, a Fradi vezetőedzője. Az orosz válogatott korábbi szövetségi kapitánya hozzátette, hogy hiába az ünnepi hangulat, hétfőn délelőtt már edzést tartott játékosainak, akiknek készülniük kell a további bajnokikra és a május 11-i, Paks elleni kupadöntőre is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?