Felszabadultabb a légkör

Pozsonyban készül a holnapi, osztrákok elleni barátságos mérkőzésre a szlovák futballválogatott. Németh Szilárdot, a Middlesbrough légiósát faggattuk, aki címeres mezben negyven találkozón 17 ízben talált a hálóba, s ezzel csúcstartó.

Vidáman érkezett a gyülekezőre.

Mindig örömmel jövök a válogatottba, most annál is inkább, mert ha a februári edzőtáborozást nem számítom, öt hónapja voltam utoljára otthon.

Milyen változást észlel, amióta Dušan Galis irányítja az együttest?

Teljesen más, jóval felszabadultabb a légkör, mint Ladislav Jurkemik alatt volt. Szerintem a gyakorlásokat is elszántabban végzi a társaság. Nem tagadom, sok társammal együtt én is kedvezően fogadtam az edzőcserét.

Holnap mutatkozik be az új edző, mit vár a mérkőzéstől?

Győzelemmel akarjuk kezdeni az évet, de a szívós osztrákok ellen nem lesz könnyű nyerni. Van miért visszavágnunk Hans Krankl védenceinek, hiszen két éve Grazban 2:0-ra kikaptunk. Ezen kívül is rossz emlékeim vannak a találkozóról, mert megsérültem.

Hiába lövi a gólokat, a Middlesbrough kezdőcsapatában nem tud gyökeret verni.

Egyáltalán nem rajtam múlik, én mindent megteszek. Jó formában vagyok, amikor szóhoz jutok, igyekszem bizonyítani. Az utóbbi négy mérkőzésen háromszor találtam a hálóba, és egy gólpasszt is adtam. Steve McClaren vezetőedző rendre dicsér az újságíróknak, aztán a következő bajnokin ismét a cserepadot koptatom...

A Bolton elleni sikeres Liga-kupa-döntőn még a tartalékok közé sem nevezte.

Ezt sosem fogom elfelejteni neki, rendkívül csalódott voltam Huszonegyen utaztunk a fináléra, így ötünknek csak a lelátón jutott hely. Csak annyit mondott nekem, hogy ez balszerencse. Hát ez az!

Mellőzése miatt nem gondol a klubcserére?

Jól érzem magam a Borónál, ahová még kétéves szerződés köt. Remek társaim vannak, mint például Mendieta, Zenden vagy Juninho, akik elismernek. Nem adom fel, remélem, elnyerem McClaren bizalmát. Ugyanis a kupagyőzelem után a tréner pozíciója megingathatatlan, s Angliában az edzőnek nagyobb a hatalma, mint a klubelnöknek.

Visszatérve a válogatotthoz, a vb-selejtezőkön nehéz ellenfelek várnak a csapatra. Lát esélyt a továbbjutásra?

Riválisaink erejét mutatja, hogy Portugália, Oroszország és Lettország is ott lesz a nyári Eb-n. Valami mégis azt súgja nekem, a korábbiaknál jóval sikeresebben végzünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?