Felsőszeli futóverseny felsőfokon

szelifutas2023

Rekordrészvétel került a krónikába, ugyanis közel félszáz résztvevője volt a nemrég zajlott hagyományos mátyusföldi futófesztiválnak. A rajtlistán ugyanis 495 futó és kocogó, köztük 165 gyermek neve szerepelt.  

A felsőszeli RoniRun Club, valamint Felsőszeli és Alsószeli községek szervezésében immár tizenegyedik alkalommal került sor a népszerű nemzetközi futóversenyre, melynek kínálatában a három (Felsőszeli hármas) és tíz kilométer (Felsőszeli tízes) mellett kilencedszer szerepelt a Szeli félmaraton.

Az útvonal nem változott. Az viszont nóvumnak számított, hogy a futók és kocogók mátyusföldi monstre rendezvényének központja nem a Nyerges lovaspálya, hanem a felsőszeli sportpálya volt.

„Minden, beleértve az attrakciókat is, átláthatóbb, a temérdek résztvevő szervezésileg könnyebben mozgatható, irányítható. A rajt- és a célkapu a lelátó alatt van, a nézők sokkal jobb körülmények között tudják szemmel követni az eseményeket” – sommázta az újdonság hozadékát a főszervező-ötletgazda, Kontár Ronald. A sportrajongók, a versenyzők és kísérőik éltek is a lehetőséggel, az eredményhirdetés során lezúdult zápor elől éppen a fedett tribün szolgált menedékül.

Ugyancsak újdonságnak számított a kínálatban az Exatlon (akadály)pálya, melyet Moravský László irányításával az Alsószeliben működő Spartan Race csapata állított fel a rendezvény helyszínén.

Fejfedőként széles karimájú kalapot viselt verseny közben Soňa Macejáková, aki korára és várható időeredményére való tekintettel egy órával a hivatalos rajt előtt szólistaként vágott neki a félmaratoni távnak. A folytatásban nem volt üresjárat: elkezdődtek a gyermekversenyek, egymást követte a három versenytáv rajtja.

„Már korábban értesültem a felsőszeli futások nívójáról, ezúttal versenyzőként bizonyosodtam meg arról, hogy itt nagy becsben tartják a futókat. Ami engem illet, időeredményemmel elégedett vagyok. A rajt után az élre álltam, ellenőrzés alatt tartottam a mezőnyt. Nem akadt olyan rivális, aki nagyobb erőbedobásra sarkallt volna. A levegő magas páratartalmára való tekintettel sem adtam ki mindent magamból. A jövőben szívesen jövök vissza, hogy megismételjem elsőségemet” – nyilatkozta sikerét értékelve a 10 kilométeren győztes korponai Ján Sopko.

Ugyancsak tíz kilométeren állt csatasorba a verseny legidősebb résztvevője, a 81 esztendős demjatai Vincent Bašista. „Minden elismerésem a szervezőké. Kis településen magas színvonalú versenyt rendeztek” – fogalmazott a veterán sportoló.

Kontáréknál a család apraja-nagyja hódol a futásnak. A főszervező-ötletgazda Kontár Ronald lánya, Evelyn Rose társaságában abszolválta a három kilométert. Az édesanya, Bognár Ibolya pedig a félmaratoni távot teljesítette.

Ami a díjazást illeti, a félmaratoni abszolút győztese a Felsőszeli TE elnökének kupáját, a 10 kilométeré  pedig a Szabó Béla-kupát kapta. A félmaratonon és a 10 kilométeren három leggyorsabb férfi és nő anyagi juttatásban (40–20–10 euró) része- sült. Az összes versenykategória dobogós helyezettjét kupával, a gyermekversenyek résztvevőit éremmel jutalmazták. Különdíjjal jutalmazták a legjobb hazai versenyzőket, valamint a sikeres futófesztivál legifjabb és legidősebb résztvevőjét. „Köszönettel tartozunk a közel száztagú szervezőgárdának, a támogatóknak. A tombolában mintegy hetven díjat sorsoltunk ki. A tombola bevételét az alsószeli és felsőszeli óvodának adjuk át, az összegből sporteszközöket vásárolnak a gyerekeknek. Jövőre folytatjuk” – nyilatkozta zárszóként lapunknak Kontár Ronald.

Eredmények

A felsőszeli futóverseny távonkénti korosztályos győztesei

3 km

Férfiak: 1. Mário Šmýkal (R/O/C crew) 10:13

Nők: 1. Viera Királyová (Érsekújvár) 12:56

10 km

Férfiak – 29 éves korig: 1. Ján Sopko (AK Krupina) 34:54

30–39 éves korig: 1. Marek Pavličko (Kežmarok) 36:49

40–49 éves korig: 1. Ján Klištinec (Šalgočka) 38:05

50–59 éves korig: 1. Miroslav Ťapušík (Ráztočno) 39:47

60 éven felüliek: 1. Dezider Šuhaj (Galánta) 46:59

Nők– 29 éves korig: 1. Alexandra Kačaliaková (Vágsellye) 46:55

30–39 éves korig: 1. Andrea Bíziková (Miloslavov) 43:50

40–49 éves korig: 1. Zdenka Hezká (Vágsellye)

50–59 éves korig: 1. Eva Kolarovská (Komárom) 48:40

60 éven felüliek: 1. Horváth Etelka (MC Žitný ostrov) 57:14

Félmaraton (21,1 km)

Férfiak – 29 éves korig: 1. Dalibor Riška (Triax Ba) 1:23:10

30–39 éves korig: 1. Richard Ostrožanský (Galánta) 1:25:20

40–49 éves korig: 1. Peter Lužák (Trnava) 1:25:43

50–59 éves korig: 1. Ritter Lajos (Top run Nyárasd) 1:35:15

60 éven felüliek: 1. František Červenák (Stavbár Nitra) 1:40:35

Nők – 29 éves korig: 1. Angelika Václavová (RoniRun Club) 1:55:07

30–39 éves korig: 1. Mária Kováčová 1:42:03,

40–49 éves korig: 1. Martina Škovranová (Vágsellye) 1:41:54

50–59 éves korig: 1. Renata Holičková (Run for fun) 1:42:56

60 éven felül: 1. Soňa Macejáková 3:31:21.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?