Sport

Felsőkirályi elsőség a TIBI-kupán

Egyéves szünet után ismét a felsőkirályiak diadala került a hagyományos TIBI-kupa krónikájába. A siker értékét hatványozza, hogy ez volt a serleghalmozó immár hatodik tornaelsősége.
Ágh István

2019. január 16. 08:04

A tornaelső felsőkirályiak ⋌(Milan Pospiš felvétele)

A Vágsellyei járás csapatainak focibarátságot jelképező év eleji regionális erőpróbáján a vágsellyei sportcsarnokban tizenkét csapat csatázott a trófeáért, a különdíjakért. A szomszédos Galántai járást a tavalyi kiíráshoz hasonlóan a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában játszó felsőszeliek és a tornapalettán újoncnak számító Hody képviselte. A közönségvonzó rendezvényre újra beneveztek a vágkirályfaiak, akik hosszabb kényszerpihenő után nyáron tértek vissza a bajnoki mezőnybe. 


A három négytagú csoportban a kollektívák előbb körmérkőzéses rendszerben küzdöttek a pontokért. A jól bevált versenykiírásnak köszönhetően a három csoport első helyezettje a negyeddöntőben várt a nyolcaddöntőből kikerülő ellenfelére. A csoportmérkőzések azt sugallták, hogy a felsőkirályiak, a Hody és a vágsellyei Duslo U19-es csapata pályázik a legnagyobb eséllyel az elsőségre. Meglepetésnek számított a tavalyi győztes vágsellyei Betonáris gyengélkedése, a tavalyi győztes ugyanis nyeretlenül a vert mezőnyben végzett. 
Érdekesség, hogy a színvonalas teremtornát kapusgólok is tarkították. A Hody rutinos hálóőre, František Valenský a vágfarkasdiak elleni összecsapás utolsó percében a félpályáról leadott lövéssel egyenlített. A hájskei Kristián Matušica pedig a vágsellyei ifik elleni párharcon három másodperccel a lefújás előtt szerzett góllal hozta vissza együttese elillani látszó reményeit. 


A Štefan Lalák játékosedző által irányított felsőkirályiak a csoportmérkőzések után közel öt órát pihentek, ezért egy picit tartottak a rivális mocsonokiak elleni derbitől. „Jól kezdtünk, 3:0 arányban vezettünk, de az ellenfél két találattal némileg dramatizálta a meccset, Turňa gólja azonban megnyugtatta a kedélyeket. Az elődöntőben magabiztosan fektettük két vállra a jó játékerőt képviselő vágtornóciakat. A fináléban, okulva a Hody elleni csoportmérkőzésből, technikás labdarúgóinknak szavaztunk bizalmat, két négyesre redukáltuk a keretet. Kétszer is nálunk volt az előny, de a teremfocira kiválóan felkészült ellenfelünk két ízben egyenlített. A második találatunk után szurkolóink buzdításának hatására eufórikus hangulat lett úrrá a játékosokon. Kitámadtak, mielőbb szerették volna dűlőre vinni a dolgot. Ebből az ellenfél húzott hasznot. Néhány perccel a befejezés előtt azonban Kalaba megszerezte a tornagyőzelmet jelentő gólunkat. Minden meccsen jobbak voltunk, megérdemelten szereztünk elsőséget” – ecsetelte a győztesek produkcióját klubelnökük, Kokes László. 


„Tornánkon a klubvezetők tovább fűzték a baráti szálakat, a játékosok örömfocijuk során megvillantották tudásukat, a futballhívek pedig jól szórakoztak. Az utóbbi évek legnívósabb erőpróbáján közel kilencszáz belépőjegy talált gazdára. Köszönettel tartozom a szervezőgárdának és Vágsellye polgármesterének, Jozef Belickýnek” – fogalmazott a névadó ötletgazda, Tibor Rábek. Neki köszönhetően több értékes díj talált gazdára a tombolában. A fődíjat, egy ruhaszárító gépet, a felsőkirályiak egykori kiválósága, Imrich Šoka nyerte. A szervezők különdíjjal jutalmazták a torna legjobb kapusát, František Valenskýt (Hody), legjobb mezőnyjátékosát, a felsőkirályi Štefan Lalákot és legjobb góllövőjét, a vágkirályfai Tóth Ádámot.
 

XIX. TIBI-KUPA, Vágsellye (12 csapat)

Csoportmérkőzések – A csoport: Betonáris Šaľa–Hody 3:3, g.: Homola, Sklenár, Szabo, ill. Bedecs 2, Kubovič, Horná Kráľová–Kráľová nad Váhom 6:0, g.: Masár 2, Turňa 2, R. Kotlár, D. Rábek, Betonáris–Kráľová n/V. 3:3, g.: Homola 2, Práznovský, ill. Kohel, A. Tóth, Oláh, H. Kráľová–Hody 3:3, g.: R. Kotlár, Turňa, Lalák, ill. Kubovič, Barczi, Bedecs, Hody– Kráľová n/V. 4:1, g.: Alexovič (öngól), Cséfalvay, M. Lassu, Mécses, ill. A. Tóth, H. Kráľová–Betonáris 7:3, g.: Kalaba 2, D. Rábek 2, Lenický, Lalák, Mrázik, ill. Homola, Magyarics, Práznovský.
Sorrend: 1. H. Kráľová 7 (16:6), 2. Hody 5 (10:7), 3. Betonáris 2 (9:13), 4. Kráľová n/V. 1 (4:13).


B csoport: Šaľa (idősebb ifik)–Veča 5:1, g.: M. Melicher, Hučko, Skalický, J. Krištof, P. Tóth, ill. Kubík, FC Saliby jun.–Diakovce 2:3, g.: Klenkovič, Pudmerický, ill. Šabo 2, Rehák, Šaľa (id. ifik)–Diakovce 5:1, g.: Hučko, Marček, Malárik, Telkesi, Melicher, ill. Šabo, FC Saliby jun.–Veča 4:0, g.: Pudmerický 2, Panyik, Takáč, Veča–Diakovce 2:5, g.: A. Rábek, Očenáš, ill. Šabo 2, Rehák, Pagáč, Zaujec, FC Saliby jun.–Šaľa (id. ifik) 2:6, g. Pospiš, Hovorka, ill. Hučko 2, J. Krištof 2, Krajačič, Jurčík.
Sorrend: 1. Šaľa (id. ifik) 9 (16:4), 2. Diakovce 6 (9:9), 3. FC Saliby jun. 3 (8:9), 4. Veča 0 (3:14).


C csoport: Močenok–Hájske 1:2, g.: Čiernik, ill. Horváth, D. Bennár, Vlčany–Trnovec n/V. 1:2, g.: Bitter, ill. Vanek, Babinec, Močenok–Trnovec n/V. 2:6, g.: Vencel 2, ill. Vanek 2, Babinec 2, Végh, Čapičík, Vlčany–Hájske 3:2, g.: Molnár 2, Morvay, g.: Nétry, D. Bennár, Hájske–Trnovec n/V. 2:3, g.: D. Bennár, Farkaš, ill. Čapičík 2, Goldberger, Vlčany–Močenok 5:0, g.: Molnár 3, Bubák, Fehér.
Sorrend: 1. Trnovec n/V. 9 (11:5), 2. Vlčany 6 (9:4), 3. Hájske 3 (6:7), 4. Močenok 0 (3:13).


Nyolcaddöntő: Diakovce–Kráľová n/V. 4:6, g.: Chňapek 2, Pagáč, Šabo, ill. A. Tóth 2, Kohel 2, Rózsa, Alexovič, FC Saliby jun.–Močenok 2:4, g.: Takáč, Hovorka, ill. Pútec 2, J. Hanák, Žigardy, Vlčany–Veča 4:1, g.: Kalmár 2, Takács, Bubák, ill. Prílepok, Betonáris–Hájske 1:1, g.: Prágai, ill. D. Bennár – büntetőkkel 0:2.

Negyeddöntő: H. Kráľová– Močenok 4:2, g.: D. Tóth, R. Kotlár, Lalák, Turňa, ill. J. Hanák, Štefanko, Trnovec n/V.– Kráľová n/V. 4:3, g.: Babinec 2, Čapičík, Vanek, ill. A. Tóth 3, Hody–Vlčany 1:1, g.: Valenský, ill. Morvay – büntetőkkel: 3:2, Šaľa (ig. ifik)–Hájske 3:3, g.: Marček 2, Skalický, ill. M. Kaduc, Horváth, Matušica – büntetőkkel: 4:3.

Elődöntő: H. Kráľová–Trnovec n/V. 4:1, g.: D. Rábek 2, R. Kotlár, Bleho, ill. Čapičík, Hody–Šaľa (id. ifik) 2:1, g.: Barczi, Bedecs, ill. Melicher. 


Mérkőzés a 3. helyért: Trnovec n/V.–Šaľa (id. ifik) 2:2, g.: Babinec, Vanek, ill. Malárik. J. Krištof – büntetőkkel 4:3.


Döntő: H. Kráľová–Hody 3:2, g.: D. Rábek 2, Kalaba, ill. Szilvási, Cséfalvay.


A győztes csapat: Boris Masár, Ronald Frkala, Dávid Tóth, Denis Rábek, Daniel Kotlár, Adrián Valášik, Radovan Kotlár, Matej Bleho, Fraňo Kalaba, Štefan Lalák, Matúš Turňa, Marek Mrázik, Tomáš Lenický, Juraj Barta.
Díjazottak – legjobb kapus: František Valenský (Hody); legjobb mezőnyjátékos: Štefan Lalák (H. Kráľová); legjobb góllövő: Tóth Ádám (7 gól, Kráľová n/V.). ⋌(ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Már ketten meghaltak Nyitrán influenzában

Frissítve

Kiska: a KTAG elleni eljárás Fico bosszúja

VIDEÓ: Beintett a rendőröknek, majd megpróbált meglépni előlük

Le kell bontani a szeredi hidat

Közbeszerzési törvényt sértettek Ógyallán

Bugár már unja, hogy neki kell kibékítenie a köztisztviselőket

Legfrissebb galériák
Olvasta már?