Federer ha belelendül, megállíthatatlan

New York. Roger Federer legyőzte Andre Agassit a US Open döntőjében, és ezzel megvédte címét. A svájci világelső a harmadik teniszező, aki egymás utáni években elhódította a trófeát Wimbledonban és az amerikai nyílt teniszbajnokságon, és zsinórban harmincötödik mérkőzését nyerte meg keménypályán.
FEDERER (svájci, 1.

New York. Roger Federer legyőzte Andre Agassit a US Open döntőjében, és ezzel megvédte címét. A svájci világelső a harmadik teniszező, aki egymás utáni években elhódította a trófeát Wimbledonban és az amerikai nyílt teniszbajnokságon, és zsinórban harmincötödik mérkőzését nyerte meg keménypályán.

FEDERER (svájci, 1.)–AGASSI (amerikai, 7.) 6:3, 2:6, 7:6, (7:1), 6:1.

Az első játszmában 3:2-ig mindenki hozta a saját adogatását, aztán Federer elvette Agassiét, majd a nyolcadik szettlabdát értékesítette 5:3-nál, és 34 perc alatt behúzta az első játszmát. A másodikban aztán nagyot játszott a 35 éves amerikai, és kétszer is elvette riválisa adogatását, ezzel egyenlített a szetteket tekintve. A harmadikban 3:2-nél Agassi ismét jól fogadott, a közönség tombolt, de a svájci gyorsan visszabrékelt, és végül tie-breakkel zárult a játszma, igaz, 5:5-nél Agassi öt bréklabdát hárított. A rövidítésben mindössze egy pontot tudott összehozni a hazai kedvenc, a negyedik játszma elején pedig nagy bajba került, mert Federer gyorsan elnyerte az adogatását. A folytatás már a helvét fenoménról szólt, aki mindössze egy játékot engedélyezett Agassinak, és ezzel két óra húszperces küzdelem után diadalittasan csapott a levegőbe, megszerezve pályafutása hatodik Grand Slam-győzelmét.

„Jövőre is eljövök, és ismét megpróbálok jól teljesíteni – nyilatkozta Federer, aki eddig mind a hat Grand Slam-döntőjét megnyerte. – Talán ez volt a legkülönösebb döntőm, amit játszottam, New Yorkban, éppen Andre ellen. Szokásomhoz híven a fináléban ment a legjobban a tenisz, de gratulálok Andrénak, nagyszerűen szerepelt, és remélem, hogy folytatja.”

„Kemény út vezetett a döntőig, de nagyon jól sikerült az elmúlt két hét. Roger ma túl jól játszott, és nagy megtiszteltetés, hogy az elmúlt két évtizedben a sportág számos nagy alakjával játszhattam, Roger is közéjük tartozik. Köszönöm az elmúlt 20 évet New York” – mondta Agassi, aki nem kizárt, hogy befejezi év végén, bár ezt még nem jelentette ki egyértelműen.

NŐI PÁROS, DÖNTŐ: Raymond, Stosur (amerikai, ausztrál, 6.)–Gyementyijeva, Pennetta (orosz, olasz, 14.) 6:2, 5:7, 6:3.

Ismét Sarapova ugrott az élre

Ismét az orosz Marija Sarapova vezeti a női teniszezők világranglistáját. A US Openen elődöntős játékos az amerikai Lindsay Davenporttól vette vissza az els# helyet. WTA-világranglista (zárójelben a korábbi helyezés), élmezőny: 1. (2.) Sarapova 4802, 2. (1.) Davenport 4437, 3. (4.) Clijsters (belga) 4201, ... 19. Hantuchová 1494. (mti, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?