F1: Bemutatták a 2024-es modelleket, indulhat a bahreini tesztelés

A Forma-1-es Marussia utódcsapata megnevezte egyik pilótáját

Szerdán Bahreinben elkezdődik a 2024-es hivatalos tesztelés a Forma-1-ben. Összegyűjtöttük, mit érdemes tudni az új modellekről és az istállók körüli történésekből. 

Forma-1

1. Haas VF-24

A tökutolsó amerikai istálló idén máris az élre ugrott, már ami az autóbemutatók sorát jelenti. Más kérdés, hogy nem sejthették, a VF-24-es internetes prezentációja előtti napon robban az átigazolási bomba, Hamilton lépésének árnyékában pedig mégsem vetült túl sok fény a Haasra. Nem mintha túl sok mindenre vetülhetett volna, a kocsi festésén kívül – kissé hangsúlyosabb lett a fekete – semmi érdemlegeset nem árultak el. Hacsak azt nem, hogy a helyzet elég kilátástalan: a kezdetektől a csapatfőnöki székben ülő Günther Steinert váltó Ajao Komacu már jelezte, a szezonnyitón tuti utolsók lesznek...

Forma-1

2. Williams FW46

Másodikként tartotta az autóbemutatóját a Williams, amely régi dicsőségét idézve egy New York-i üzletházban leplezte le az FW46-ost – pontosabban a festését. Amely az új szponzornak köszönhetően – a nevük puszta véletlenségből egyezik meg a Haas új csapatfőnökéével – letisztult dizájnt kapott, a fekete szín mellett a tengerészkék fényezés került előtérbe, míg az orrészen, illetve az autó oldalán piros és fehér csík húzódik végig. Ami pedig a konstrukciót illeti, az alacsony leszorítóerőt igénylő pályákon már eddig is a középmezőnyben volt az előd, de a szimulátor alapján az FW46-os már a kanyargósabb aszfaltcsíkokon is hozza ezt az eredményt.

Forma-1

3. Stake C44

Azt leszögezhetjük, az Alfa Romeo szókapcsolatot egy kicsit könnyebb volt megjegyezni, mint a Stake F1 Team Kick Saubert, ami a 2026-ban Audi névre váltó istálló átmeneti megnevezése lesz – a sportfogadás reklámozásának egyes országokbeli tiltása miatt hol így (Stake), hol úgy (Kick) fogják nevezni a csapatot. A nyelvi változások mellett a külcsín és a belbecs is teljesen átalakult, ami egy utolsó előtti gárdánál érthető. A C44-es rikító zöld színe is felhívja a figyelmet arra, hogy aerodinamikailg teljesen megújult a kocsi, többek között egy vadonatúj, vonórudas felfüggesztést kapott. Az istálló most először vitte brit földre a bemutatót, ahol – a mezőnyből elsőként – fizikailag is megcsodálhatták a remeket az összeverbuvált hírességek és influenszerek.

Forma-1

4. Alpine A524

A franciák nem gatyáztak, a sorban negyedikként teljes mivoltában felfedték az A524-est. Pedig lett volna mit rejtegetniük, radikálisan átdolgozták ugyanis a szárnyakat, a légbeömlőt pedig egészen a padlólemezig lehúzták. Vagy ahogy ők fogalmaztak: néhány elemet illetően elmentek a végletekig, vagy olykor azon túlra is. Hogy ez nem túlzás, mutatja, hogy az A524-es nem is ment át eddig minden eddigi kötelező törésteszten. A kevésbé domináns kék helyett kissé feketébbé váló autót – amely a névadó szponzor miatt nyolc hétvégén rózsaszínűvé fog változni – a fogadkozások szerint a középmezőny elején láthatjuk viszont.

Forma-1

5. Visa Cash VCARB 01

Ha a Stake-nél összezavarodtunk a hosszú név hallatán, mit szóljunk az AlphaTauri átkereszteléséhez Visa Cash App RB-re? A Las Vegas-i bemutató kapcsán is csilivili parádéra számítottunk, ehhez képest egy előre felvett videóból csak a VCARB 01-es festése vált ismertté (amely az egykori Torro Rossó-s királykéket idézi, némi szponzori fehérrel és pirossal vegyítve). De a Red Bull-háttér miatt lényegében a kocsi technikai paraméterei is ismertek, az újra szorosabbra fűzött kapcsolat okán: a felfüggesztés és az aerodinamikai megoldások is az osztrákoktól érkeznek, a középmezőny elejére vágyó faenzaiak önerőből az oldalszekrényeket munkálták át.

Forma-1

6. Aston Martin AMR24

A britek úriemberek voltak: a valós AMR24-est vitték el – a sorban hatoddikként – a bemutatóra, amellyel néhány órával később ki is gurultak a silverstone-i pályára. Takargatnivalójuk nem volt: az autó orrát és első szárnyait átalakították, a Mercedes „partnercsapataként pedig a nyomórudas felfüggesztésre váltottak. Állítólag sikerült növelni a továbbra is mélyzöld kocsi végsebességén is a hosszú egyenesekben – amelyre reményeik szerint idén már zökkenőmentesen tudják szállítani az évközi fejlesztéseket, így nemcsak a szezon első harmadában lesznek ott a legjobbak között.

Forma-1

7. Ferrari SF-24

Hol van már a régi dicsőség: a Scuderia a korábbi pompázatos autóbemutatók helyett ezúttal egy másfél perces videóban tudta le az SF-24 leleplezését, igaz, még Fioranóban aznap pályára is gurult az új versenygép néhány meghívott vendég előtt. Azóta már néhány promóvideót is bemutattak az idei modellről, fájdalom, elsőre egy elbaltázott kerékcserét sikerült posztolniuk. De vissza a lényeghez: az SF-24-esnek állítólag nincs olyan része, amelyhez ne nyúltak volna hozzá, például átvették a félig leválasztott csúcsrész kialakítását, amelyet az Alpine-tól egyre több istálló lesett el. Elsősorban azt a célt követték, hogy javítsanak a vezethetőségen, ehhez pedig az eddigieknél nagyobb mértékben vették figyelembe a pilótáik meglátásait. Szép búcsúajándék Carlos Sainznak.

Forma-1

8. Mercedes W15

Az idősorrendben következő német-brit istálló is a vörösökhöz hasonló módit választott: előbb néhány stúdiófotó, majd pedig a W15 bejáratása a silverstone-i pályán. A fekete-szürke-kék festést kapott kocsinak főleg a hátuljával foglalkoztak a mérnökök, az eredmény pedig szerintük: a) stabilabb kanyarbejárat b) csökkentett leszorítóerő a kanyarcsúcsponton c) hatékonyabb DRS. Mindezt nehezen tudjuk majd leellenőrizni, azt viszont nagyon egyszerűen, hogy sikerült-e a riválisokhoz képest az állandó, 3-4 tized másodperces hátrányt lefaragni a kerékcserékkor.

Forma-1

9. McLaren MCL38

Azt a wokingiak még januárban jelezték, hogy idén „narancsosabb” szezonuk lesz a lakkozást illetően, magát az MCL38-ast pedig a Mercivel kéz a kézben, ugyanaznap, ugyanolyan módon mutatták be: pár netes kép és videó, majd filmes bejáratás Silverstone-ban. A tavaly vb-4. istálló az aerodinamika, a mechanikus tapadás és a gumikhoz kapcsolódó csomagokon dolgozott elsősorban, s ezúttal sem készültek el időre: a menet közbeni fejlesztések képzeletbeli kategóriájának 2023-as győztese megismételné a sikeres taktikát ezúttal is.

Red Bull

10. Red Bull RB20

Az osztrák csapat tavaly kenterbe verte a mezőnyt, a 22 lehetségesből 21 strigulát behúzott, majd gáláns úriemberhez méltón mindenkit előretessékelt, és a sor legvégén mutatta be az RB20-ast. „Ósdi” módon, valódi autóval, megérinthető és kérdésekre válaszoló emberekkel. A szexuális zaklatással megvádolt Chris Horner csapatfőnök így azonnal elmagyarázhatta, hogy a motor körüli kialakítás és az oldalszekrény nem trollkodásból hasonlít a Mercedes nemrégi – másfél szezonon át használt, majd menet közben hirtelen kukázott – megoldásaira. Csupán 19-re lapot húztak, és kíváncsian várják, összejön-e a black jack.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?