Ezüstérem jó taktikával

Athén. Bámulatos koncentrációjának és remek szakítógyakorlatainak köszönhetően szerezte meg a magyar csapat hatodik ezüstjét a súlyemelők 105 kg-os súlycsoportjában Gyurkovics Ferenc.

Gyurkovics Ferenc remek formában volt kedden esteTASR/AP-felvételA Tatai Honvéd Atlétikai Klub versenyzője fantasztikusan kezdte a szakítást, hiszen csak a második kísérletét, 192,5 kg-ot nem sikerült teljesítenie, de rögtön emeltetve a súlyon az olimpiai rekordot vette célba, és nem hiába. A sikeres 195 kg-os gyakorlat azt jelentette, hogy a vetélytársak sorozatos hibái miatt az első helyen várhatta a lökést. Az orosz Dmitrij Berecov is 195 kilóval zárt, de Gyurkovics könnyebb testsúlya kapóra jött.

A lökés következett, és a legkisebb súly, 220 kg, sajnos, kifogott Ferin. Mivel minden ellenfél nagyobb súlyt jelentett be kezdésnek, újra ő következett 2 perc szünet után. A 222 és fél kilón bemutatott lökés már sokkal jobb volt, felállt vele, de a bírók hibát véltek felfedezni, így ez a kísérlet sem lett érvényes.

A sors fintora, hogy a hiba miatt újra Gyurkovics következett, így megint csupán 2 perc maradt a regenerálódásra. A tét azonban nem nyomta agyon, sőt tovább kockáztatott: 225 kg-ra emeltetett, és ez a gyakorlat már tökéletesen sikerült, így nem volt más hátra, mint várni a többiek eredményeit. Hihetetlen módon a vetélytársak sorban hibáztak, és Gyurkovicsé lett az ezüst! 420 kg-os összeredménye új országos csúcs.

„A szakításom jobban sikerült, mint a bemelegítés. Önkívületi állapotban voltam. Lökésben nyolc percem volt a melegítésre a sok kiesés miatt. Tizenkét év munkája van ebben az ezüstéremben. A hat közé készültem, majdnem maximálisan sikerült is megvalósítani ezt a tervet. Öt olimpiai pontot szereztem, kis horrorral. A rontások után már előre kellett menekülnöm a győzelem érdekében. Ezüst lett a vége, de nem bánom, nagyon boldog vagyok, egy álom teljesült” – mondta Gyurkovics.

Imrő Dezső szövetségi kapitány elégedett volt védencével: „Előzetesen a 3–6. helyre vártuk Ferit. Fényesebb lett volna az aranyérem, de a mai versenyen az ezüst volt a realitás. Ezt az eredményt rengeteg tréninggel, kemény edzőtábori munkával érhette el.” (ns, mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?