Év focistája: Škriniar ismét győzött, Suslov és Weiss is a díjazottak között

skriniar

Nem történt meglepetés, sorozatban harmadszor is Milan Škriniart választották meg az év szlovák labdarúgójának. A somorjai X-Bionic Sphere-ben rendezett gálaesten a legjobb fiatal labdarúgót és a legjobb edzőt is díjazták.

A Szlovák Labdarúgó-szövetség szándékosan a válogatottszünetre időzítette az idei díjátadót, hogy minél több jelölt részt vehessen a gálán, amelyet ezúttal Somorján rendeztek meg.

A gálát a tavalyihoz hasonlóan az ismert szakkomentátor, Slávo Jurko celebrálta, aki az est kezdetén először a 2021-es év legjobb női labdarúgóját hirdette ki. A kategóriában nem történt meglepetés, a Montpellier-ben futballozó Dominika Škorvánková pályafutása során immár tizedszer nyerte el a díjat. Ezután a közönségdíj következett, amit Milan Škriniar vehetett át. Erről egyébként a jelenlévő újságírók egy technikai malőr miatt lemaradtak: a számukra elhelyezett kivetítőn ugyanis hosszú perceken át internetes reklámok vették át az uralmat.

Suslov a legjobb fiatal

Miután helyre állt a rend, a legjobb 21 év alatti labdarúgónak járó Peter Dubovský-díj következett. Az elismerés újdonsült tulajdonosa a Groningen 19 éves középpályása, Tomáš Suslov lett. „Nagy megtiszteltetés számomra ez a díj, és bízom benne, hogy egy napon a fődíj is elérhető leszˮ – fogalmazott Suslov, aki a trencséni Jakub Kadákot megelőzve nyerte meg a kategóriát.

suslov

Suslov idén mindössze egyetlen mérkőzést hagyott ki a holland élvonalban, azt is eltiltás miatt. Ráadásul minden mérkőzésen kezdőként számolnak vele a bajnokság nyolcadik helyén álló csapatnál. – Nemrég hosszabbítottam meg a szerződésemet 2026-ig, de remélem, hogy nem Groningben fogom kitölteni. Szeretnék feljebb lépni a karrierembenˮ – mondta. Ezt remélhetőleg jobb érzékkel fogja tenni, mint a tavalyi győztes David Strelec, aki egyelőre nagyon kevés játéklehetőséget kap, miután a Slovanból a Speziába távozott.

Weiss címvédése

A pódiumra hívott győztesek és díjátadó személyek finoman szólva sem erőltették meg magukat, sokáig csak klisésebbnél klisésebb köszönőbeszédektől és egyéb kimért válaszoktól visszhangzott a terem. Így elsősorban a műsorvezetőre maradt, hogy színt vigyen a műsorba. A rutinos Slávo Jurko valószínűleg nagyon megörült idősebbik Vladimír Weiss színpadra érkezésének, aki végre adott egy kis csámcsogni valót a közönségnek. – Hát, nem tudom, hogy önök el tudják e képzelni a fiamat edzőnek, én speciel nem. – válaszolta arra a kérdésre, hogy egy napon talán az ifjabbik Weiss is átveheti a díjat. – Másrészt meg kell mondanom, hogy vannak vezetői képességei – tette hozzá. Az egyik újságíró erre ironikusan csak annyit mondott a szomszéd helyiségben: „Milyen vezetői képességei? Autóvezetői képességei, esetleg.ˮ

Weisst a Fortuna Ligában listavezető Slovan vezetőedzőjeként ezúttal nem érte váratlanul a díj. „Tavaly kellemes meglepetésként ért, hogy valaki megemlékezett rólam, hiszen hosszú éveken keresztül külföldön dolgoztam. Ezúttal viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számítottam rá. A Slovannal jó formában vagyunk, vezetjük a bajnokságot és szerepeltünk az Európa-konferencialigában is. Szlovákiának sok jó edzője van, köztük többen fiatalok még, úgyhogy sokra becsülöm ezt a díjat. Az elismerés a klubnak is szól természetesen. Az emberek azt gondolják, hogy könnyű a Slovant irányítani, de ennek pont az ellenkezője az igaz. Nem egy sétagalopp ez a munka, hiszen nagy a nyomás, nagyok az elvárások, ráadásul 13 ország játékosait kell menedzselni. Eddig jól mennek a dolgok, de még meg kell nyernünk a bajnokságot.ˮ

Weiss elárulta, fontos célnak tartja, hogy egy szép napon a Bajnokok Ligájában szerepeljen a Slovannal. „Fantasztikus lenne a Barcelonát, a Real Madridot és más nagy klubokat fogadni a szép stadionunkban.ˮ

Sorozatban harmadszor...

A legérdekesebb kategória maradt a végére: a 2021-es év focistája díjért tíz labdarúgó szállt harcba. A dobogóról éppen csak lemaradt az idén újjászülető Stanislav Lobotka, mögötte Hancko, Schranz, Dúbravka, Duda, Pekarík és Rodák volt a sorrend.

Az első háromba így a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is Škriniar, Hamšík és Kucka jutott be. Ján Kováčik, a Szlovák Labdarúgó-szövetség elnöke már korábban elmondta, hogy a győztes személye szerinte nem is lehet kérdés, és valóban nem sokan lepődtek meg, amikor a harmadik helyre Juraj Kuckát, a másodikra pedig Marek Hamšíkot jelentették be. Utóbbi bár jelenleg sérült és így a gálán sem vett részt, hosszú karrierje legelső bajnoki címe felé száguld. Hamšík csapata, a Trabzonspor ugyanis óriási meglepetésre tetemes előnnyel vezeti a török bajnokságot. Ennél már csak az lenne a meglepőbb, ha elherdálná a 15 pontos előnyt a hátralevő nyolc fordulóban.

skriniar

A győztes tehát – bármiféle meglepetés nélkül – Milan Škriniar lett, sorozatban harmadszor. Az Inter védője stabil alapembere az olasz topklubnak és a szlovák válogatottnak. A nemzeti csapat közelgő felkészülési mérkőzésein Hamšík és Kucka távollétében alighanem a csapat vezérévé kell válnia a 27 éves védőnek, akit a mértékadó transfermarket.com a világ negyedik legértékesebb védőjének tart Rúben Dias, Marquinhos és De Ligt után. „Céloztak már rá korábban, és valóban át kell venni a vezér szerepét. Ez persze nem mindig sikerül tökéletesen, de remélem, hogy egyre jobban fog menni – mondta Škriniar. – Nagyon örülök a díjnak, és remélem, hogy a következő években még több lesz belőlük. Ezzel nem csak az egyéni díjakra célzok, hanem klub- és válogatottszinten is sikerekre vágyok. A 2021-es év legfontosabb momentuma természetesen a Scudetto megnyerése volt az Interrel, szerintem elsősorban az segített hozzá ehhez a díjhoz. Idén is közel vagyunk a címvédéshez, bár igaz, hogy mostanában döcög a szekér.ˮ

Škriniar a zsolnai futball neveltje, de 2013-ban fél évig Aranyosmaróton játszott kölcsönben, ahol ráadásul egy ideig a ViOn IV. ligás B csapatába sorolták. „Az egy nehéz időszak volt. Azt hiszem, minden focista életében van egy szakasz, amikor nem megy neki a játék és olyankor borúsan látja a dolgokat. Engem akkor elsősorban a családom támogatott, jártak utánam amikor csak tudtak, és persze én is hittem magamban. Sikerült lépni egy nagyot, és most már vagyok, ahol vagyok.ˮ

Škriniar szerződése jövő nyáron jár le az Internél, elmondása szerint a jövő évet is a klubnál tölti, és reménykedik a szerződéshosszabbításban is. A védő a harmadik győzelmének köszönhetően az ankét történelmének harmadik legsikeresebb játékosává vált, holtversenyben Dušan Tittellel. Náluk többször cask Martin Škrtel (4) és Marek Hamšík (8) nyerte meg a díjat.

Érdekes

Díjazottak

Év focistája: 1. Milan Škriniar (Inter), 2. Marek Hamšík (Trabzonspor), 3. Juraj Kucka (Watford), 4. Stanislav Lobotka (Napoli), 5. Dávid Hancko (Sparta Praha)

Év edzője: 1. Vladimir Weiss (Slovan), 2. Michal Gašparík (Trnava), 3. Pavol Staňo (Žilina/Wisla Plock)

Év fiatal labdarúgója: 1. Tomáš Suslov (Groningen), 2. Jakub Kadák (Trenčín)

Év női labdarúgója: 1. Dominika Škorvánková (Montpellier)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?