EURÓPAI FUTBALLKÖRKÉP

Pozsony. Biztosan győzött a Manchester United Londonban és továbbra is őrzi első helyét az angol legfelső bajnokságban. Meglepetésre az egyik üldözője, a Newcastle hazai pályán csak remizett. Simán győzött a Chelsea a Sunderland ellen, a vendégeknél Varga még a kispadon sem foglalt helyet.

Pozsony. Biztosan győzött a Manchester United Londonban és továbbra is őrzi első helyét az angol legfelső bajnokságban. Meglepetésre az egyik üldözője, a Newcastle hazai pályán csak remizett. Simán győzött a Chelsea a Sunderland ellen, a vendégeknél Varga még a kispadon sem foglalt helyet. A Middlesbrough ugyan vereséget szenvedett, de jobb volt, mint esélyesebb ellenfele, a Liverpool nagy adag szerencsének köszönhetően diadalmaskodott. Az Everton már a 27. másodpercben gólt lőt a Fulhamnek. Németországban nagyon ideges légkörben játszották a forduló rangadóját, melyen Basler büntetőjét Kahn megfogta. Az éllovas Leverkusen Stuttgartban gyűjtötte be a három pontot. Tizenkét győzelem nélküli meccs után szerzett három pontot a Köln. Hiába dolgoztak ki rengeteg helyzetet a brémaiak, Király Gábor remekül véget, Dárdai Pál pedig háromszor a gólvonalról mentett. A Hertha három helyzetet dolgozott ki és három gólt lőtt. Spanyolországban a Barca–Real szuperrangadó döntetlenül végződött. Biztosan nyert a Borussia Dortmund a Freiburg otthonában.

ANGLIA – 30. forduló: Middlesbrough–Liverpool 1:2, góllövők: Southgate (89.), illetve Heskey (33.), Riise (84.); West Ham– Manchester United 3:5, g.: Lomas (7.), Kanoute (19.), Defoe (78.), ill. Beckham (16., 88. – 11-esből), Butt (21.), Scholes (54.), Solskjaer (63.); Bolton–Derby 1:3, g.: Gardner (46.), ill. Christie (22.), Ravanelli (53.), Higginbotham (87. – 11-esből); Chelsea–Sunderland 4:0, g.: Gallas (24.), Gudjohnsen (73.), Forssel (85.), Dalla Bona (90.); Everton–Fulham 2:1, g.: Unsworth (1.), Ferguson (12.), ill. Malbranque (52.); Newcastle–Ipswich 2:2, g.: Robert (60.), Shearer (87.), ill. Bent (50., 63.); Southampton–Leicester 2:2, g.: Pahars (28., 86. – 11-esből), ill. Deane (21., 23.); Aston Villa–Arsenal 1:2, g.: Dublin (69.), ill. Edu (15.), Pires (61.); Leeds–Blackburn 3:1, g.: Fowler (5., 8.), Kewell (71.), ill. Jansen (49.).

FRANCIAORSZÁG – 29. forduló: Rennes–Marseille 2:1, góllövők: Arribage (58.), Piquionne (73.), ill. Bakayoko (83.); Auxerre– Metz 3:2, g.: Boumsong (69.), Mexes (78.), Fadiga (82. – 11-esből), ill. Meyrieu (29. – 11-esből), Job (61.); Lille–Lyon 2:0, g.: Cheyroiu (21.), Brunel (76.); Lorient–Bastia 0:0; Monaco– Nantes 1:2, g.: Carole (17.), ill. Andre (24.), Berson (48.); Montpellier–Sedan 0:0; Paris SG-Troyes 3:1, g.: Aloisio (57.), Ronaldinho (62., 73.), ill. Svensson (16.); Sochaux–Guingamp 1:0, g.: Crucet (28.).

NÉMETORSZÁG – 27. forduló: Cottbus–St. Pauli 4:0, góllövők: Topics (28., 34.), Franklin (20.), Helbig (84.); a hazaiaknál Miriuta végigjátszotta a meccset, Mátyus a 76. percben lépett pályára; Kaiserslautern–Bayern 0:0; Hamburg–Wolfsburg 1:1, g.: Barbarez (67.), ill. Klimowicz (45.); a vendégeknél Karhan végigjátszotta a meccset, Bremen–Hertha 0:3, g.: Alves (66., 85.), Lapaczinski (62.); a hazaikanál Lisztes, a vendégeknél Király és Dárdai végigjátszották a találkozót, Mönchenglabach–Nürnberg 1:0, g.: Sanneh (29. – öngól); a hazaiaknál Demo végigjátszotta a találkozót, Stuttgart–Leverkusen 0:2, g.: Brdarics (40.), Brbatov (45.); Köln–Rostock 4:2, g.: Lottner (46.), Kurth (52.), Springer (76.), Scherz (90.), ill. Arvidsson (6., 33.); Freiburg–Dortmund 1:5, g.: Kobiasvili (9.), ill. Evanilson (15.), Dede (64.), Amoroso (66.), Koller (69., 70.); 1860 München–Schalke 1:2, g.: Agostinho (81.), ill. Asamoah (3.), Sand (83.)

OLASZORSZÁG – 27. forduló: AS Roma–Atalanta 3:1, góllövők: Montella (18., 68.), Carrera (29. – öngól), illetve Doni (83.); Fiorentina–Bologna 1:1, g.: Gonzalez (45.), ill. Cruz (61.); Lecce–Internazionale 1:2, g.: Vugrinec (92.), ill. Recoba (41., 68.); Brescia–Lazio 1:1, g.: Yllana (91. – 11-esből), ill. Crespo (56.); Perugia–Parma 2:1, g.: Vryzas (8.), Bazzani (29.), ill. Bonazzoli (65.); Udinese–Piacenza 1:1, g.: Muzzi (88.), ill. Gauteri (35.); Chievo–Venezia 1:1, g.: Corini (63. – 11-esből), ill. Corini (6. – öngól); Juventus–Verona 1:0, g.: Nedvěd (39.).

SPANYOLORSZÁG – a 30. fordulóból: Barcelona–Real Madrid 1:1, góllövők: Xavi (59.), illetve Zidane (38.); Osasuna–La Coruna 1:3, g.: Aloisi (90.), ill. Tristan (5., 18., 32. – 11-esből); Alaves-Bilbao 2:3, Celta Vigo-Las Palmas 3:2, Villarreal-Valladolid 2:2, Zaragoza-Betis 1:1, FC Sevilla-Malaga 0:2, San Sebastian-Espanyol 1:0.

AUSZTRIA – 26. forduló: Admira–GAK 0:2; Austria–Ried 2:0; Salzburg–Bregenz 2:1; Sturm–Rapid 1:0; Kärnten–Innsbruck 2:1.

BELGIUM – 27. forduló: St. Liége–La Louviere 1:2; Charleroi–Anderlecht 1:1; Lommel–Genk 1:5; Gent–Lierse 2:3; Beerschot–Westerlo 1:1; Mouscron–Lokeren 4:0; St. Truiden–Beveren 4:2; Molenbeek–Antwerp 2:0.

CSEHORSZÁG – 22. forduló: Slavia–Bohemians 2:2; Hr. Králové–Teplice 3:0; Ostrava–Brno 1:1; Jablonec–St. Město 1:2; Drnovice–Blšany 2:0; Žižkov–Sparta 1:1; Olomouc–Liberec 0:0; Příbram–Opava 2:0.

HOLLANDIA – 27. forduló: Roda Kerkrade–Breda 1:1; Tilburg–Sp. Rotterdam 4:0; Alkmaar–De Graafschap 2:1; Feyenoord–Den Bosch 3:0, Arnheim–Eindhoven 0:0; Ajax–Heerenveen 2:0; T. Enschede–Groningen 0:1; Waalwijk–Nijmegen 2:1; Utrecht–Sittard 3:0.

SKÓCIA – 32. forduló: Aberdeen– Dunfermline 1:0; Celtic–Dundee Utd. 1:0; FC Dundee–Motherwell 2:0; Hibernian–Hearts 1:2; Kilmarnock–Livingstone 1:1. (duc)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?