EURO-2020 – Mancini: az olasz nép megérdemli ezt a sikert

Roberto Mancini

Az olasz nép megérdemli ezt a sikert ez után a nehéz időszak után – vélekedett Roberto Mancini, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azt követően, hogy csapata megnyerte az Európa-bajnokságot.

„Nagyon boldog vagyok, a csapat jól játszott. A gyors bekapott gól megváltoztatta a helyzetet, de amikor elkezdtünk futballozni, egyben elkezdtük kontrollálni is a mérkőzést” – fogalmazott az 1–1 után tizenegyesekkel kiharcolt sikert értékelve.

A szakvezető kicsit csalódott volt, hogy büntetőpárbajig jutott az ütközet a londoni Wembley Stadionban, mert szerinte hamarabb is lezárhatták volna a mérkőzést. Ugyanakkor hozzátette: nagyon elégedettek azzal, hogy minden olasznak örömet okoztak a helyszínen és Olaszországban.

„Egy egész hónapnyi sikert és örömöt nyújtottunk számukra” – vélekedett Mancini, aki kiemelte: az olasz nép megérdemelte ezt az elmúlt időszak nehézségei után, utalva ezzel a koronavírus-járványra.

Kapcsolódó cikkünk

Az 56 éves szakvezető sírva ünnepelte a pályán az olasz diadalt, az érzéseire vonatkozó kérdésre pedig utóbb úgy reagált, hogy „valami hihetetlent hajtottak végre”, és nagy öröm volt számára látni a játékosokat a pályán, a szurkolókat pedig a lelátón ünnepelni, látni annak az eredményét, amiért az elmúlt három évben dolgoztak.

Az olasz csapat a legutóbbi nagy tornára, az oroszországi világbajnokágra nem jutott ki. Mancini 2018 májusában vette át a válogatott irányítását, és egységes együttest formált, amely 34 mérkőzés óta veretlen.

A tréner dicsérte játékosai teljesítményét, de ennél is fontosabbnak tartotta, hogy sikerült komoly egységet kialakítani a csapaton belül.

„Ezek valóban remek srácok, tisztelik egymást” – hangsúlyozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?