A nagyabonyiak (zöld-fehérben) emberhátrányban raboltak pontot Nádszegen. (Cséfalvay Á. András illusztrációs felvétele)
Emberhátrányban döntetleneztek a nagyabonyiak Nádszegen
Két jól felkészült csapat feszült egymásnak múlt vasárnap Nádszegen, ahol a nagyabonyiak emberhátrányban raboltak pontot (1:1) a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjának 1. fordulójában.
„A kiállítás után nyomasztó fölényben futballoztunk, mondhatni egykapuztunk. Ennek ellenére a tíz emberrel játszó vendégek szereztek vezetést. Négy ziccert is elpuskáztunk, egyszer a kapufát találtuk telibe, végül büntetőből sikerült egyenlítenünk. Hetvenhárom percen át emberelőnyben játszottunk, amiből profitálnunk kellett volna. Sajnos, nem így történt. Erős ellenféllel mértük össze a tudásunkat, ezért a döntetlennel is kiegyeztem” – mondta lapunknak a nádszegiek edzője, Molnár Krisztián.
A nagyabonyiak 3 pontért utaztak mátyusföldi ellenfelük otthonába, de a korai piros lap felborította elképzeléseiket. „Szerintem rövidzárlat, az önkontroll hiánya miatt gyűjtötte be, teszem hozzá megérdemelten, a 17. percben Klempa a piros lapot. Középpályásunk kiválása után változtatnom kellett a taktikán. Visszaálltunk, nem tudtuk azt játszani, amit elterveztünk. Németh Lajos elfutása után az első félidő végén vezetést szereztünk. A vendéglátók csupán a helyzetekig jutottak. Egyszer a kapufa segített. Végül egy védelmi megingásunk után 11-eshez jutottak, ezzel egyenlítettek. A büntető is jogos volt. Le a kalappal védenceim előtt. Küzdöttek, harcoltak, emberhátrányban sikerként könyvelem el a pontosztozkodást” – értékelte a nyitányon történteket Bognár Péter, a csallóköziek trénere.
A nádszegiek a folytatásban még további két meccset játszanak hazai pályán. „Remélem, vasárnap a hodosiak elleni mérkőzésen már begyűjtjük a három pontot. Szeretnénk a dobogón végezni, ebbe a bajnoki cím is belefér. Azt viszont előrebocsátom: bajnokként nem vállalnánk a IV. ligában való szereplést. Az V. liga mezőnyében sok a remek játékerőt képviselő alakulat, szinte az összes párharc derbinek minősül. Nagyabonyi kollégája is a dobogós helyezést jelölte meg elvárásként. „A nyáron erősödtünk, de jelen pillanatban sok a sérültünk. Nádszegen a meccs végén én is pályára léptem. Ha Boya, Tamás Dominik, Németh József és Szabó Erik felépül, s csatasorba áll, akkor ott lehetünk a legjobbak között. Vasárnap a jókaiak elleni hazai találkozón győzelemre törünk” – fogalmazott a csallóköziek mestere.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.