Először vágnak neki a Kenyheci 11-esnek

futás
Kenyhec |

Először rendeznek futóversenyt a Kassa-vidéki járásban található nagyközségben.

A „Kechnecká jedenástka” elnevezésű sportrendezvényre június 18-án, vasárnap kerül sor 10 órai kezdéssel. A község önkormányzata által szervezett esemény fő szervezői a település polgármestere, Konkoly Tamás, Danko László önkormányzati képviselő és Huszár Tibor, a kenyheci sportélet kiemelkedő egyénisége, számos hosszútávfutó verseny dobogós helyezettje, itthon és külföldön egyaránt.

Lapunkat Huszár Tibor tájékoztatta: „A rajt a sportcentrumnál lesz. A verseny a falu utcáin zajlik, kétszer kell megtenniük a versenyzőknek az erre a célra kijelölt 5,5 kilométeres útszakaszt. Eddig több mint 70-en jelentkeztek Kassa megye különböző településeiről, de érkeznek versenyzők távolabbi helyekről is, többek közt Poprádról és Nyitráról. Nevezést közvetlenül a verseny napján is elfogadunk. Minden kategóriában az első három helyezett a tárgyi jutalom mellett pénzdíjban is részesül, de minden résztvevő emlékérmet vehet majd át. A leggyorsabb hazai női, illetve férfi versenyző egy vándorserleg első tulajdonosa lesz.” A helyiek, a szervezők és maguk a versenyzők is izgatottan várják az első évfolyamot, tette hozzá Huszár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?