Először életében legyőzték Boltot – mindjárt ketten is

London |

<div>Usain Bolt bronzérmes lett a 100 méteres síkfutásban az atlétikai vb-n, Justin Gatlin nyert, akit dopping miatt kétszer eltiltottak.</div>

A pályafutását befejező nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai sztár meglehetősen rosszul rajtolt a szombat esti döntőben, de a cél előtt kis híján utolérte a legnagyobb kihívójának tartott, 21 esztendős amerikai Colemant. Ám végül nem ő, hanem a 8-as pályán futó 35 éves Gatlin győzött 9.92 másodperccel, Coleman ideje 9.94, Bolté pedig 9.95 volt. Gatlin az előző vb-n és a tavalyi olimpián is második volt Bolt mögött.  Ez volt Usain Bolt első veresége vb vagy olimpia döntőjében. A 2011-es világbajnokságon sem nyert, de akkor rossz rajtja miatt kizárták, a 100 méteres klasszikus távon végül háromszoros világbajnokként zárja pályafutását. A 100 és 200 méteren, valamint a jamaicai 4x100-as váltóval is világcsúcstartó Bolt a brit fővárosban búcsúzik a versenyzéstől, utolsó futására várhatóan jövő szombaton, a sprintváltó döntőjében kerül sor. A férfi diszkoszvetést a litván Andrius Gudzius nyerte szombaton, akinek a második kísérlete egyéni csúcsot jelentő 69,21 méteres eredményt hozott. A második a svéd Daniel Stahl, a harmadik pedig az amerikai Mason Finley lett. A két évvel ezelőtti világbajnok lengyel Piotr Malachowski ezúttal ötödikként, az olimpiai bajnok német Christoph Harting pedig csak hatodikként zárt. Kővágó Zoltán a pénteki selejtezőben csak a 22. helyen végzett, így nem jutott tovább.    Távolugrásban az olimpiai ezüstérmes dél-afrikai Luvo Manyonga győzött. Az előző világbajnok brit Greg Rutherford sérülés miatt nem indult.    A nők mezőnyében 10 000 méteren az olimpiai címvédő Almaz Ayana óriási fölénnyel, több mint 46 másodperccel nyert honfitársa, a Rio de Janeiróban harmadik Tirunesh Dibaba előtt. A bronzérem a kenyai Agnes Jebet Tiropnak jutott.      Eredmények:    férfiak:    100 m, világbajnok:    ------------------   Justin Gatlin (Egyesült Államok) 9.92 másodperc 2. Christian Coleman (Egyesült Államok) 9.943. Usain Bolt (Jamaica) 9.95     diszkoszvetés, világbajnok:    --------------------------   Andrius Gudzius (Litvánia) 69,21 méter2. Daniel Stahl (Svédország) 69,193. Mason Finley (Egyesült Államok) 68,03     távolugrás, világbajnok:    -----------------------   Luvo Manyonga (Dél-afrikai Köztársaság) 8,48 m2. Jarrion Lawson (Egyesült Államok) 8,443. Ruswahl Samaai (Dél-afrikai köztársaság) 8,32      nők:    10 000 méter, világbajnok:    -------------------------   Almaz Ayana (Etiópia) 30:16.33 perc2. Tirunesh Dibaba (Etiópia) 31:02.69 3. Agnes Jebet Tirop (Kenya) 31:03.50 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?