Elmélázott az elején

Réte. Tippversenyünk első tavaszi telitalálatos szelvénye a rétei Kovács Tamás nevéhez fűződik. A fiatalember a legutóbbi körben remekül ráérzett a pozsonyi Danubia hazai vereségére. „Tavaly még aktívan fociztam, többek között a féliek ellen is pályára léptem – árulja el e heti egyik nyertesünk.

Réte. Tippversenyünk első tavaszi telitalálatos szelvénye a rétei Kovács Tamás nevéhez fűződik. A fiatalember a legutóbbi körben remekül ráérzett a pozsonyi Danubia hazai vereségére. „Tavaly még aktívan fociztam, többek között a féliek ellen is pályára léptem – árulja el e heti egyik nyertesünk. – Tudtam, hogy jó játékerőt képviselnek, ezért mertem a győzelmükre voksolni. Sajnos az egészségem jelenleg nem engedi meg, hogy aktívan kergessem a labdát, van azonban rengeteg egykori csapattársam, akik el tudnak látni hasznos információkkal. Mondhatni, Nyugat-Szlovákia csapataiban otthon vagyok.”

Versenyzőnk remekül hajrázik, de vajon miért csak a harmadik fordulóban kapcsolódott be játékunkba? „Elaludtam az első két kört, és azok a pontok most nagyon hiányoznak. Ha újra indul a játék, biztosan éberebb leszek, és mindjárt az elejétől küldöm majd a szelvényeket” – fogadkozik Tamás, aki elárulta milyen taktikával tippel majd a zárókörben. „Többnyire a vendéglátó egyesületek sikerére várok. Saját tapasztalatból is tudom, az idegenbeli győzelemhez legalább két osztállyal kell a hazaiak fölé kerekedni. Hazai botlásra ebből kifolyólag, csak ritkán voksolok. A góltotóban pedig legtöbbször a 2:0-s végeredményt részesítem előnyben. A 30. szelvényen csak a Rozsnyói járás csapatai szerepelnek, nem lesz könnyű megtippelni a végeredményt. Csak egy esetleges újabb telitalálatossal volna talán esélyem a tavaszi dobogóra kerülni” – summázott a telitalálatos szelvény beküldője, aki tőlünk értesült először arról, hogy mindenkit maga mögé utasított a legutóbbi fordulóban. (sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?