Elégedett a szezonjával Stollár Fanny

Stollár Fanny
Budapest |

Elégedett a 2018-as évvel Stollár Fanny, a női tenisz-világranglista jelenlegi 117. helyezettje. A 20 éves játékost egy héttel ezelőtt még a karriercsúcsot jelentő 114. helyen jegyezték.

 

"Ha az év elején valaki azt mondja, a száz közelében leszek, akkor elégedett lettem volna annak ellenére is, hogy a százba kerülés volt a cél. Így is örülök az idei teljesítményemnek" - fogalmazott az M1 aktuális csatornán a magyar játékos, aki az év elején még csak a 214. helyen állt.

A párosban junior wimbledoni bajnok teniszező reméli, a következő év elején néhány verseny elég lesz ahhoz, hogy betörjön a legjobb 100 közé.

"Nem volt rövid az idáig vezető út, és még nincs is vége: napról napra keményen kell edzeni" - jelentette ki Stollár.

 

A mostani szezonjáról elmondta, fontos változással indult, mivel négy év után hazaköltözött Floridából, és Juhász Gáborral, a női válogatott szövetségi kapitányával készült.

"Jól kijövünk egymással, szeretünk együtt dolgozni" - fogalmazott.

A 2018-as évéről elmondta, a charlestoni salakpályás versenyre emlékszik vissza a legszívesebben, hiszen ott sok pontot kellett megvédenie, de így is felszabadultan tudott játszani, és egészen a harmadik fordulóig menetelt.

A 2019-es terveivel kapcsolatban annyit jegyzett meg: először az ausztrál nyílt teniszbajnokságra koncentrál, ott szeretne felkerülni a főtáblára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?