Egyiptom visszakaphatja a futballt

Múlt pénteken az Egyiptom–Zimbabwe mérkőzéssel kezdetét vette a 32. Afrikai Nemzetek Kupája. Az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) teljes biztonságot és komoly rendőri és katonai jelenlétet ígért, de ki tudja, mennyire figyelnek majd erre, hiszen három hete a saját belső gondjaikkal vannak elfoglalva. Június 6-án a francia hatóságok őrizetbe vették és kihallgatták Ahmad Ahmadot, a CAF elnökét, mert a hírek szerint a madagaszkári sportdiplomata korrupciógyanús ügyekbe keveredett. Az AP azt írta, Ahmadot azzal vádolják, hogy magáncélra használt fel több százezer dollárt, ugyanakkor a sportdiplomata visszautasította a vádakat, és azt állította, minden szabályszerűen zajlott. „Egy szigetország állampolgára vagyok, és a szigetek népe tudja, hogyan kell kitartani a vihar közepén” – nyilatkozta az Afrika-kupa nyitómérkőzése előtt.

Az újdonságok ereje

Mindenestre a torna maga több szempontból is történelminek, de legalábbis az újdonság erejével hatónak mondható.

Ez az első alkalom, hogy nem január-februárban, hanem nyáron rendezik meg a tornát, ennek elsősorban a topligák csapatai örültek, hiszen nem kellett egy hónapra megválniuk játékosaiktól a szezon közepén. Korábban ugyan akadt egy késő tavaszi viadal (1959. május 22–29-e között), de azon csak három csapat, a rendező Egyesült Arab Köztársaság (Egyiptom és Szíria uniója), Szudán és Etiópia vett részt. A mostani is egy héttel korábban kezdődött volna, azonban az arab országok kérték, hogy az afrikai konföderáció legyen tekintettel a ramadánra.

A másik érdekesség, hogy ezúttal már 24 válogatott vesz részt a döntőn. A bővítés miatt már szkeptikusabb volt a szakma, az utóbbi időszakban így is akadtak gyenge színvonalú mérkőzések, félő, hogy a mezőny további felhígulása súlyosbíthatja ezt a problémát. Főleg úgy, hogy a három újonc, Burundi, Mauritánia és Madagaszkár várhatóan nem gyakorol majd nagy hatást.

Érdekesség, hogy a torna házigazdája eredetileg Kamerun lett volna, amely arra készült, hogy 1972 óta először fogadja a riválisokat. Ráadásul mindezt címvédőként tehették volna meg, de 2018. november 30-án az Afrikai Labdarúgó-szövetség úgy döntött, az elmaradott infrastruktúra (azaz az el nem készült stadionok), illetve a Boko Haram-felkelés jelentette belpolitikai problémák miatt elveszi a rendezési jogot, amelyet végül a Dél-afrikai Köztársaság helyett Egyiptom kapott meg. Kamerun két év múlva vigasztalódhat, 2021-ben ugyanis házigazda lehet, ha minden sikerül.

Az afrikai szövetség az idei tornától elsősorban azt várja, hogy még nagyobb figyelem összpontosuljon az eseményre. Más kérdés, hogy mivel összefolyik a Copa Américával, illetve a CONCACAF-zóna Arany-kupájával, azért nem lehet kijelenteni, hogy az egész világ Egyiptomra koncentrálna.

Szalah és Mané – Egyiptom és Szenegál

Abban a szakemberek is egyetértenek, hogy a tornának nincsen egyértelmű esélyese. Egyiptom mellett a hazai pálya, Mohamed Szalah klasszisa és a két évvel ezelőtti ezüstérem szól: egyértelmű, hogy Javier Aguirre tanítványai megpróbálják megszerezni a rekordot jelentő nyolcadik címüket is. Szalah egy hosszú szezon után komolyabb szabadságot kapott, csak a múlt szerdán csatlakozott a kerethez, így kérdés, vajon a szellemi és fizikai fáradtság (vagy éppen kipihentség) mennyire befolyásolja a teljesítményét. 

De ugyanez a kérdés felmerülhet a másik liverpooli csatár, a szenegáli Sadio Mané esetében is, igaz, ő plusznapokat pihenhet, hiszen vasárnap sárga lapos eltiltás miatt kihagyta a Tanzánia ellen 2–0-ra megnyert mérkőzést. Szenegál kerete bombaerős, ha tippelnünk kellene, akkor bizony minimum a négy közé várnánk a csapatot. Egyedül Aliou Cissé morog, ha csapatát esélyesnek titulálják, bár a szövetségi kapitány is csupán a szóhasználattal elégedetlen. „Esélyesnek azok a csapatok számítanak, amelyek már nyertek valamit. Szenegál még sohasem volt Afrika-bajnok, Egyiptom hétszer is. Na, ez a különbség. nem esélyesek vagyunk, hanem kihívók. Ismerjük a lehetőségeinket” – mondta a tréner. 

Kiszámíthatatlan Nigéria

Nigéria teljesen kiszámíthatatlan, miközben a legutóbbi három világbajnokságon részt vett – igaz, csekély sikerrel –, addig az Afrika-kupán a 2010-es elődöntő óta nem kapott ki. De erre azért csak félig-meddig lehet büszke, hiszen 2013-ban ugyan veretlenül megnyerte a tornát, de 2012-ben, 2015-ben és 2017-ben kvalifikálni sem tudta magát.

A siker egyik fő letéteményese a veterán német szövetségi kapitány, Gernot Rohr lehet, aki 2016 augusztusában vette át az irányítást, azaz lassan három éve dirigál – ilyen hosszú munkára elég kevesen voltak képesek a válogatott történetében. A szakember azt is elérte, hogy ismét számolhat John Obi Mikel játékával. A Chelsea-ben 11 évet lehúzott 32 éves középpályás egy kínai kaland után januárban tért vissza Angliába, jelenleg a másodosztályú Middlesbrough játékosa. A tavaly júniusi, Argentína elleni vb-mérkőzést követően ugyan látszólag visszavonult, ám Rohr kapitány jelezte neki, hogy bármikor visszatérhet, ő pedig élt is ezzel a lehetőséggel. Lapzártánkig Nigéria egy meccset játszott, amelyen Odion Ighalo góljával 1–0-ra verte Burundit, Mikel pedig ott volt a kezdőcsapatban.

A keret érdekessége még, hogy a kapitány 15 játékost tartott meg tavalyról, a hazai bajnokságot egyedül a Katsina United 30 éves kapusa, Ikechukwu Ezenwa képviseli, míg az egyik legismertebb csatár, a 2013-as U17-es világbajnokság legjobbjának választott Kelechi Iheanacho azért maradt ki, mert a Leicester Cityben 30 bajnokin mindössze egy gólt szerzett.

A korábbi 27-szeres válogatott középpályás, Garba Lawal nagyon elégedett, mert szerinte Rohr a lehető legjobb játékosokat választotta ki a tornára. „Amikor egy verseny elkezdődik, minden kapitány a lehető legjobb játékosait szeretné vinni. Ezt tette most Gernot Rohr, aki valóban azokra számít, akik az idényben a legmegbízhatóbban teljesítettek. Úgy látom, a válogatott támadórésze nagyon jó és versenyképes, márpedig egy világversenyen meghatározó, hogy vannak-e gólszerzőid. Olyan játékosokra van szükség, akik képesek a gólszerzésre” – mondta Lawal, aki pályafutása csúcsán 1996 és 2002 között 150 meccset játszott a holland Rodában, és tagja volt az 1996-os olimpiai bajnok csapatnak is.

Ghána nem esélyes?

Ha az Oscar-gálához hasonlóan életműdíjat osztanának, Ghánának már csak jutalomból kijárna egy aranyérem, mert az elmúlt évtized legkiegyensúlyozottabb teljesítményét nyújtotta azzal, hogy a legutóbbi hat alkalommal is elődöntős tudott lenni. Csak a korona hiányzik, 2010-ben Egyiptom egy hajrában szerzett góllal, 2015-ben Elefántcsontpart tizenegyesekkel győzte le a fináléban. 2008-ban bronzérmet szerzett, míg 2012-ben, 2013-ban és 2017-ben negyedik lett.
James Kwesi Appiah szövetségi kapitány szerint azonban évek óta ez az első olyan torna, amelyen csapata nem tartozik az esélyesek közé. „Legyünk őszinték, az elmúlt 12-13 évben nagyszerű csapatunk volt, Stephen Appiah és Sulley Muntari 2006-os vébére kijutott generációja óta. Mindig képesek voltunk fenntartani egy bizonyos szintet, ezért lehettünk ott az utóbbi hat Afrika-kupa végjátékában. De meglepő módon ez az első alkalom, amikor nem tartozunk az esélyesek közé, szerintem öt vagy hat ország is előttünk áll. Ugyanakkor nagyon keményen dolgozunk, hogy technikailag és taktikailag is csúcsformában legyünk” – mondta Appiah.
A keret valóban fiatal, mindössze három, harminc év feletti játékos van benne (köztük a 106-szoros válogatott Asamoah Gyan), tízen viszont még tízszeres válogatottnak sem mondhatják magukat. A továbbjutást ennek ellenére hozniuk kell Benin és Bissau-Guinea ellen, a csoport első két helyéről pedig majd a Kamerun elleni csata dönt. 

Címvédő Kamerun, trónkövetelő Marokkó

A kameruni válogatott eddig öt alkalommal lett Afrika legjobbja, ezúttal címvédőként indul, hiszen 2017-ben veretlenül (három győzelemmel és három döntetlennel) megnyerte a gaboni kontinenstornát. Clarence Seedorf szövetségi kapitány az akkori keretből tíz játékosra ezúttal is számít, a legnagyobb hiányzó a 65-szörös válogatott Vincent Aboubakar lesz. A Porto csatára még a Tondela elleni szeptemberi bajnokin szenvedett súlyos keresztszalag-sérülést, és ugyan a sikeres műtétet követően a rehabilitáció jól zajlott, sőt, a játékos hét hónapos kihagyás után június elején csatlakozott is a válogatotthoz a spanyolországi edzőtáborban, azonban Seedorf úgy ítélte meg, még kockázatos lenne beválogatnia.

És akkor még nem beszéltünk Marokkóról, amely 2015-ben visszalépett a torna megrendezésétől, ezért kizárták a 2017-es és a 2019-es viadalról, azonban a nemzetközi Sportdöntőbíróság végül törölte a büntetését. A keret nagyon erős, a kispadon pedig az a Hervé Renard ül, aki már két Afrika-kupát is nyert, ráadásul két különböző válogatottal: 2012-ben Zambiával, 2015-ben pedig Elefántcsontparttal.

„Bár évek óta nem úgy emlegetnek bennünket, azért az esélyesek közé tartozunk, és ez büszkeséggel tölt el bennünket. Szerintem Szenegál a legjobb, Egyiptom is nagyon nehezen győzhető le otthon, és akadnak még más csapatok, amelyek nagyon jó teljesítményre képesek. Mint például Elefántcsontpart, amellyel már a csoportkörben találkozunk. Fantasztikus dolgokat éltem át abban a gyönyörű országban, fájni fog a szívem, hogy ellenük vezetem majd jelenlegi csapatom. De itt nincs helyük az érzelmeknek” – mondta Renard. 

Élettel telnek meg a stadionok

Amikor a Kameruntól elvett rendezési jogot Egyiptom kapta meg, felerősödtek a biztonsági kérdések okozta félelmek, de egyben fény mutatkozott az alagút végén, hogy végre visszatér a futballőrület az észak-afrikai országba. Mert rendben, hogy a válogatott eddig hétszer volt kontinensbajnok, hogy 2017-ben ezüstérmet nyert és 2018-ban – 28 év után – ismét kvalifikálta magát a világbajnokságra, hihetetlen mélyről kellett idáig visszakapaszkodni.
2011. január 25-én tüntetések kezdődtek az 1981 óta hatalmon lévő Hoszni Mubarak államfő rendszere ellen, amelyek több mint 800 halálos áldozattal járó zavargásokba torkolltak. Az elnök lemondott ugyan, de a folyamatos zavargások és erőszakos összetűzések nem hagytak alább. Ez átterjedt a sportra is, 2012. február elsején 74-en meghaltak és több mint 200-an megsérültek, amikor Port Szaídban az al-Maszrinak a tabellát vezető kairói al-Ahlival szembeni meglepő, 3–1-es győzelmét követően a szurkolók elözönlötték a pályát. Kövekkel, petárdákkal, üvegpalackokkal dobálták meg a vendégcsapat híveit, és több játékost megsebesítettek. A tragédia miatt előbb felfüggesztették, majd törölték az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hátralevő részét. 
2013 júliusában aztán az arab tavasz újabb tüntetéshullámai miatt ismét felfüggesztették a bajnokságot, azóta pedig biztonsági okokból zárt kapuk mögött vagy erősen korlátozott számú szurkolótáborok előtt rendeznek csak mérkőzéseket.