Sport

Egy öntörvényű edző szárnyalásai és bukásai

Vlastimil Petrželától megszokhattuk, hogy ami a szívén, az a száján. A most megjelent interjúkötetben sem sunnyog, de azért a teljes kitárulkozástól messze vagyunk.
Bőd Titanilla

2017. június 28. 17:43

Ellentmondást nem tűrő fellépés, elviselhetetlen edzésmódszerek, számmisztika szerint eldöntött összeállítás, gyógyszer- és szerencsejáték-függőség – Vlastimil Petržela nemcsak a sportlapoknak, hanem a bulvárnak is rendszeresen rengeteg témát szolgáltatott.
 
Húsba vágó kérdések nélkül
 
Hogy ő maga hogyan élte meg a szárnyalásait és bukásait, arra keresi a választ a Roman Smutnýval közösen kiadott interjúkötete. A 300 oldalas könyv kronológiai sorrendben mutatja be Petržela pályájának egyes állomásait. 
 
A szerző a nem túl szerencsés előszóban a politikai korrektség korának végéről elmélkedik (még Trump győzelmét is belekeveri, és előrevetíti, hogy a választók Csehországban is az erős személyiségeket fogják előnyben részesíteni), és leszögezi, mennyire inspiráló volt számára mindig Petržela jelleme, egyenessége, hogy akkor is őszintén beszél, ha ezzel esetleg belegázol másokba. Ez a csodálat azonban nem tesz jót a könyvnek – az olvasó többször úgy érezheti, az igazán húsba vágó kérdések kimaradnak: amint a kérdező számára úgy tűnik, hogy Petrželának egy téma kellemetlen, azonnal másra tereli a szót. 
 
Az edző nem félhet
 
Vlastimil Petržela játékosként középcsatár volt, bár néhányszor a szélen játszatták. Saját bevallása szerint edzői pályája szempontjából meghatározó tapasztalat volt ez, rádöbbent, mennyire fontos, hogy azon a poszton szerepeltesse a játékosokat, ahol a legjobban érzik magukat. 
 
Bár edzői példaképekről nem beszél, Milan Máčalát nagyon tisztelte, és mivel már játékosként is nagy szava volt, amikor a Slaviába igazolt, azt is feltételül szabhatta, hogy Máčala legyen az edző. „Azt tanultam tőle, hogy egy edző nem félhet. Bátran be kell vetnie a fiatal játékosokat is” – mondja Petržela, aki büszke arra, hogy a sztárigazolások helyett szerette inkább felkutatni a klub utánpótlás-korosztályainak és a környék kiscsapatainak a tehetségeit. 
 
A Burdából előlépve
 
Petržela édesanyja varrónő volt, és a nagyszülei is külföldi cégek megrendelésére varrtak, innen is eredhet az érdeklődése a divat iránt. Amikor Brünnbe került, „elkezdték zavarni a prostějovi cuccai”, és kezdett a saját egyedi ízlése szerint öltözködni, sokat vásárolt a Tuzexban. Ekkor nevezték el a csapattársak Burdának, ez a becenév a prágai Slaviába is elkísérte. 
 
Később, már fiatal edzőként minden hétvégén más öltönyt viselt a kispadon. „A kommunista sportvezetőket ez nagyon zavarta, hiszen mindenki más kinyúlt melegítőkben járt meccsre” – jegyzi meg Petržela. 
 
Edzeni hányásig
 
Az interjúkötetből egy olyan edző képe rajzolódik ki, aki a nyilvánossággal szemben mindig megvédte a védenceit, minden felelősséget magára vállalt, de az edzéseken nem ismert kegyelmet. 
 
A Slovan Liberec szakvezetőjeként a téli felkészülés alatt négyfázisos (!) tréningeket vezetett be, reggel hétkor már kezdtek, és este fél tízkor még várt rájuk egy aerobikóra. A futballistáknak félméteres hóban kellett sprintelniük („Én csak keresztülgyalogoltam a pályán, és úgy éreztem, leesik a lábam” – ismeri el az edző), és nem volt ritka a napi 40 km sífutás sem. Több játékos hányt az edzések alatt, de tavasszal egyik csapat erőnléte sem vetekedhetett a Liberecével.
 
Kifordítom, befordítom
 
A bundáról három helyen esik szó a kötetben. A 2001/2002-es szezon volt Petržela utolsó idénye a Bohemians Praha edzőjeként. Az utolsó előtti fordulóban a Blšanyt fogadták, amely a bentmaradásért játszott. A klubtulajdonos felvetette, hogy segíteni kellene nekik. Petržela ugyan elutasította ezt a lehetőséget, de a másodedzője, az „örökösen pénz nélküli” Ladislav Borovička belement a dologba. A Blšany végül 1:0-ra nyert.
 
Petržela a kötetben elítéli ezt a bundát, kiemeli, hogy egy edző teljesen elveszíti a tekintélyét a játékosai előtt, ha arra kéri őket, hogy veszítsenek. Ám később mégis magával vitte Borovičkát Szentpétervárra, és keserűen meséli, hogy – másféleképpen bár, de – ott is csalódott benne…
A Zenitben töltött évek kapcsán Petržela megjegyzi, hogy „ott nem igazán találkozott fogadással”. Ad­ná magát a kérdés, hogy akkor mégis hol találkozott vele, de ezt nem tudjuk meg.
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"280273","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"335"}}]]
A nagymihályi fejezetben azonban szóba kerül Rák Róbert, akiről Petržela azt állítja, már az elejétől nem volt szimpatikus neki: „Később megtudtam, hogy gyakorlatilag ő irányította Szlovákiában az egész fogadási maffiát…”
 
Egy józan edző
 
„Csodálkoztak, hogy nem iszom. Ahhoz voltak szokva, hogy minden edző piált, mert mind féltek, hogy kirúgják őket” – dicsekszik Petržela a szentpétervári időszakkal kapcsolatban. Ez volt az a korszak, amikor a szélesebb nyilvánosság is megismerte a szakvezetőt, csillagászati fizetéséről sokat cikkeztek a lapok.
 
Petržela volt az orosz bajnokság történetének második külföldi trénere, és még a Zenit akkori elnökének, Vitalij Mutkónak is szemrebbenés nélkül beszólt. (Legalábbis ezt a képet festi magáról a könyvben.) Az orosz újságírók imádták, mert sosem kertelt, mindig nyíltan beszélt. A Zenitet gatyába rázta, fazont adott a játékának, az előző évek gyenge szereplése után a szentpétervári klub a cseh szakvezetővel a bajnokság 2. helyén végzett.
 
S bár Petržela tényleg nem ivott, nem tudta olyan könnyedén viselni a rá nehezedő nyomást, mint ahogyan szeretné mutatni. Már akkor erős nyugtatókat szedett a meccsek előtt (a klub orvosainak felügyelete mellett), és rendszeresen járt rulettezni.
 
Külön emelet a kaszinóban
 
Petržela állítja, a zenites korszakában még nem volt függő, egyszerűen csak „kikapcsolódni” járt a kaszinóba. „Aki rendszeresen játszik, megérti, hogy aprópénzzel ott nem tud mit kezdeni” – magyarázza Petržela, aki évi 60 millió koronát keresett a Zenitben. „Rájöttem, hogy anyagilag erősnek kell lennem, hogy három vesztes kör után ne kelljen felállnom és hazamennem, hiszen lehet, hogy éppen az a negyedik golyó állna meg jó helyen, és mindent visszanyerhetnék” – teszi hozzá a tréner, aki elismeri, valószínűleg sokkal többet vesztett, mint nyert, de ezt egyáltalán nem érezte meg az életszínvonalán.
 
A kaszinóban olyan komoly rangú vendégnek számított, hogy egy külön VIP-emeletet is felhúztak neki. „Ott csak én játszhattam, és az, akit én meghívtam. Kényelmes volt. De alkoholt soha nem ittam. Mindig kávéztam, és néha elszívtam egy szivart, de azt inkább csak vagányságból” – meséli Petržela.
Azt állítja, félmilliárd koronát forgatott meg a kaszinóban, de nehezen tudja felmérni, mennyit veszített. 
 
Az inga megmondja
 
Petržela három és fél évet töltött a Zenitben, aztán összeveszett a vezetőkkel, truccból a cserejátékosokat állította be egy meccsre, és ezután ki is rúgták. „Ez nagy megkönnyebbülés volt” – jelenti ki a tréner, de néhány oldallal később már azt hangoztatja büszkén, hogy őt soha nem rúgták ki, mindenhonnan magától távozott.
 
Magánélete akkor már egészen zavaros volt, a feleségétől elvált („ahogy mások kéthetente a gyerekeiket adják át egymásnak, mi a kutyákat hordoztuk a másiknak láthatásra”), de mégis kapcsolatban maradt vele. A felesége fitneszedző, de elvégzett egy számmisztikai tanfolyamot is. 
Az Olomouc edzőjeként Petržela egy brünni bajnoki előtt felhívta a feleségét, nézze már meg két játékos mezszámát, szerencsés-e őket beállítani. „Ez nem teljesen így volt – cáfol a kötetben a tréner. – A feleségemnek van ez az ingája, sokszor használta meccsek előtt, aztán utána megbeszéltük, igaza volt-e vagy sem. Tényleg felhívtam, hogy nézze meg ezt a két játékost, s akik ott ültek körülöttem, ezt másoknak is elmondták, és végül az jött ki belőle, hogy a feleségem sarlatánmódszerekkel rakja össze az összeállítást. De ez nonszensz! Tudtam, hogy Hořavát fogom beállítani, csak megkérdeztem, hogy vajon bírni fogja-e vagy sem.”
 
Elvonókúrán
 
Hasonlóan ellentmondásos Petr­žela elbeszélése az elvonókúráról. Rövid azeri kitérő után ugyanis kezdett elhatalmasodni rajta a gyógyszerfüggőség, néha összefüggéstelenül beszélt, egy uljanovszki tárgyalás során pedig összeesett. „Csak azért, mert a bőröndömet elcseréltem valakivel, így nem voltak nálam a gyógyszereim” – magyarázkodik Petržela, aki akkor már magának adagolta a nyugtatókat. Végül maga is belátta, hogy ez így nem mehet tovább, és a felesége közbenjárásával bevonult egy pszichiátriai intézetbe. 
 
„Nincsenek fájdalmaid, csak nem tudsz aludni, és ez tragédia. Egész éjjel a folyosón járkáltam, tornáztam, fekvőtámaszokat csináltam, a nővérkék meg hajtottak vissza a szobába. Én meg mindig visszamentem, hogy nem tudok meglenni mozgás nélkül” – írja le az elvonókúra legkeményebb időszakát Petržela. 
 
A csoportterápiával kapcsolatban azonban megjegyzi, az volt a leg­na­gyobb pozitívuma, hogy őt minden­ki ismerte, ezért kevesebbet kellett magáról beszélnie. A naplóírásnak sem látta értelmét: „Otthon a feleségem jókat szórakozott rajta. Én nem is olvastam el magam után.”
A „csak brokkolin élő” főorvos jógit viszont megkedvelte, mert azzal fogadta: „Ember, amennyi pénzt maga elvert, azért tíz éven át elláthatná Csehországot brokkolival!”
 
Az autópálya-biznisz
 
Kíméletlenül őszinte kitárulkozást ne várjunk Petržela könyvétől, az öntörvényű edző sokszor mintha bagatellizálni akarná a saját függőségét, vagy a megingathatatlan, kőkemény tréner szerepében próbálna tetszelegni. 
 
Mindenfajta politikai korrektséget nélkülöző (a nőkről csak szexistán tud beszélni, szerinte őket csak a pénz érdekli, és folyton azon nyavalyognak, hogy mi mindent kell megjavítani a ház körül) megnyilatkozásaiból azonban sok érdekes sztorit kihámozhatunk, és nemcsak a futballvilágról, hanem a cseh (közép-európai) társadalomról is fest egy képet. 
 
„A bolondok házában volt velem egy mester, aki autópályákat épít. Elmesélte, hogyan működnek a dolgok, dőltünk a röhögéstől – idéz fel egy esetet Petržela. – Elég, ha csak három centiméterrel vékonyabb réteget helyeznek fel, és már mindegyiküknek van félmillió a zsebében. És senki sem szerez tudomást róla. Ráadásul így hamarább kell javítani az útburkolatot, úgyhogy lesz egy újabb bizniszük. Így megy ez nálunk.”
 
Roman Smutný–Vlastimil Petržela: Vlastimil Petržela. Vzlety a pády. Prága, XYZ, 2017. 304 oldal.
Önnek ajánljuk

Államfőválasztás
 a déli városokban

Három évig harcolt a kórral Baló György

Ha a közönség neveletlen

Az Iszlám Állam bosszúval fenyeget a mecsetek elleni támadásért

Kevéssé ismert tények a spermiumról

Zidane nélkül nincs győztes Real Madrid

Legfrissebb galériák
Olvasta már?