Egy kis csibészség sohasem árt

A Bajnokok Ligája még messze van, állítja Pintér. Az első feladat a bajnokság megnyerése.tc.hu-felvételKimondva vagy kimondatlanul, de a Fradiban soha nem lehet más cél, csak a bajnoki cím. Játékosként ezt megtapasztalta az Üllői úton. Edzőként milyen elvárásokkal érkezett?

Elsősorban egy olyan csapat építését tűztem ki célul magam elé, amelyik az első perctől az utolsóig küzd a pályán. Nem a győzelem a legfontosabb, hanem az, hogy a csapat emelt fővel jöhessen le a pályáról, azzal a tudattal, hogy mindent megtett a siker érdekében. Ez a minimum.

Minden játékosának ismernie kell a Fradi-indulót. Ezzel is a csapategységet kívánta erősíteni, vagy egy gesztus volt a szurkolók felé?

Annak, aki a Ferencvárosban játszik, meg kell tanulnia együtt élni a klub hagyományaival, meg kell tanulnia átérezni a klub múltját, együtt élni mindazzal, ami a Fradi. Nincs ebben semmi szokatlan, Zidane vagy Figo részei a Realnak, tudják, mit jelent és mire kötelez abban a mezben pályára lépni. Ezt szeretném elérni a Fradin belül is. Nem mellékes szempont persze az sem, hogy az idegenlégiósok a Fradi-himnusz által közelebb kerültek a magyar nyelvhez, mert legalább a benne szereplő szavak jelentésének utánanéztek.

Többször is úgy nyilatkozott az idénykezdet előtt: a csapat nem foglalkozik azzal, visszakapja-e vagy sem a büntetésként levont hat pontot. De azért így, hogy visszakapták a pontokat, mégis nyugodtabban kezdhették a tavaszt. Kik lehetnek a Fradi legfőbb riválisai?

Nyugodtabban kezdhettük volna? Nem hiszem. Én most is amondó vagyok, a játékosoknak minden meccsen a maximumot kell nyújtaniuk, és a végelszámolásnál kiderül, ez mire volt elegendő. Kiemelt riválisok pedig nincsenek. Minden ellenféllel egyformán meg kell küzdenünk, és hát ellenünk mindenhol fokozottan készülnek. Ahogy mondani szokták: a Fradi ellen még a halott is feltámad.

A csapatra és a klubra kirótt büntetés a májusi Fradi–DVSC meccs utózöngéinek a következménye volt. Mi a véleménye az egyre erősödő, és egyre nehezebben kordában tartható futballhuliganizmusról?

A válasz nem egyszerű, mint ahogy a jelenség sem az. Röviden nem is lehet összefoglalni. A huliganizmus előbb átfogó társadalompolitikai elemzést igényelne, többféle összetevőt kellene megvizsgálni, így például azt is, hol tart ma Magyarországon a futballkultúra, és itt most nem feltétlenül a szurkolókra gondolok, hanem arra, hogy milyen a kiszolgálás a stadionokban és így tovább. S ha egyszer Angliában, amely a huliganizmus gócpontja volt, rendet tudtak teremteni ilyen értelemben, akkor meggyőződésem, hogy megfelelő felkészültséggel mindez itt is megvalósítható lenne. A szurkolóknak meg kell érteniük, hogy a lelátói rendbontásokkal, a nagy rivális drukkereinek megtámadásával nem az ellenfél szurkolóit büntetik, hanem saját csapatukat. Ráadásul a mai gazdasági helyzetben súlyos kihatással lehet egy klubra az, ha büntetéseket kell fizetnie, és még a pályáját is betiltják.

Tehetnek valamit az ilyen szélsőséges szurkolói magatartás ellen a játékosok vagy akár egy edző?

Ahogy a futballhuliganizmus kialakulása is több összetevős jelenség, úgy a megfékezése is. Biztosan mi is tudunk hatni valamelyest, például azzal, ha meccsről meccsre jól játszunk.

Egy pillanatig sem habozott, mielőtt aláírt volna a Fradihoz? Az Üllői úton még Nyilasi ellen is tüntettek a lelátón.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem volt bennem félsz, de ha az ilyesmivel foglalkoznék, akkor soha nem jöttem volna ide. Azt azonban tudomásul kell venni, hogy egy csapásra nem lehet mindenen változtatni. Örököltem egy csapatot, a játékosok tehát adottak, de ahhoz, hogy érdemben előre tudjunk lépni, nyáron erősíteni kell néhány poszton. Akkor már lehet egy olyan keret, amellyel kétfajta játékrendszer is hatékonyan megvalósítható, márpedig azzal minden ellenfelet meg tudnánk lepni. De már most is előrelépést érzek, a csapatrészek jobban egymásra vannak hangolva. Sokat dolgozunk, és a becsületes munkának eredménye lesz.

A Ferencváros emblematikus csapat: nem csupán Magyarországon, hanem a határokon túl is rengeteg szurkolója van. Mennyiben változik meg az ember élete, ha a Fradi edzője lesz?

Sok olyan népszerű közéleti személyiséget ismerek, aki nem tudta feldolgozni a sikert, azt, hogy állandóan reflektorfényben van. Rosszabb dolog nem is érhetne, mint hogy én is hasonló hibába essek. De nem tartok ilyesmitől. Lehet valaki a Fradi, vagy teszem azt a DAC edzője, de ez semmit sem változtat azon, hogy egyébként milyen ember. Ha az élet- és munkakörnyezet meg is változik, a barátok ugyanazok maradnak. Soha nem szabad megfeledkezni azokról, akik minden élethelyzetben kiálltak mellettünk.

Ha már a DAC-ot említette: milyen emlékeket őriz Dunaszerdahelyről?

Nagyon szerettem ott lenni, jó volt a közösség, a csapat sem játszott rosszul, és volt egy rendkívül lelkes szurkolótáborunk. Szívesen gondolok vissza arra a fél évre, remélem, az ottaniak is ugyanígy emlékeznek rám. Ha Szerdahelyre megyek – bár az utóbbi időben már egyre ritkábban jutok el oda – felismernek az utcán, megveregetik a vállamat. Nagyon jó tudni, hogy nem felejtettek el, és nem feltétlenül azért, mert a pályán ezen vagy azon a meccsen esetleg mekkora gólt lőttem. Őszinte embereket ismertem meg Dunaszerdahelyen, akik akkor is segítettek, ha éppen bajban voltam. Számomra egy takarító vagy egy utcaseprő ugyanolyan ember, mint egy igazgató. Soha senkit nem a funkciója, hanem az emberi magatartása minősít. És csak remélni tudom, hogy a dunaszerdahelyi futballban is egy olyan folyamat kezdődött el az utóbbi hónapokban, ami visszaállítja majd a DAC tekintélyét, és annyi örömet szerez majd a szurkolóknak, mint tíz-tizenöt éve.

Lassan annak is tíz éve, hogy a Fradi az Ajax Amszterdammal és a Real Madriddal játszott. A Fradi-tábor mikor készülhet megint BL-csoportmeccsekre?

A legelső feladat egyelőre az, hogy megnyerjük a bajnokságot, és ehhez is nagyon sokat kell még dolgoznunk. Az európai kupaporondra pedig csak akkor érdemes kilépni – és ez fokozottan érvényes a Bajnokok Ligájára –, ha egy masszív, kiforrott csapata lesz a Fradinak, és az a csapat olyan játékstílussal rendelkezik majd, amellyel az európai élcsapatok méltó ellenfele lesz.

Eddigi edzői pályafutásának csúcsa a ferencvárosi kispad. Játékoskorából mire emlékszik vissza legszívesebben?

Minden olyan mérkőzésre, amikor a Fradi zöld-fehér mezében pályára léphettem – és hálás vagyok a sorsnak, hogy mindig kezdőjátékos voltam. Nem hiszem, hogy kívánhattam volna többet, hiszen egy Európában is jegyzett klubcsapatban, fantasztikus szurkolók előtt öröm volt futballozni. De természetesen sokat jelentett az is, hogy 1984-ben az ifiválogatott tagjaként Európa-bajnokságot nyertem, vagy említhetném még a spanyoloknak lőtt két gólomat, már az A-válogatott hátvédjeként.

Nyilatkozatai végig egyfajta profi mentalitást tükröznek. Nincs semmilyen kabalája, vagy valamilyen meccs előtti rítus, amihez ragaszkodna?

Nincs. Játékosként és edzőként is igyekszem professzionálisan végezni a feladataimat. Ez persze nem jelenti azt, hogy például játékosként ne lettem volna részese holmi öltözőbeli csínytevéseknek. Soha nem hiányzott belőlem a csibészség, de minden tettemért vállalni tudtam a felelősséget.