Athén. Két anyuka után egy apuka folytatta az athéni olimpián szereplő magyar csapatból az aranygyűjtést: Annus Adrián a küldöttség harmadik, a kalapácsvetők ötödik és a magyar atlétika tizedik ötkarikás bajnoki címét szerezte a görög fővárosban.
Egy-két sört megivott
„Álszerény lennék, ha azt mondanám, nem számítottam a győzelemre – mondta az Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes versenyző. – Edzőmmel, Vida Józseffel azt beszéltük meg, hogy elsőre próbáljak meg könnyedén dobni, ne a biztonságot tartsam szem előtt, majd másodikra próbáljak kicsit rátenni. Bemelegítésnél éreztem, hogy könnyen megy a dobás, így az első is jól sikerült, tudtam, ezzel nyolc között vagyok, s megnyugodtam. Igyekeztem Kodzsinak feladni a leckét, szerencsém volt, hogy végig előttem került sorra. Bár a végén így nagyon megijedtem, mert az utolsó dobását én nagyobbnak láttam az enyémnél. Arra próbáltam összpontosítani, hogy a 200-as pulzusomat visszafogjam, s arra gondoltam, ha megelőz, én akkor is mindent megtettem. Aztán megláttam az eredményt...”
Annus hozzátette, még egy kis időnek biztosan el kell telnie, hogy felfogja, mit jelent olimpiai bajnoknak lenni, az első lépés ehhez – vélte – biztosan az eredményhirdetés lesz.
„Az ember ezt nem elsősorban a dicsőségért csinálja, én magamnak és szeretetteimnek akartam megfelelni. Most annyit érzékelek abból, hogy olimpiai bajnok vagyok, hogy senki sem hagy békén, mindenki velem akar beszélni. Nagy ünneplést nem csaptunk, mert hétfőn Robinak kell szurkolni, de egy-két sört megittam a barátaimmal, akik Szombathelyről kísértek el. Róluk azt kell tudni, hogy már a 2002-es Európa-bajnokságon, amikor szintén nyertem, a helyszínen drukkoltak nekem. A saját költségükön jöttek el Athénba, s egyikük sem vállalat-igazgató, havonta 10 ezer forintot tettek félre, hogy itt lehessenek.”
Az újdonsült ötkarikás aranyérmes elmondta, a magánéletét nem szokta kiteregetni, de annyit elárul, feleségével minden évben csináltatnak egy pólót a most 6 és fél éves Franciska lányuk arcképével, s ezeket viseli a versenyek alatt. A győzelem után a legújabbat azonnal meg is mutatta a nagyvilágnak, s ez volt az a pillanat, amikor a 194 cm magas és 118 kg-os óriás egy pillanatra elérzékenyült...
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.