Egy kémnő állhatatosságával a vb-címig

Helsinki |

<div>Az újdonsült műkorcsolya-világbajnok Ventying Szui, Kong Han páros felkészülését komoly sérülések nehezítették: a kettős hölgytagjának tavaly májusban egyszerre műtötték mindkét lábát.&nbsp;</div>

Amikor a tavalyi szezon végén a kínai Ventying Szui, Kong Han páros Kanadába utazott, hogy megkoreografálják az új kűrjüket, Szui helyett valaki másnak kellett állnia a jégen, olyan elviselhetetlen fájdalmai voltak. Akkor már tudta, hogy bár sokáig próbált nem tudomást venni a fájdalomról, nem fogja megúszni a műtétet. A háromszoros junior világbajnok páros hölgytagja évekkel korábban már túlesett több komoly sérülésen, és instabil ízületei, túlságosan megnyúlt inai már nem tartották rendesen a bokáit.Tavaly májusban egyszerre műtötték a két lábát. Csak a jobb bokája inainak helyreállításával három órát töltöttek az orvosok. Ventying Szuinak ezután konkrétan újra kellett tanulnia járni. Egy portréban azt írták róla, hogy amikor korcsolyázni kezdett, társai a Liu Hulan becenevet adták neki. Liu Hulan a kínai polgárháború egyik leghíresebb kémnője volt – 14 évesen végezték ki, mert nem volt hajlandó megtagadni a kommunista eszméket. Átlagon felüli fájdalomtűrő képesség, már-már eszelős kitartás, megingathatatlan céltudatosság – nem nehéz észrevenni, mire gondolhattak a becenév kiötlői. Ventying Szuinak a beszédmódja is árulkodó – röviden, keményen, lényegre törően beszél, s csak részben azért, mert csak alapszintű az angoltudása. Állítja, kiskorától fogva azért dolgozott, hogy egyszer világbajnok legyen. Két ezüstérem után az álom Helsinkiben teljesült. Pedig a rehabilitáció miatt négy hónapot kihagytak, a Négykontinens-bajnokságon versenyeztek először. Amikor immár világbajnokként a diadalmas kűr után megkérdezték Ventying Szuit, hogyan tudott a sérülés után ilyen gyorsan, ilyen kiváló kondícióban visszatérni, csak annyit mondott: „Én sokat bírok, többet is, mint Kong. Néha nem tudta velem tartani a tempót.” Pedig partnerének sem volt könnyű dolga. „Amíg Ventying kórházban volt, én nem szabadságoltam. Minden nap egyedül edzettem. Néha kölcsönvettem utánpótláskorú lányokat a partnereiktől, hogy tudjam gyakorolni a pároselemeket” – foglalta össze Han a legnehezebb időszakot. Még egy show-ban is korcsolyázott – egyedül. Csak mímelte az emeléseket, dobásokat. A szám végén a karjaiban vitte ki az akkor lábadozó Szuit a jégre. A közönség tombolt. „Különleges pillanat volt. Sokan sírtak” – jegyezte meg kurtán Han a helsinki sajtótájékoztatón. Bővebben nem fejtette ki – nem akart elérzékenyülni. Kémnők oldalán mégsem járja az ilyesmi.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?