Egy igazi Räikkönen-klasszikus a nyitányon

GYÖRGY NORBERT

Mondják, ez az atipikus melbourne-i versenykör nem alkalmas arra, hogy az itt elért eredményekből messzemenő következtetéseket vonjunk le az aktuális erőviszonyokkal kapcsolatban. Ráadásul igazi káoszhangulat uralkodott szinte az egész versenyhétvégén: az időmérő nagy része az esőzések miatt vasárnapra csúszott át, de szerencsére a futamon többé-kevésbé már normális versenykörülmények voltak.

Néhány kérdésre azért így is választ kaptunk. Megtudtuk például, hogy egy körön még mindig az elmúlt három év sikercsapata, a Red Bull a leggyorsabb, amit az elmúlt három év (még mindig ifjú) világbajnok-fenegyereke, Sebastian Vettel látványosan bizonyított is azzal, hogy különösebb erőfeszítés nélkül kiautózta a pole-t. Kezdtünk is aggódni, hogy Vettel a futamon megint vesz majd egy könnyű rajtot, hamar ellép az üldözőktől, és kímélő üzemmódban, mindent és mindenkit kontroll alatt tartva begyűjti az újabb trófeát. A futamon aztán Vettel vett egy könnyű rajtot, az első néhány kör után már tisztán vezetett, aztán hamar kiderült, hogy a Red Bullok bizony ijesztő mohósággal falják a lágy gumikat. „Elégedettnek kell lennünk a harmadik hellyel, még ha többet is akartunk elérni a pole-ból indulva. A rajt jól sikerült, az első pár körben minden rendben volt, ám gyorsan kiderült, hogy a gumik kopnak, így nem diktálhattunk túl nagy tempót” – foglalta össze a világbajnok a nyilvánvalót, miközben kényszeredetten mosolygott. Valami viszont azt súgja, hogy annyira azért nem kell őt (őket) sajnálni.

Megtudtuk azt is, hogy a Ferrariknak, az elmúlt szezonnal ellentétben ezúttal nem kell az élen állókhoz képest körönként több másodperces hátrányból indulniuk, tehát az első pillanattól harcban lehetnek a bajnoki címért. Alonso nem véletlenül volt elégedett: „Fantasztikusan érzem magam, remek verseny volt, minden kör pörgősre sikerült, személy szerint nagyon élveztem. Nem volt egyszerű dolgom, sokat mentem forgalomban, küzdöttem Massával, Vettellel, Sutillal, sokszor a lekörözendők is problémát okoztak. Figyelembe véve, hogy tavaly és két évvel ezelőtt is milyen nehezen indult a szezon, most sokkal optimistábbak lehetünk.”

További jó hír a Ferrarinak, hogy a korábban már többször lesajnált Felipe Massa az idén ott folytatja, ahol a tavalyi szezon végén abbahagyta, magyarán: visszanyerte önbizalmát, az elveszett gyorsaságot, ergo: helye van a csapatnál. Persze az már más lapra tartozik, hogy amíg a Ferrarinál Alonso a főnök (már pedig ő a főnök), addig Massának túl sok babér ott nem terem. Az idő pedig múlik.

Továbbá: bár homályos, és igencsak ad hoc-jellegű, de mégis csak képet kaptunk arról, hogy a Mercedes igenis jó úton halad (Hamilton és Rosberg például egyaránt lát benne fantáziát): egykörös tempójuk szinte már Red Bull-közeli, a versenytempón viszont van még mit reszelni, Hamiltonon, Rosbergen nyilván ez nem fog múlni. Megtudtuk azt is, hogy a McLaren az idei bevállalós modellel alaposan mellényúlt. Visszanyesegetni a vadhajtásokat, vagy rögtön elővenni és leporolni a tavalyi verdát, amellyel az évad végén már a leggyorsabbak voltak – ez itt a hamleti (wokingi) kérdés.

S végül (a legfontosabb kérdés): hogyan lehet manapság Forma–1-es futamot nyerni? Nos, a képlet egyszerű: ha van egy kis pénzed (de jobb, ha sok pénzed van) építs egy gyors és megbízható versenygépet, a kész versenygépet aztán igyekezz minél jobban megérteni, ill. találd ki hozzá a leginkább passzoló stratégiát, végül ültess bele egy csúcspilótát, aki e stratégia mentén a maximumot képes kihozni a gyors és megbízható versenygépből. Mindez a gyakorlatba átültetve: az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon a gyors és megbízható versenygép a Lotus 2013-as modellje, az E21 volt, a stratégia a két kiállásos boxtaktika, amely a versenygép tulajdonságaiból és gumifogyasztási adottságaiból egyenesen következett, a pilóta szerepét pedig 2007 világbajnoka, Kimi Räikkönen alakította: tisztán, pontosan és ellentmondást nem tűrően.

„Az idény első versenye előtt nem igazán tudhatod, milyenek lesznek a gumik, mikor kell kiállnod, hogy minden tökéletes legyen. Mi követni tudtuk a tervünket, és tökéletesen sikerült, amikor kellett, gyorsan mentem, miközben egyáltalán nem okozott gondot, hogy kíméljem az abroncsokat – mondta a finn bajnok, aki immáron hússzoros futamgyőztes. – Az autó nagyon jó volt, ez volt karrierem egyik legkönnyebb győzelme. Remélem, még sok ilyen versenyünk lesz.”

Kimi Räikkönen a tiszteletkör után leparkolta a Lotust a győzteseknek kijelölt helyre, majd kikászálódott a kocsiból, és micsoda meglepetés, nem állt, nem mászott fel a Lotus kasztnijára, hogy valami előre eltervezett pózban ünnepeltesse magát. És kétértelmű jelekkel sem üzent senkinek, mint a lúzer futballista egy véletlenül betalált potyagól után. Kimi Räikkönen nem cirkuszt csinált: észrevétlenül (na jó, azért volt néhány élményszámba menő előzése) és sallangmentesen egy újabb remekművet alkotott.

Mikor Kimi utoljára évadnyitó futamot nyert (és éppen itt, Melbourne-ben), abban az évben világbajnok lett. Ebből persze semmi nem következik. Előjelnek viszont nem rossz.

Részletes eredmények a 17. oldalon.