„Egy hét alatt semmissé tettük addigi remek teljesítményünket”

Mennyire traumatikus visszagondolnia az alapszakasz utolsó mérkőzésére, amikor a trencséniek ellen hazai jégen egy pont is elég lett volna a biztos playoff-részvételhez?

A legjobb hatosba való bekerülés volt a tét, de nem is lett volna szabad, hogy a döntés az utolsó mérkőzésre maradjon, elég meccsünk volt előtte ahhoz, hogy biztosítsuk a playoff-szereplést. Többször az utolsó percekben úsztak el pontok, például Zólyomban 13 másodperccel a vége előtt kaptunk gólt, vagy Nyitrán 26-tal a vége előtt, de otthon a poprádiak ellen is 4:2-re vezettünk még a hajrában. És sok hasonló meccsünk volt, ahol meglehetett volna az az egy pont, ami a végelszámolásnál hiányzott. Valamilyen szinten anomália, hogy 92 ponttal nem jutottunk be a rájátszásba... De végeredményben a trencséniek ellen sorsdöntő meccset játszottunk. Nem hokiztunk rosszul, de csődöt mondtunk a befejezéseknél. Nagy kár érte, mert az egész szezonért megérdemeltük volna a playoffot. Remekül kezdtük az idényt, jó játékkal szórakoztattuk a nézőket (az érsekújvári jégcsarnokban a tavalyi 1151-ről 1386-ra nőtt az átlagnézőszám – a szerk. megj.). Ha meglett volna a hatos, hosszabb pihenő következett volna, felkészülhettünk volna két hét alatt a playoffra, arról nem is beszélve, hogy a nyitraiakkal játszottunk volna a negyeddöntőben, parádés derbik lettek volna...

Így viszont a playoff-selejtezőben a Detvával találkoztak. Hogyan próbálták pszichésen felkészíteni a játékosokat a nem várt helyzetre?

Mi voltunk a favoritok a sorozatban. 30 ponttal többet szereztünk az alapszakaszban, mint az ellenfelünk, ami önmagáért beszél. Viszont a trencséniek elleni meccs után három nappal már jött is a Detva elleni találkozó, így nem volt lehetőség speciális felkészülésre. Mentálisan igyekeztünk pozitívak maradni, amiről az első meccs is tanúskodott, amit hátrányból fordítottunk meg. Pszichésen és taktikailag is százszázalékosan felkészültünk, a vereségünkről más tényezők döntöttek.

Például az, amit egyes lapokban taglaltak, hogy az A csapat sok játékosa szerepelt a fakóban, amikor az az I. ligában való bentmaradásért játszott a playoutban, és így fáradtabbak voltak?

Nem, nem. Természetesen ez néhány embernek nem tetszett, de ez egy olyan mikrociklus volt, ahol a pihenésre is jutott idő, és lényegében csak arról volt szó, hogy pár edzés helyett mérkőzéseket játszottak a fiúk. Inkább az volt döntő, hogy sok játékosunk volt sérült, és ezek mind egy hónapnál hosszabb kihagyások voltak. A szezon legfontosabb részében, amikor csúcsra kell járatni a formát, mi ellenkező irányt vettünk, mivel a nyolc komoly sérültünk közül egy sem tudott olyan formában visszatérni, ahogy a szezon elején játszott. Ráadásul ketten már nem is léphettek jégre: Juraško, akivel az első számú védőpárosba számoltunk, és Videlka, aki a harmadik sor centere volt. Pospíšil két és fél hónapig hiányzott, Hendersonnak és Kudlának a karja tört el, Zaťko, Ručkay és Hruška is bő egy hónapig nem játszhatott. A gyetvai meccsekre szétesett a fontos Jurík—Zbořil—Ručkay-sorunk, Jurík keze eltört, mikor belevetődött egy lövésbe, Ručkaynak pedig a hátával voltak problémái. Ez pedig hatással volt a találkozókra, mindkétszer vezettünk, de nem tudtuk növelni az előnyünket, és végül veszítettünk. Ami nekem leginkább hiányzott, az az ambíció, az érzelmek, a küzdőszellem, a szív, hogy akkor is küzdünk, ha érezhetően nem megy a játék. Egy jó passz, egy jó bodicsek, és aztán már jönne magától minden. És persze a húzóemberek, akikből nem egy volt a csapatban, nekik kellett volna kihúzni a szekeret a kátyúból. A kollektíva jól működött, az öltözőben minden rendben volt, de minden edző számol azzal, hogy valaki idény közben kiugrik, és 20–25 gólnál is messzebb jut. Sajnos, nálunk ilyen gólvágó nem akadt, aki a legfontosabb pillanatokban is megvillant volna. Támadásban is szenvedtünk, vagyis sok kisebb dolog nem állt össze.

A védekezéssel viszont alapvetően nem volt gond, az alapszakaszban az érsekújváriak kapták a második legkevesebb gólt...

Ráadásul a legjobbak voltunk az emberhátrányos helyzetek kivédekezésében, és a negyedik legjobbak az emberelőnyök kihasználásában. Ezek a statisztikai adatok is alátámasztják, hogy nem volt rossz szezonunk, de lényegében egy hét alatt semmissé tettük az addigi teljesítményünket. Több fordulón át az élen álltunk, ott voltunk az élmezőnyben, kitűnő hokit játszottunk, megnyertük a Visegrádi Kupát, a legfontosabb időszakban azonban minden apróság ellenünk dolgozott. Másrészt mindez megmutatta, hogy a következő szezonra kivel érdemes számolnunk, és kivel nem.

A csapatokat illetően örülne, ha a budapesti MAC-cal és a DVTK-val továbbra is számolnia kellene ellenfélként? Azaz: hogyan értékeli a két magyar gárda szereplését és játékát?

Már az idény előtt is azon a véleményen voltam, hogy pluszt fognak hozni a Tipsport Ligába, és főleg hazai jégen lesz ellenük nehéz, ez pedig be is igazolódott. Mindkét gárda nagyon fegyelmezetten hokizott, jó légiósaik voltak, és egészen más játékfelfogást képviseltek. Épp ezért örülnék neki, ha maradnának a következő szezonra is.

És a mostaniban ön szerint ki lesz a bajnok?

Tekintettel a játékoskerete bőségére, a besztercebányaiaknak a legfontosabb meccseken is van kihez nyúlniuk, minőségi, jó játékosok ülnek a kispadjukon. Szerintem ismét ők lesznek a bajnokok.