A Videoton vendégeként is begyűjtötte a három pontot a Ferencváros együttese az Arany Ászok Liga harmadik fordulójának szombati játéknapján. Az Újpest nem bírt a Kaposvárral, míg a Vasas simán kikapott Békéscsabán. A tegnap déli tévés meccsen a Debrecen biztosan nyert Miskolcon, a Diósgyőr otthonában.
Egy gól és más semmi
Ami a vendégek futballját illeti, támadásban három csatárral játszott a bajnoki címvédő, a labdavesztést követően azonban Marek Penksa és Tőzsér Dániel is visszalépett a középpályássor vonalába, és csak Robert Vágner maradt elöl. Az első negyedórában némi mezőnyfölényt harcolt ki a Ferencváros, és ennek az volt az oka, hogy a hazai labdarúgók többször is labdát veszítettek a saját térfelükön. Mindez azért volt bosszantó a fehérvári szimpatizánsok számára, mert kedvenceik nem kiélezett helyzetekben rontottak, hanem egyszerű passzokat hibáztak el. Többször érződött a tanácstalanság a Videoton labdarúgóin, a túlságosan sok oldalpassz miatt lassan épültek fel a támadások, a Ferencváros játékosainak elegendő idejük maradt arra, hogy visszazárjanak. Erős túlzás lenne azt kijelenteni, hogy hullámzott a játék, és a rengeteg esemény láttán a szurkolók egyik ámulatból a másikba estek volna. Az a megfogalmazás már jóval közelebb jár a valósághoz, hogy egymást múlták felül hibázásban a pályán lévők, és alighanem akkor is érintetlenek maradtak volna a hálók, ha kapusok nélkül rendezik meg az első 45 percet...
Aki abban reménykedett, hogy a folytatás csak jobb lehet, annak hamarosan be kellett látnia, tévedett. Ennyi rossz átadást, ki nem kényszerített hibát élvonalbeli mérkőzésen ritkán lehet látni. Szinte alig akadt olyan esemény, amely jelezte volna, hogy itt bizony első osztályú egyletek meccselnek a bajnoki pontokért. Érezni lehetett, hogy az a csapat, amelyik a kapuba talál, alighanem megszerzi a győzelmet. Ám sokáig semmi sem utalt arra, hogy ez bekövetkezhet. Aztán alig valamivel a második játékrész közepe után egy jobb oldali beadás teljesen egyedül találta Alekszandar Bajevszkit, és a csereként pályára lépő támadó esélyt sem adott Sebők Zsoltnak a hárításra. A hátralévő percekben a hátrányban lévő Videoton megpróbált magasabb fordulatszámon játszani, azonban hiába rohamozta olykor még Kuttor Attila is a ferencvárosi kaput, Szűcs Lajos hálója érintetlen maradt.
A Videoton a második hazai mérkőzésén is pont nélkül maradt, míg a Ferencváros játékosai annak örülhetnek, hogy erősen visszafogott teljesítménnyel is képesek voltak a győzelemre. Igaz, azt azért nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy szerdán hasonló teljesítmény a Sparta Praha ellen kevés lesz a továbbjutás kiharcolásához.
MESTERMÉRLEG
CSERTŐI AURÉL (Videoton): „Egy helyzetéből egyet belőtt a Ferencváros. Csapatomból egy-két játékos az utolsó húsz percet végigsétálta, ezen a következő mérkőzésig el kell gondolkoznunk...”
LÁSZLÓ CSABA (FTC): „Meggyőzőbben játszottunk, megérdemeltük a győzelmet. Készülünk a prágai mérkőzésre, éppen ezért a védelmünkkel elégedetlen voltam. Több helyen is változtatnunk kell játékunkon.” (ns)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.