<p>A vancouveri téli olimpia megnyitója előtt egy évvel a pozsonyi Vancouver kávézóban találkoztak sportvezetők és sportolók. Úgy tűnik, jövő februárban minden eddiginél nagyobb téli olimpiai küldöttség utazhat Kanadába. Az már most biztos, hogy két csapat, a férfi és a női jégkorong-válogatott is ott lesz az ötkarikás játékokon.</p>
Egy évvel az olimpia előtt
„Sokan talán nem is tudatosítják, mennyire nagy dolog ez, de elég csak belegondolni, hogy a legutóbbi két nyári olimpiára egyetlen csapatsportban sem sikerült kvalifikálnunk magunkat – mondta Igor Nemeček, a Szlovák Olimpiai Bizottság alelnöke, a vancouveri küldöttség vezetője, aki reálisan nézi az éremesélyeket: – Ha minden nagyon tökéletesen összejön, akkor a sífutó Alena Procházková, illetve az alpesi síző Veronika Zuzulová szerezhet érmet.
Bízunk a férfi jégkorongcsapat jó szereplésében is, de semmit nem szeretnénk elkiabálni. S persze kívánjuk Radoslav Žideknek, hogy Vancouverben is olyan jól versenyezzen, mint Torinóban.”
Židek az önálló Szlovákia egyetlen téli olimpiai érmese, 2006-ban a hódeszkások paralell-szlalom versenyszámában második lett, idén azonban hamar véget ért a szezonja, ugyanis súlyos térdsérülést szenvedett.
„Lassacskán lábadozom. Minden nap járok rehabilitációra, és már snowboardozni is próbáltam, hogy lássam, nem felejtettem-e el. Szerencsére nem, de nem akarok semmit elsietni, a legfontosabb, hogy százszázalékosan felépüljek” – nyilatkozta Židek.
További részletek nyomtatott kiadásunkban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.