Egy érsekújvári a tatabányai kapuban

A 24 éves, érsek-újvári származású hálóőrrel telefonon beszélgettünk.

Egészségi gondjai után nemrég tért vissza a kapuba a magyar válogatottnál is számításba vett Székely Márton. Milyen a viszonya csapattársával, aki egyúttal riválisa is?

Nagyon jól kijövünk, hála Istennek. Rögtön a szezon elejétől nagyon közvetlen volt velem, én is próbáltam így viselkedni vele szemben, úgyhogy nagyon jó kapcsolatot ápolunk e rövid idő alatt is. Persze régóta ismertük egymást látásból, meccsekről. Nagyon jó a viszonyunk, mind a ketten próbálunk segíteni egymásnak. Ha valami nem működik, az egyikünk szól a másiknak.

Hogy érzi, sikerült megfelelően helyettesítenie őt a szezon eddigi részében? Jól ment önnek a védés?

Bíztam benne, hogy jól fogok tudni teljesíteni. Elég későn szerződtem Tatabányára Vácról, két héttel az alapozás előtt. Úgy érzem, sikerült jól teljesítenem.

Székely visszatérésével ismét ő lett az első számú kapus? Vagy Vladan Matics vezetőedző nem rangsorol önök között?

Ez nincs tisztázva. Természetesen mikor Marci sérült volt, én lettem az első számú kapus, ahogy visszajött, nyilván neki is kellenek meccsek, hogy belejöjjön a tempóba. Az utóbbi időben, főleg a Cegléd ellen (25:18) már jól védett. Jó kérdés, hogy ki az első számú kapus, szerintem azért ő, már csak azért is, mert őt szerződtették korábban, még júniusban Csurgóról.

Kettejükön kívül is sok új játékos érkezett Tatabányára a szezon előtt. Sikerült már összeszoknia a csapatnak?

Sokan, tízen jöttek és mentek is, az egész szisztémát meg kellett tanítania Matics mesternek. Jól kezdtünk az NB I-ben, aztán azért voltak kis hibácskák. Természetesen nem lehet százszázalékosan játszani, ha csak 4-5 hónapja vagyunk együtt, idő kell hozzá, hogy az egyik a másikkal összeszokjon. Most „felfelé ívelünk”, bízom benne, hogy mindig jobb és jobb lesz.

A veszprémi–szegedi páros mögött harmadik Tatabánya keretében jelenlegi vagy korábbi válogatott csapattársai is vannak: Ilyés Ferenc, Harsányi Gergely, Szöllősi Szabolcs. Milyen velük együtt készülni, játszani?

Nagyon jó érzés, rengeteg tapasztalatuk van, igyekeznek ők is segíteni. Meg tudják mondani, mit csinálunk rosszul. Biztonságérzetet, jobb érzést kelt az emberben a meccseken, ha ilyen kézilabdázók vannak ott a pályán. Tatabányán összetartó a kollektíva, csak négy-öt légiós van velem együtt, mindenki mindenkivel szót ért, de annak idején Szegeden sem volt klikkesedés.

Kilenc éve kezdte magyarországi pályafutását a Picknél, amelyik igazi nagycsapat. Meddig tudott eljutni a ranglétrán?

15 évesen kerültem oda, azzal, hogy ottani nevelésként megpróbálok eljutni a Szeged szintjére. Harmadik számú kapus voltam, kaptam is lehetőséget, meg nem is. Amikor kaptam, szerintem bizonyítottam, jó kérdés, hogy miért nem tudtam tovább jutni. Az utolsó évben már kevésszer védtem, ezért eligazoltam a PLER-hez. Tapasztalatként nagyon sokat jelentettek ezek az évek, külön kapusedzővel lehetett dolgozni, aki tudta a dolgát, és ez nagyon sokat jelentett, hogy jó alapjaim legyenek.

Mindenképpen magyarországi klubban gondolkodott akkor? Az azóta eltelt időszakban fölmerült, hogy más országban is kipróbálná magát?

Még csak a karrierem elején vagyok. Ezeket a dolgokat a menedzseremmel tárgyaljuk át. Az ember nyilván mindig előrébb akar lépni, szerintem most nagyon jó helyen vagyok Tatabányán, amelyik a Veszprém–Szeged páros mögött áll. De ha majd szóba jönne a külföld valamikor, lehet, hogy továbbmennék.

Ön is bekerült a szlovák válogatott újonnan kialakított B csapatába. Örült a meghívónak?

Sajnos nem vettem részt az edzőtáborban, mert Székely Marci hiányzása miatt szinte az egész eddigi szezont én védtem végig, és eléggé fáradt voltam, a testi-lelki állapotom nem volt a legjobb.

Édesapja nyomdokaiba lépve mindig is kapus szeretett volna lenni?

Még Szlovákiában, 5-6 évesen kezdtem kézilabdázni, akkor beállós voltam. Olyan 11-12 évesen bementem a kapuba, és ott ragadtam. Egy iskolai bajnokságom cseréltem az egyik kapussal, neki kint a mezőnyben ment jól, nekem a kapuban. Nyilván a „véremben is van” a védés apukám révén, de a nagyapukám is focikapus volt.

Rajtuk kívül volt még példaképe?

Minden kapusnak megvan a maga sajátossága, minden kapustól ki lehetne valamit szúrni, valami pluszt, amiből össze tudnám rakni magamat. Konkrét példaképem nincs, sok hálóőrt lehetne megnevezni.