Egy bíró ritkábban tévedhet, mint az átlagember

A mindössze huszonnégy esztendős sportember az Ipolyságtól tíz kilométerre északra fekvő, többnyire magyarok lakta, ezerhatszáz lakosú Paláston él. Kiss Bálinttal beszélgettünk.

Hogyan kezdődött a bírói karriere?

Emlékezetem óta jogász szerettem volna lenni. A helyi alapiskola elvégzése után egy nyitrai nyelvi gimnáziumba kerültem, jelenleg informatikai technikusként dolgozom Pozsonyban. Bár kényszer nélküli, szabad alkatnak tekintem magam, a magánéletben is átgondoltan és következetesen hozom meg döntéseimet. A palásti, majd az ipolysági csapatban rúgtam a bőrt, aztán 2012-ben elhatároztam, hogy játékvezető leszek. Rövid időt töltöttem csak a területi bajnokságban, ugyanis az illetékesek korán felfigyeltek tehetségemre, és elég gyorsan araszoltam felfelé a ranglétrán. Egyébként a kezdetektől fogva egy meccsen sem léptem a pályára remegő lábakkal.

Fontos a szellemi és a fizikai összhang...

Mindenki hibázik, hiszen emberek vagyunk. Mi, sípmesterek azonban kevesebbszer tévedhetünk, mint az egyszerű polgár. Folyamatosan ellenőriznek és tesztelnek bennünket, amire szükség is van, mert ez jelenti az előrehaladás biztosítékát. Kifogástalan szellemi és fizikai adottságokkal és személyiségjegyekkel kell rendelkeznünk. A győztes gárda általában elégedett a teljesítményünkkel, vereség után viszont a szurkolók jelentős része képtelen tárgyilagosan minősíteni cselekedeteinket. A játékvezetőnek meg kell tudnia birkózni a vezetők és a nézők legtöbbször kitalált sérelmeivel. Természetesen a stresszt és a helytelen beidegződéseket is mindenféleképpen le kell győzni. Nem zökkenőmentes a bajnoki címért vagy a kiesés elkerüléséért harcoló csapat meccsét úgy vezetni, hogy munkahelyi, esetleg családi gondokkal vagyunk elfoglalva. Ezekben a pillanatokban kell bizonyítani, hogy lelkileg és érzelmileg is erősek vagyunk. A tökéletes ember legfőbb erénye a pozitív hozzáállás és a pozitív gondolkodás.

Milyen a játékvezetők megítélése?

Nyilvánvaló, hogy vezetők, játékosok és szurkolók sokszor eltérően ítélik meg lépéseinket, mindig akadnak zúgolódók. Magam is voltam olyan helyzetben, hogy elégedetlen voltam saját teljesítményemmel, ám rövid töprengés után a következő meccsen már mindent sikerült visszaállítanom a kellő kerékvágásba. Már pályafutásom kezdetén rádöbbentem, hogy egyéni hibáimból okulva tanulhatok a legtöbbet. Még annyit tennék hozzá, hogy a szabálysértéseket követően sok bíró azonnal előhúzza a sárga, vagy a piros lapot. Alkalmanként többet ér egy erőteljes, tömör szóbeli figyelmeztetés.

A rangos mérkőzések gyarapítják a szakértelmet is?

Bevallom őszintén, többször megfordult a fejemben, hogy szögre akasztom a sípot, most azonban nagyon örülök annak, hogy az élvonalbeli bírók társaságának lehetek a tagja. Szabadidőmben sokat futok, gyakorlok, keményen dolgozom magamon. A tavalyi tavaszi idény közepén már arról sugdolóztak fociberkekben, hogy a soron következő szezont már nem a III. ligában folytatom, ami aztán be is igazolódott. Amikor hivatalossá vált a hír, elérzékenyültem, aztán eszembe jutott, kik segítettek az idáig vezető úton. Nyáron egy nagyon igényes, kemény alapozáson vettem részt, és az első bajnokim a Poprad–Lipany II. ligás összecsapás volt. Később még a Bardejov, a Dubnica és a Žiar meccseit irányítottam. Mindemellett hat találkozón tartalék játékvezetőként működtem közre, és néhány I. ligás korosztályos megmérettetésen is fújtam a sípot. Feletteseimtől ígéretet kaptam rá, hogy nemsokára Fortuna ligás mérkőzéseket is vezethetek, ehhez viszont bizonyítanom kell ez idő alatt a második vonalban.