Égi csapat: Astori, Fehér és akik váratlanul távoztak a pályáról

A Fiorentina kemény magja kitett magáért: a hétvégi, Benevento elleni hazai mérkőzésen hatalmas, Davide 13 feliratú élőképpel tisztelgett az egykori kapitány előtt a gyászszünetben. A játékostársak kézzel készített Ciao, Davide feliratot tartottak maguk előtt a meccs elején. Az Artemio Franchi stadionban a 13. percben megállt a játék, s a jelenlévők tapssal emlékeztek Astorira. A csapattársak a könnyeikkel küszködtek.

Astori az egyik legjobb olasz védővé nőtte ki magát

Davide Astori az AC Milan akadémiáján pallérozódott, de szerencsétlenségére pont akkor kellett volna berobbania a felnőtt futballba, amikor a Milanban Paolo Maldini és Alessandro Nesta alkotta a védelem tengelyét, valamint a kispadon is világklasszisok ültek, így nem csoda, hogy a fiatal Astorit inkább kölcsönadták másod- és harmadosztályú csapatoknak. Aztán 2008-ban Astorira szemet vetett a Cagliari: először csak kölcsönvette a fiatal hátvédet, a játékos azonban teljesítményével kiérdemelte, hogy a szárd klub végleg megvásárolja 2011-ben. Három évvel később Astorit már a legjobb olasz védők között emlegették, bekerült a válogatottba, és kegyeiért mindkét nagy római klub versenyre kelt, amiből végül a „farkasok” kerültek ki győztesen, így Astori az AS Roma játékosa lett. 2015 nyarán Rómából Firenzébe került, ahol megbízható játékának, valamint emberi kvalitásainak köszönhetően a múlt nyáron megkapta a csapatkapitányi karszalagot is. Az olasz válogatottban 14 mérkőzésen jutott szóhoz, melyeken 1 gólt szerzett (a 2013-as Konföderációs Kupa bronzmeccsén Uruguay ellen).

A szív egyetemes nyelvét beszélte

Astori stílusa a klasszikus olasz hát­védek játékát idézte: magas, szikár termetével tekintélyt parancsolt magának, szívós és éber volt a pályán, a levegőben nem lehetett megverni. Noha nem volt gyors, mindezt játékintelligenciájával, megfelelő kommunikációval, technikai tudásával, valamint irányítási képességeivel ellensúlyozta. Bár a pályán is átlagon felülinek számított, emberi kvalitásai még hangsúlyosabban jelennek meg a visszaemlékezésekben. Gianliuigi Buffon így emlékezett meg róla: „...van egy gyönyörű feleséged és egy családod, akik most rengeteget szenvednek; illetve a kislányod, akinek joga van tudnia, hogy az édesapja minden tekintetben tökéletes ember volt. Egy kiváló ember, aki példája a régi világnak: megvolt benne az elegancia, egy tanult ember, aki tisztelte a másikat. Te voltál az egyik legnagyobb sportember, aki ellen valaha játszottam. Nyugodj békében, a te őrült Gigid.” Giorgio Chiellini a Juventus Tottenham elleni győztes BL-meccse után a könnyeivel küszködve Astori emlékének ajánlotta a továbbjutást, valamint azt is elárulta, hogy többször is sírt barátja elvesztése miatt, akit másnap utolsó útjára kísértek a csapattársaival, és egy utolsó ciaót mondtak neki. A Fiorentina új kapitánya, a horvát Milan Badelj így búcsúzott társától: „Davide, az emberek már a tekinteted miatt a szívükbe zártak. Más voltál, mint mások, veled akkor is megértette magát az ember, ha nyelvi akadályok voltak – a szíveddel beszéltél, és egységben tartottál minket. Az ajándékod volt, hogy a szív egyetemes nyelvét beszélted.”

Nemcsak társai, Astori családja is felfoghatatlan traumát élt át, hiszen a játékos felesége pár hete adott életet kislányuknak. A Fiorentina vezetősége példamutató gesztust tett feléjük, hiszen bejelentette, hogy bár a héten hosszabbítottak volna szerződést a csapatkapitánnyal, a szerződésben szereplő összeget ezentúl Astori családjának utalják át. Emellett a Fiorentina, valamint a Cagliari is visszavonultatja a 13-as mezt, amelyet Astori mindkét klub színeiben viselt.

Sajnos a szívhalál nem is olyan ritka a futballistáknál

2009-ben Dani Jarque, az Espanyol csapatkaptánya hunyt el kísértetiesen hasonló módon, mint most Davide Astori. A 26 éves játékost egy olasz edzőtáborban, a saját szobájában érte a halál egy Bologna elleni barátságos meccs előtt. Jarque halálát a vizsgálatok szerint szisztolés szívleállás okozta.

De ki ne emlékezne Fehér Miklósra, a magyar válogatott talán utolsó olyan csatárára, aki olyan európai nagycsapatokban is helyet kapott, mint a Porto és a Benfica? Az ő pályafutásának is hirtelen szívmegállás vetett véget, ráadásul Fehért a zöld gyepen érte a tragédia. 2004 januárjában a Benfica játékosaként Guimaraesben lépett pályára, ahol – miután gólpasszal segítette csapatát a vezetéshez –, egy bedobást nem engedett elvégezni a hazaiaknak, így a játékvezető sárga lappal jutalmazta. Miután azonban a bíró felmutatta a lapot, a 24 éves csatár összeesett, és elterült a földön. A szurkolók mindezt élő adásban nézhették végig. Habár az orvosok még több órán át küzdöttek az életéért, az éjszaka folyamán a fiatal labdarúgó szíve örökre megállt. 

A portugál csapat visszavonultatta Fehér 29-es mezét, valamint a stadionjuknál szobrot is emeltek egykori támadójuknak. A csapat példamutatóan ápolja Fehér emlékét – a szobor pedig állandó zarándokhelye a Portugáliában túrázó magyar szurkolóknak.

Fehér esete sem egyedi sajnos a futball világában, hiszen Piermario Morosini is a pályán esett össze a Livorno játékosaként szívmegállás következtében egy Pescara elleni Serie B-s meccsen. Fehérhez és Morosinihez hasonlóan szívproblémák miatt, mérkőzés közben zuhant a földre és vesztette életét egy spanyol bajnokin 2007-ben Antonio Puerta, a Sevilla futballistája is, valamint  2003-ban Marc-Vivien Foé is, aki a kameruni válogatottal a franciaországi Konföderációs Kupán szerepelt. Rajtuk kívül a brazil Bernardo Ribeiro, a kameruni Patrick Ekeng, a belga Gregory Mertens és az angol Matt Gadsby is hasonló körülmények között hunyt el. 

A külső körülmények áldozatai

Szintén a pályán vesztette életét az ausztrál Stefan Petrovski (2016) és a kolumbiai válogatott Hernán Gaviria (2002) is. Mindkettejüket egy edzés során érte villámcsapás, amely az életükbe került. Junior Malanda autóbaleset következtében hunyt el 2015-ben. A 20 éves belga játékos a Wolfsburgban játszott, és épp egy csapattalálkozóra tartott, amikor az autójával lesodródott az útról, és egy fának ütközött. 

Andrés Escobart 1994 júliusában lőtték le egy medellíni bár előtt. A gyilkos tizenkétszer sütötte el a fegyverét, és Escobar barátnőjének elmondása szerint a gyilkos minden lövésnél azt kiabálta, hogy „Góóóóól!”, utalva arra, hogy a játékos a világbajnokságon öngólt vétett az Egyesült Államok ellen, ami a kolumbiaiak kiesését jelentette. Egyes vélemények szerint a gyilkost olyan emberek bérelték fel, akik a válogatott kiesésével sok pénzt vesztettek. 

Simon Tibort, a Ferencváros emblematikus alakját 2002-ben egy utcai verekedésben viperával ütötték. Súlyos koponyasérüléseibe kétnapos kóma után halt bele.

A német válogatottban is szóhoz jutó kapus, Robert Enke, valamint az angol Dale Roberts is öngyilkos lett. Mindkét hálóőr egy magánéleti válság okozta depresszióval küzdött hosszú időn át: Enke a kislánya elvesztését, Roberts pedig egy szerelmi csalódást nem tudott feldolgozni. 

Sajnos az is előfordul, hogy a súlyos betegségek nem kímélik a sportolók szervezetét sem: Fülöp Márton, a magyar válogatott korábbi kapusa 2015-ben daganatos megbetegedésben, Lázár Bence, az Újpest korábbi játékosa idén februárban leukémiában hunyt el.

Egy rossz mozdulat az életükbe került

Egy 2001-es orosz bajnoki során a CSZKA Moszkva 23 éves kapusa, Szerhij Perkhun egy kijövetelnél olyan szerencsétlenül ütközött az ellenfél csatárával, hogy életveszélyes fejsérülést szenvedett. A kórházba szállítás közben kómába esett, majd kilenc nappal később elhunyt. 

A magyar labdarúgás kedvelőinek másik nagy tragédiája Zavadszky Gábor 2006-os ciprusi halála. A magyar válogatott labdarúgó a nem megfelelő orvosi ellátás következtében hunyt el, ugyanis egy combizomsérülés nyomán ödéma keletkezett a szervezetében, csakhogy ezt a kezelőorvosai nem vizsgálták ki megfelelő alapossággal, így a sérülése embóliához vezetett.

Talán ma már Perkhun és Za­vadszky is túlélné ezeket a sérüléseket az orvostudomány és a sportorvosi protokoll fejlődésének köszönhetően, azonban az alábbi úriemberek egészen biztosan nem haltak volna bele a pályán összeszedett sérüléseikbe, ha nem a futball hőskorában történik meg velük a baj. Joe Powell katonaként szolgált a Dél-staffordshire-i Ezrednél, ahol egy 1892-es, Arsenal elleni barátságos mérkőzésen felhívta magára az „ágyúsok” figyelmét, akik kivásárolták a hadseregből Powellt. Négy évvel később Powell egy Kettering elleni bajnokin eltörte a karját, és vérmérgezést szenvedett, így a kezét amputálták, ennek ellenére hat nappal később az Arsenal akkori kapitánya elhunyt. Di Jones szintén vérmérgezés áldozata lett 1902-ben, miután egy edzés alkalmával egy kis üvegdarab felsértette a térdét. Jones több mint 300 mérkőzést játszott a Bolton Wanderers és a Manchester City hátvédjeként. Az eset nem tűnt életveszélyesnek, és a futballista saját lábán ment ellátást kérni a kórházba, ennek ellenére tíz nappal később meghalt.

Tommy Blackstock 1903 és 1907 között a Manchester United szolgálatában állt. A skót hátvéd mérkőzés közben egy fejelés után eszméletlenül terült el a gyepen, és mire bevitték az öltözőbe, már nem volt életben. John Thompson a Celtic kapusaként szerzett halálos fejsérülést egy 1931-es Old Firm alkalmával. Thompson a Rangers egyik játékosának térdével ütközött, aminek következtében a jobb halántékán futó artéria elszakadt. Bár a glasgow-i Victoria Kórház orvosai mindent megtettek, sajnos Thompson életét nem tudták megmenteni. A 22 esztendős válogatott kapus halála rettenetesen megrázta a skót közvéleményt, temetésére több mint 40 ezren látogattak el.

Egyre gyakoribbak a tragédiák

Noha cikkünk apropóját Davide Astori sajnálatos tragédiája adta, sajnos azóta még egy labdarúgó hunyt el hasonlóan drámai körülmények között: pénteken a francia másodosztályú Tours 18 esztendős hátvédjére, Thomas Rodriguezre találtak rá holtan az ágyában. A boncolás eredményére még várni kell, emellett a hivatalos szervek is vizsgálatot folytatnak az ügyben. Mindez nem meglepő, hiszen Astori esetében is nyomozott a rendőrség bűncselekmény gyanújával, ugyanis ma már egyetlen élsportolónál sem lehet kizárni a doppingszerek használatát. 

Ám mielőtt elhamarkodottan ítélkeznénk, nem árt emlékeztetnünk magunkat: a labdarúgás elképesztő mértékben felgyorsult napjainkra, és a futballisták emberfeletti terhelésnek vannak kitéve, így valószínűleg ennek is komoly szerepe van abban, hogy mostanában egyre több tragédia árnyékolja be a sportágat. Ugyanakkor az is igaz, hogy nemcsak a futball, az információáramlás is ugrásszerűen felpezsdült, így a régebbi korokkal ellentétben ma már minden tragédiáról külön, azonnal értesülünk. Mi több: a közösségi médiának köszönhetően hatványozott mennyiségben zúdul ránk az információ, így hajlamosak lehetünk az általánosításra.

A hasonló esetek örök mementóként íródnak a klub- és sporttörténelembe. Az élet azonban – és így a játék is – megy tovább. A Fiorentina–Benevento mérkőzés győztes találatát az a Vitor Hugo szerezte, akit Davide Astori pótlására szemeltek ki a hazai csapatnál. A szurkolók egy része pedig égi jelnek tekinti, hogy a húszesztendős brazil Astori mezszámának fordítottjában, a 31-esben, épp 13 perccel a gyászszünet után, pontban 13 órakor talált a hálóba – tizenharmadik pályára lépése alkalmával.

Villányi Gergely