Egervári: Nem sorsdöntő a törökök elleni meccs

Telki |

<p>Fontos, ugyanakkor nem sorsdöntő a törökök elleni keddi világbajnoki selejtező Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint.</p>

 

"Egy selejtezősorozat tíz mérkőzésből áll, nekünk ez még csak a negyedik összecsapásunk lesz, és látva a csoportunkban az eredményeket, még több körbeverés is elképzelhető" - nyilatkozta a telki edzőközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatóján a szakember.    A török állami televízió helyszínen tartózkodó riportere szerint számos meghatározó futballista hiányzik majd válogatottjukból, ugyanakkor Egervári Sándor szerint egyedül Arda Turan kiesése jelenthet nagy érvágást a riválisnak.    A tréner elmondta, a szakmai stáb alapvetően elégedett volt a pénteki, észtországi mérkőzésen látottakkal:    "Védekezésben nagyot léptünk előre, ez a fajta szervezettség kell majd most is. Persze a török lényegesen erősebb, mint az észt csapat, sok kreatív futballistával rendkívül offenzív futballt játszik. Ahhoz, hogy eredményesek legyünk, többet kell mutatnunk, mint Észtországban."    A szövetségi kapitány hozzátette: a török válogatott még Budapesten is esélyesebb, de a három pont megszerzése a cél, ehhez pedig okos, taktikus, érett futballra lesz szükség.    A két együttes legutóbbi, 2007-es isztambuli összecsapása Gera Zoltán számára emlékezetes lehet, a válogatott mostani csapatkapitánya ugyanis akkor műesés miatt piros lapot kapott, pedig büntetőt kellett volna ítélni a magyarok számára.    "Természetesen nagyon fáj, hogy akkor kiállítottak, de azóta inkább úgy emlékszem arra a találkozóra, hogy jól játszottunk, és ha nincs az az ítélet, akkor talán meg is nyertük volna a mérkőzést. A mostani török csapatot egyénileg remekül felkészített, technikás, gyors játékosok alkotják. Fel kell kötnünk a nadrágunkat, de bízom benne, hogy az észtországi győzelem erőt ad a válogatottnak. Ugyanolyan egységesen kell futballoznunk, mint pénteken" - mondta a West Bromwich Albion játékosa.    Az 50. válogatottságát Tallinban győztes góllal ünneplő Hajnal Tamás szerint is a csapategység lesz a legfontosabb a törökök elleni találkozón. "Ez egy rendkívül fontos összecsapás, amelyen minden erőnkre szükség lesz ahhoz, hogy eredményesen szerepeljünk" - fogalmazott.    A kapus Bogdán Ádám - akinek Észtországban az utolsó pillanatokban többször is nagy védéseket kellett bemutatnia az egygólos előny megtartásához - úgy vélte, mindenképpen jó jel, hogy nem kaptak gólt, ezt meg kell tartani, és biztos benne, hogy elöl ismét eredményes lesz a csapat.     A magyar válogatott várható kezdőcsapata:Bogdán Ádám - Varga József, Mészáros Norbert, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás - Elek Ákos, Pintér Ádám - Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Koltai Tamás - Szalai Ádám  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?