Edzőt keres a DAC

Pozsony. A II. labdarúgóliga csapatainak nagy része tegnap délután kezdte a téli alapozást. Rimaszombatban, Szencen és Dunaszerdahelyen is kellemetlen, hideg időben és havas pályán volt az idei első edzés.

RIMAVSKÁ SOBOTA. Húsz játékos jelent meg a rimaszombatiak tegnapi, első edzésén, csupán a beteg Pastva és Švikruha hiányzott. Az utóbbi ugyan még a Dubnica futballistája, ám a két klub a minap megegyezett, így a közeljövőben sor kerülhet az átigazolásra. Csupán két játékos távozott: Teplanský visszatért Nagytapolcsányba, Friga pedig Zsolnára. A gömöriek idegenlégiósa, a brazil Machado még nem érkezett meg Dél-Amerikából, de Vas Ferenc klubelnök szerint a hét végén – egészen biztos – ő is elkezdi a téli alapozást. Szikora György, a rimaszombatiak régi-új trénere még a hét elején elkészítette az edzéstervet, az első két-három gyakorlást segítője, Marián Kudlík vezeti, mert az ismert szakember éppen most költözik Gömörbe. Január 20-ig hazai környezetben készülnek, aztán egyhetes bajmóci edzőtáborozás következik.

DAC. Szaban Tibor és Majthényi Lóránt vezetésével megkezdte a felkészülést a dunaszerdahelyi csapat is. A klub vezérkara meg szeretné erősíteni a szakmai stábot (Szaban az első két bajnokin eltiltás miatt nem ülhet a kispadon), várhatóan hétfőtől új tréner irányítja a sárga–kékeket. Információnk szerint a Púchovból menesztett Jozef Šuran, Štefan Horný (Devín) vagy a kassai Karol Kisel lehet a befutó. „Megkerestek a csallóköziek, mivel júliusig érvényes szerződés köt a Matadorhoz, egyelőre nemet mondtam. Bízom abban, hogy hamarosan lezárom a púchovi fejezetet, s aztán eldöntöm, hogyan tovább” – mondta lapunknak Jozef Šuran, a válogatott másodedzője. Ami a keretet illeti, új szerzeménynek Belán kapus (korábban Homonnán szuperligát is védett), Ruza (mindketten Michalovce), a lett Draguns (Petr-žalka) és Lipnický (V. Leváre) számít. Veselý iránt a púchovi és a besztercebányai együttes érdek-lődik. Lupták (Kys. Lieskovec) és Svoboda (Trenčín) befejezte vendégjátékát, s visszatért anyaegyesületébe. Goljan és Šimček jelenleg Zsolnán gyakorol, de várhatóan tavasszal is Dunaszerdahelyen kergeti a labdát.

SENEC. Jozef Valovič irányításával huszonnyolc játékos vett részt a tegnapi gyakorláson. Gajdoš (Trnava), Gendiar (Hurbanovo), Verchola (Hranice) és Iskra (Lučenec) érkezett, rajtuk kívül négy tehetséges ifi is a csapattal készül. Viszont három kulcsember távozott: Takáč (Slovan), Hrnčár (Petržalka), Juska (Žiar). A bajnoki rajtig tizennégy előkészületi mérkőzést vív a KOBA, szombaton a Senica lesz az első ellenfél, majd a nagyszombati Spartak következik. Január huszonötödikén egyhetes magas-tátrai edzőtáborozásra utaznak a labdarúgók. (zsi, sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?