JOZEF BARMOŠ (Inter): „Figyelmetlenül, szétesően futballoztunk; az ellenfél sokkal jobban kezdett, hiszen több helyzetet is kidolgozott, nekünk csupán egy lehetőségünk volt. Fordulást követően valamelyest javult a teljesítményünk, balszerencsénk volt, hogy a hosszabbításban veszítettük el a meccset.
EDZŐMÉRLEG
JOZEF JANKECH (Dubnica): „Az erős, helyenként viharos szél rányomta a bélyegét a játék színvonalára. Szerencsés győzelmet arattunk, de ugyanúgy ki is kaphattunk volna. Kár a kihagyott ziccerekért, máskor ez megbosszulhatja magát. Tisztában vagyok azzal, hogy nem szólunk majd bele a bajnoki cím sorsába, de már 10 pontunk van, s ezt senki nem veszi el tőlünk!”
JOZEF VUKUŠIČ (Trnava): „Mindkét gólt durva védelmi hibát követően kaptuk. Kihagytunk egy 11-est, amely után eléggé idegesen, szétesően futballoztunk. Fordulás után javult a játékunk, úgy nézett ki, hogy sikerül az egyenlítés, ám megint a lehető legrosszabbkor talált be az ellenfél.”
IVAN HUCKO (Ružomberok): „Pontért jöttünk Nagyszombatba, végül hárommal távozunk, s ez derűlátásra ad okot. Nem sokkal a fordulás után feljött a hazai csapat, szerencsénkre képtelen volt kihasználni lehetőségeit.”
LADISLAV JURKEMIK (Žilina): „Természetesen elégedett vagyok, hiszen nagyarányú győzelmet arattunk az újonc ellen, s jól is játszottunk. A gömöriek, annak ellenére, hogy csak egy csatárral léptek pályára, sok borsot törtek az orrunk alá. Sokat jelentett, hogy már az első negyedóra végén megszereztük a vezetést.”
PETER ZELENSKÝ (Rim. Sobota): „Átengedtük a középpályát a bajnoknak, s ez nagy hiba volt. A második gólt követően már eldőlt a meccs. A zsolnaiaknak jó csapatuk van, mi egyelőre tapasztalatot gyűjtünk az élvonalban.”
VLADIMĺR WEISS (Artmedia): „Örülök, hogy a Dnyepr elleni, hazai kupafiaskó után talpra álltunk és legyőztük a veszélyes besztercebányaiakat.”
LADISLAV MOLNÁR (B. Bystrica): „Az első 20 percben veszítettük el a meccset! Ezt követően rákapcsoltunk, azonban csak egy gólt lőttünk...” (sita)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.