Edző és labdarúgó kerestetik

Pozsony. Továbbra sincs vezetőedző Bacsfán, a csapatot, melyben az őszi szezon után kő kövön nem maradt, jelenleg Navrátil Károly próbálja felkészíteni a tavaszi idényre. Nincs könnyű feladata, hiszen mostanában rengeteg labdarúgó megfordul a csallóközi kisközségben.

Pozsony. Továbbra sincs vezetőedző Bacsfán, a csapatot, melyben az őszi szezon után kő kövön nem maradt, jelenleg Navrátil Károly próbálja felkészíteni a tavaszi idényre. Nincs könnyű feladata, hiszen mostanában rengeteg labdarúgó megfordul a csallóközi kisközségben. Tegnap, Pozsonyban a párkányiak ellen játszottak felkészülési mérkőzést. Az őszi keretből hatan léptek pályára, a többiek mind újoncok. „Csalódtunk néhány játékos és edző hozzáállásában. Jó feltételek mellett könnyű dolgozni, nem lehet megfutamodni az első akadályok láttán. A közeli napokban elsőligás játékosokkal erősítünk” – mondta Albert Gyula klubelnök.

A mérkőzés egyébként hűen tükrözte egy felkészülés közepén tartó, újonnan összerakott csapat összes gyengéjét: akadozó összjáték, rengeteg rossz megoldás, taktikailag éretlen megoldások és nem utolsósorban a fizikai állóképesség. Meglepő, hogy egy csapatot kereső játékos nem szántja végig a pályát. Ha pedig nem akar a klub színeiben játszani, akkor minek van ott! A bacsfaiak becsületére legyen mondva, igyekeztek irányítani a játékot, különösen a bal középpályán futballozó Nagy Tomi mutatkozott jó színben. A védelmet Albert Tamás próbálta szervezni, úgy tűnik, itt nem lesz különösebb gond, amennyiben sikerül megerősíteni a bal oldalt. Ott most az eperjesi Húšťava lépett pályára, de nagyon bizonytalanul játszott. Több fejfájást okoz majd a középpályás alakzat összeállítása. A rutinos Mészároš mellé egy robotoló labdarúgó kell. A román Miclos rossz alternatíva, ő inkább támadni szeret. „Rengeteg az új játékos, némelyikük közel sem üti meg a második ligás szintet. A középpályára mindenképen érkeznie kell komolyabb erősítésnek” – foglalta össze Navrátil Károly. Albert Tamás: „Nem játszottunk jól, még azok sem, akiknek húzniuk kellene a csapatot.”

BÁČ–ŠTÚROVO 1:1, a bacsfaiak gólját Plichta lőtte 11-esből. A bacsfaiak összeállítása: Fišan (Senica)–Vlahovics (Szerbiából érkezett), Hronkovič (Inter), Albert, Húšťava (Prešov)–Mikelka (Č. Budějovice), Mészároš, Miclos, Nagy T.–Plichta (Inter), Koncz (Komárno). A második félidőben Sčasný, Kordoš (utoljára Ausztriában játszott), Illés, Sándor (L. Mikuláš), Cséfalvay, Katona (Pápa), Klúčka (Inter) kapott még játéklehetőséget. (sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?