DUNASZERDAHELY, 5. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYV

Sporttechnikai bizottság (2005. augusztus 17.)
1) Figyelmezteti a klubokat a Versenykiírásból eredő kötelességekre, vagyis a teljes játékosnévsornak, a szakmai stáb névsorának és az edzői igazolványok másolatának bemutatására.

Sporttechnikai bizottság (2005. augusztus 17.)

1) Figyelmezteti a klubokat a Versenykiírásból eredő kötelességekre, vagyis a teljes játékosnévsornak, a szakmai stáb névsorának és az edzői igazolványok másolatának bemutatására. Amelyik egyesületnél B- és C-csapat is létezik, kötelező az A- és B-csapat játékoslistájának a bemutatása is. (a Versenyszabályzat 37–47 pontjai értelmében). Szabálysértés esetén a klub ellen fegyelmi eljárás indul.

2) Tudomásul veszi, hogy a bacsfai ifjúsági együttes visszalépett a területi I. osztályból. Egyben értesíti a pontvadászat további résztvevőit, hogy a Báč ellen kisorsolt időpontban szabadnaposok lesznek.

3) Mérkőzés nélkül 3:0-s hazai győzelemmel hagyja jóvá a Štvrtok n/O–DAC C I. osztályú ifjúsági mérkőzés (2. forduló) eredményét (100. cikkely, b pontja). Ugyanakkor a DAC együttesét a területi szövetség javára 500 koronás büntetés (A/9/d/2/), illetve a Štvrtok n/O javára 1000 koronás költségtérítés befizetésére kötelezte.

4) Mérkőzés nélkül 3:0-s vendéggyőzelemmel hagyja jóvá a Veľké Blahovo–Lehnice I. osztályú ifjúsági mérkőzés (2. forduló) eredményét (100. cikkely, b pontja). Ugyanakkor a nagyabonyi együttesnek 500 koronás pénzbüntetést (A/9/c/2/) javasol a területi szövetség javára.

5) A pályán elért 3:0-s hazai győzelemmel könyveli el a II. osztályú bajnokság 2. fordulójában félbeszakadt Potônske Lúky–Bodíky II. találkozó eredményét. Ugyanakkor a Bodíky csapatának 500 koronás pénzbírságot javasol a területi osztályú bajnokság javára (A/9/c/1/), valamint 1000 koronás költségtérítés megfizetésére kötelezi a klubot a Potônske Lúky javára (A/9/d/1/).

6) Háromszáz koronás pénzbírságot javasol a N&N Atyp Kost. Kračany (felnőttek) csapatának a Versenykiírás B/3/k/ cikkelyének megsértéséért.

7) Figyelmezteti az ŠK Rohovce (ifik) a Versenykiírás B/3/l/cikkelyének a betartására.

8) A Versenykiírás 58/3 cikkelye alapján elrendeli, hogy Družstevník Veľké Blahovo ifjúsági csapata őszi bajnoki mérkőzéseit vasárnaponként a hivatalos kezdési időpontokban játssza.

9) A Fegyelmi Szabályzat 26. pontja és a Versenyszabályzat A/5/a/ cikkelye alapján a Poľnohospodár Trhová Hradská (felnőttek) csapat egy évig nem rendezheti hazai bajnoki találkozóit vasárnap. Az együttes 2005. augusztus 17-től szombatonként fogadja az ellenfeleket.

Fegyelmi bizottság (2005. augusztus 17.)

1) Feltétel nélküli eltiltások (augusztus 15-től) – 2 bajnoki mérkőzésre (1/4.a/): U17 Tomáš Mónosi (Veľká Paka, II. ifik); 3 bajnoki mérkőzésre: U18 Ladislav Zsigrai (Bodíky, II. felnőttek).

2) Feltételes eltiltások (2005. augusztus 15-től 2005. november 30-ig) – U19 Ján Posvanc (Bodíky, II.felnőttek): 1 bajnoki mérkőzés (P 1/1.a/); U20 Igor Matus (Vrakúň, I. felnőttek): 1 bajnoki mérkőzés (P 1/4.a/); U21 Kristián Nagy (Lehnice, I. felnőttek): 1 bajnoki mérkőzés (P 1/5.a/).

3) Illetékek és pénzbírságok – U22 N&N Atyp Kostolné Kračany, I. felnőttek: 300 korona (A/9/e); U23 Sokol Bodíky, II. felnőttek: 500 korona (A/9/c) és 1000 koronás kártérítés az SC Potônske Lúky javára (A/9/d1/); U24 DAC I., ifik: 500 korona (A/9/c2/) és 1000 koronás kártérítés a Štvrtok n/O javára (A/9/d2/); U25 Družstevník Veľké Blahovo, I. ifik: – 500 korona (A/9/c1).

4) Büntetések – U26 Poľnohospodár Trhová Hradská, I. felnőttek: 250 korona illeték + 10 000 korona büntetés, 2005. augusztus 15-től két hazai bajnoki mérkőzésre szóló feltétel nélküli pályaeltiltás. A két találkozót a klub székhelyétől legalább 15 km-re kell megrendezni. Bognár Andor főrendező 2005. november 30-ig nem töltheti be ezt a posztot. Gajdoschik Egon 2006. június 30-ig nem látogathatja az együttes hazai találkozóit.

U27 Družstevník Kráľovičove Kračany, I. felnőttek: 250 korona illeték + 3000 korona büntetés.

U28 Arpád Lelkes játékvezető – 3 bajnoki mérkőzésre szóló feltétel nélküli eltiltás (2005. augusztus 17-től – 3/4.c).

Játékvezetői bizottságm (2005. augusztus 17.)

1) Feltétel nélküli eltiltások – Arpád Lelkes: 4 hét; Jozef Matlák: 2 hét (mindketten a Trhová Hradská–Kráľovičove Kračany találkozón elkövetett hibákért);

2) Feltételes eltiltás – Štefan Rubrika: 1 hét (a Vrakúň–Lehnice meccsen elkövetett hibákért).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?