Drogba magába bombázott

<p>A tét nélküli Real Madrid–Schalke meccsen két focista is megsérült, a Chelsea–Galatasaray találkozón az angolok felőrölték a törököket a labdarúgó BL nyolcaddöntőjének keddi visszavágóin.</p>

KISS TIBOR NOÉ

Labdarúgó Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, Real Madrid–

Schalke, összesítésben 9:2. Ezzel mindent elmondtunk az összecsapásról, ha ezt egyáltalán összecsapásnak lehet nevezni. Bizonyos szempontból lehet: Sead Kolasinac már a meccs elején úgy odalépett Jesének, hogy a fiatal spanyol futballista térdszalagszakadást szenvedett, így az idény további részében marad neki a lelátó. A másik oldalon Benedikt Höwedes szenvedett izomhúzódást, vagyis a „tét nélküli meccsből” mindkét csapat rosszul jött ki.

Pedig a Real Madrid 6:1-es gelsenkircheni győzelme után a visszavágótól mindenki békés labdázgatást várt. A blancóknál Cristiano Ronaldo kivételével szinte az összes szupersztár hiányzott a pályáról. Még szerencse, hogy a portugál ott volt a pályán: néhány zseniális mozdulattal bizonyította, hogy nem véletlenül került hozzá az Aranylabda. Szerzett két gólt, amivel beérte a Real örökranglistáján Puskás Ferencet. Az immár 242 gólos csatárt már csak hárman előzik meg. Raúl 323, Di Stéfano 307, Santillana pedig 290 gólig jutott a királyi gárdánál. S bár Ronaldo Raúlt idén még biztosan nem előzi meg, könnyen lehet, hogy egy BL-rekordot megdönt. A portugál klasszis jelenleg 13 találatnál jár a Bajnokok Ligájában – a rekorder pedig Lionel Messi (Barcelona) és José Altafini (Milan), előbbi a 2011/12-es, utóbbi az 1962/63-as szezonban jutott 14 találatig. A Schalkénál egyébként a második félidőben szóhoz jutott Szalai Ádám, de a magyar csatár nagyon gyengén játszott, a német lapok sem kímélték, egyre-másra kapta a legrosszabb osztályzatokat – ahogy erre a Nemzeti Sport tüstént felhívta a magyar olvasók figyelmét…

Nagyobb izgalmakat ígért a Chelsea–Galatasaray mérkőzés, amely az isztambuli 1:1 után (sok más BL-nyolcaddöntővel szemben) legalább nem volt lefutott. Mégsem rágtuk tövig a körmünket, a Chelsea már az első félidőben lőtt két gólt, s végül kényelmesen lépett tovább a legjobb nyolc közé. A meccsről mindent elmond a statisztika: az angolok 21, a törökök 4 alkalommal próbálkoztak kapura lövéssel, s Drogbáék a kaput csak egyszer tudták eltalálni. Sovány, nagyon sovány. Mint ahogy a törökök örökmérlege is: a Galata kilencedszer játszott Angliában, de még sosem tudott győzni.

A szurkolók nagy visszatérés szemtanúi lehettek a találkozón, ismét pályára lépett a Stamford Bridge-en Didier Drogba, a Galata csatára, aki 2004 és 2012 között kereken 100 gólt szerzett bajnokin a londoni együttesnél. Emiatt szép tapsot kapott a CFC drukkereitől, de másnak nagyon nem örülhetett, Gary Cahill és John Terry között esélye sem volt a gólszerzésre. A játéknap legviccesebb jelenetét így is neki köszönhetjük. Kapura küldött egy szabadrúgást, de olyan rosszul találta el a labdát, hogy az a lelátó egyik felső szektoráról pattant vissza a pálya irányába. Éppen arról a szektorról, amelyre a török szurkolók a „DROGBA LEGEND” feliratú drapériát feszítették ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?