Doppinggyanú miatt változik a magyar kajakos csapat

Budapest |

<p>Megváltoztatta a riói olimpiára utazó férfi kajakversenyzők névsorát a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége hétfői ülésén a Magyar Antidopping Csoporttól (MACS) kapott információk ismeretében - közölte a szövetség hírlevélben, amely szerint a versenyzők névsorát Csabai Edvin szakmai igazgató javaslata alapján kiegészítik Molnár Péter és Tótka Sándor versenyzőkkel.</p>

A hétfő késő esti tájékoztatás szerint a MACS jelzése alapján két válogatott versenyző produkált három-három atipikus mintát, ami nem minősül doppingvétségnek, ennek ellenére a csoporttól írásban kapott, és a Tiszeker Ágnes, a csoport vezetője által szóban is megerősített információk egyértelműsítik, hogy tiltott szer van a szervezetükben.

A versenyzők nevét nem közölték. Az MTI kedden reggel szerette volna megtudni, hogy ki a két érintett kajakos, de az MKKSZ azt közölte, hogy egyelőre nem tesz újabb nyilatkozatot az ügyben.

Molnár Péter és Tótka Sándor elsősorban 200 méteres versenyzők, a tavalyi világbajnokságon aranyérmet nyertek ezen a távon párosban. Az idei válogatókon háromfordulós küzdelemben - azaz úgynevezett szétlövés után - kaptak ki a Horváth Bence, Szomolányi Máté kettőstől. Horváth a K-1 200 méter válogatóját is megnyerte.

A hétfői hírlevél szerint az egyik sportoló mintája annyira alátámasztotta a tiltott szer használatának gyanúját, hogy a mintát a vizsgáló laboratórium továbbküldte a WADA (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség) referencia laboratóriumába, Londonba.

A másik kajakos mintája is egyértelműen atipikus eredményt mutat, a vizsgálatot végző laboratórium ezért az ő esetében további mintavételeket és vizsgálatokat javasolt - közölték. A versenyzők ellen a MACS nem indított eljárást.

A hírlevélben kifejtik: a MACS jelzése alapján az MKKSZ elnöksége úgy döntött, hogy precedenst teremt, és újabb szintre emeli a tiszta sportért vívott harcot. Bár a két versenyző jogilag nem követett el doppingvétséget, szervezetükben megállapíthatóan szintetikus növekedési hormont találtak, ezért fegyelmi eljárás indul ellenük és kikerülnek az olimpiai csapatból.

A férfi kajakos ötkarikás küldöttséget már nem először kellett átalakítani, korábban az 1000 méteren egyesben és párosban is indulási jogot szerzett Dombvári Bence került ki az utazók közül, mert a doppingtesztje pozitív eredményt hozott a második válogató után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?