Döntőt játszottak az ipolysági gimnazisták

A második helyen végzett szondysok az Ipoly-kupán
Ipolyság |

Az ipolysági gimnazisták futballcsapata jól szerepelt a hagyományos Ipoly-kupán.

Három csoportbeli győzelme után döntőbe került a Szondy György Gimnázium csapata a 46. Ipoly-kupán és 9. Ferdinand Daučík-emlékkupán. A középiskolások nemzetközi labdarúgótornáján ezúttal nem a kétszer egymás után győztes Šurany (gimnázium), hanem a morva Valašské Meziříčí gimnazistái voltak a vendéglátók ellenfelei, és meg is nyerték a párharcot 11:5-re. „Büszkék vagyunk dákjainkra, mert nagyon jó színvonalú tornán végeztek a dobogó második fokán, ezzel megőriztük tavalyi pozíciónkat – tájékoztatta lapunkat Szikora Gábor főszervező. – Csodálatos múltja van tornánknak, melyen ezúttal a meghívott kilencből nyolc iskola vett részt, Balassagyarmat hiányzott a mezőnyből. Olyan gyerekek játszhattak idén, akiknek még a szülei sem éltek akkor, mikor Révész Ferenc elindította a szép múltú kezdeményezést.” Lezajlott a fiúk és lányok nemzetközi röplabdatornája is. „Gajdács Mónika készítette fel mindkét érmes szondys csapatot, a fiúk csak pár labdával veszítettek a döntőben” – fűzte hozzá Szikora Gábor. 

Érdekes

Morva elsőség a futballtornán

46. IPOLY-KUPA ÉS 9. FRANTIŠEK DAUČÍK-EMLÉKKUPA, középiskolás csapatok nemzetközi tornája, Ipolyság.
Labdarúgás – A csoport: Valašské Meziříčí (gimnázium)–Šurany (gimnázium) 8:5, Lipthay Béla Szakközépiskola, Szécsény–Madách Imre Gimnázium, Vác 8:2, Valašské Meziříčí–Szécsény 8:3, Šurany–Vác 6:5, Valašské Meziříčí–Vác 9:4, Szécsény–Šurany 2:5.

B csoport: Szakközépiskola, Ipolyság–Fegyverneky Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola 4:2, Szondy György Gimnázium, Ipolyság–szlovák gimnázium, Ipolyság 4:3, Szakközépiskola, Ipolyság–Szondy-gimnázium 2:8, szlovák gimnázium–Fegyverneky-iskola 12:1, szlovák gimnázium–szakközépiskola 3:2, Szondy-gimnázium–Fegyverneky-iskola 12:1.

A 3. helyért: Šurany–szlovák gimnázium 4:2.

Döntő: Valašské Meziříčí (gimnázium)–Szondy György Gimnázium 11:5.

Daučík-kupa (fair play-díj): Šurany (gimnázium).

 

Röplabda  – fiúk: 1. Šurany (gimnázium), 2. Szondy György Gimnázium, Ipolyság (felkészítő tanár: Gajdács Mónika), 3. szlovák gimnázium, Ipolyság (házigazda), 4. Szakközépiskola, Ipolyság, 5. Fegyverneky Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola; lányok: 1. Valašské Meziříčí (gimnázium), 2. Krupina (gimnázium), 3. Szondy György Gimnázium, Ipolyság (felkészítő tanár: Gajdács Mónika), 4. szlovák gimnázium, Ipolyság (házigazda), 5. Madách Imre Gimnázium, Vác.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?