GALÉRIA: Döntetlenezett a DAC a nagyszombati Spartak otthonában

dac

1:1-es döntetlennel kezdte a DAC labdarúgócsapata a Fortuna Liga tavaszi szezonját.

Nem kezdődött akkora lendülettel a mérkőzés, mint azt egy kerületi derbitől várná az ember. Az első néhány percben a mezőnyben gyúrták egymást a felek, aztán a kilencedikben Hahn beadása után Andzouana került óriási helyzetbe, de csúnyán föléfejelt. Utólag liderült, kár volt az izgalmakért, mivel lesről indult a sárga-kékek akciója.

A 14. percben már a hazaiak jártak közel a gólhoz, a dunaszerdahelyi nevelésű Iván Alex nagyszerűen lódult meg, majd lövése a kapufán csattant. Azt ezt követő Spartak-szabadrúgás is góllal kecsegtetett, Szavvidisz lövése centikkel szállt fölé. Alig egy perccel később Mikovič is megküldött egy veszélyes lövést, és úgy tűnt, a nagyszombatiak nyeregbe kerültek. A DAC csak másodpercekre tudta megtartani a labdát és képtelen volt támadást felépíteni. Ennek ellenére a 17. percben Pinto ügyes csellel betört a nagyszombati tizenhatosba, ahol Mikovič szabálytalankodott vele szemben. Glova először nem fújt büntetőt, de a hosszú VAR-vizsgálat után végül megadta a 11-est a sárga-kékek javára. A labda mögé kisebb meglepetésre Dominik Kružliak csapatkapitány állt oda, aki magabiztosan értékesítette a büntetőt – 0:1.

A hazaiak három perccel később már egyenlíthettek volna, amikor egy kapu előtti keveredésnél többször is szerencsétlenkedtek a DAC védői. Összességében azonban a Spartakot megfogta a bekapott gól és sokáig nem tudott akkora nyomást kifejteni a dunaszerdahelyi kapura.

A sárga-kékek a szünethez közeledve is veszélyeztetni tudták a galántai Takáč Dominik kapuját, Krstovic egy remek szóló végén lőtt fölé. A Spartak csak a 40. percben tért vissza a dunaszerdahelyi kapu elé, ekkor két veszélyes lövés is elakadt a DAC-védőkben. A 45. percben Nebyla megszerezhette volna a DAC második gólját, lövése csak kevéssel szállt fölé.

A négyperces hosszabbításban megszerezte a hőn áhított második gólt a vendégcsapat: először még úgy tűnt, Hahn elszórakozza a ziccert, de visszagurított Ciganiksnek, aki megtalálta középen Andzouanát. A kongói remekül helyezett lapos lövésével esélyt sem adott Takáčnak. Csakhogy aztán jött az újabb hosszas VAR-vizsgálat, amely megállapította, hogy Hahn lesen állt a gól előtt – még ha a visszajátszások alapján inkább egyvonalnak is tűnt az eset. A hazaiak még megnyomták a hosszabbítás hosszabbítását, de gól már nem született.

Galéria

A második félidő egy veszélyes hazai lövéssel kezdődött, majd góllal folytatódott: az 53. percben Szaviddisz lapos lövésénél hiába nyújtózott Ferreira – 1:1. A bekapott gól után a DAC nem találta a ritmust, a Spartak egyértelmű mezőnyfölénybe került, és rendszeresen megtornásztatta a vendégek kapusát.

A 70. perc környékén a mérkőzés irama kissé ellaposodott: a hazaiak diktálták a tempót, de nem volt nyomasztó a fölényük, és párszor a DAC is tiszteletét tette Kováč kapuja előtt. A 81. percben a cserként beállt Sharani ajtó-ablak helyzetbe került, de Škrtel óriási bravúrral szögletre mentett előle. A túloldalon a sárga-kékek védelme csak nagy nehézségek árán élt túl egy kapu előtti kavarodást.

A hajrá ismét valamelyest laposabb volt, főleg egy kerületi rangadóhoz képest, újabb ziccer egyik oldalon sem adódott. A DAC egy ponttal távozott a nagy rivális otthonából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!